Arzénra éhezne a kényes ízlésű köznép is?

Egy nyilvános vitafórum résztvevőjeként immár sokadszor találtam szembe magamat a minap azzal a kérdéssel, ildomos-e vajon a közbeszédben a vulgáris, szalonképtelen, vagyis a „csúnya” kifejezések használata. Vonatkozó válaszomban kifejtettem azt a számtalanszor kommunikált véleményemet, amely szerint egyáltalán nem léteznek csúnya szavak, csak szövegek vannak. Csak sima szövegkörnyezetek és tágabb értelemben vett kontextusok léteznek. Amelyekben, első látásra-hallásra akár a legvulgárisabbnak, legcsúnyábbnak elkönyvelt szavak és helyzetek is szerepelhetnek, előadódhatnak. Akkor lehet csak rendjén ez persze, ha indokolt esetben. A legfontosabb ilyenkor az, hogy ne legyen öncélúnak minősíthető az efféle kifejezések használata. Ezen kívül azt is elmondtam, a legvehemensebben olyan, kifelé általában öncélúan szépelgő individuumok szoktak volt kifogásokat elemelni a szóban forgó kifejezésekkel, helyzetekkel kapcsolatosan, akik lelkük mélyén feltételezhetően a legarrogánsabb, legordenárébb, legperverzebb, egyszersmind legkizárólagosabb emberek közé tartoznak. Egyszer odáig is elmentem egy ugyanilyen témájú vitában, hogy kijelentettem, az effélékre jellemző, többek között, a zárt ajtók mögötti, dunna alatti urambocsá! rejszolás, amely, ugye, bizonyos konvenciók szerint elítélendő paráznaságnak, azaz bűnnek számít… Míg viszont ez is egy emberi, vagyis embereket jellemző cselekmény, mint ilyen, természetesen a legkevésbé sem lehet idegen egy embertől.

Menjünk tovább egy lépéssel! A napokban postázták nekem a Pozsonyi Casino elnevezésű, közművelődési klubként is funkcionáló polgári intézmény április havi műsortervezetét, amelyben a 17-i dátum alatt a következő szöveg olvasható: „Arzénparti a Casinóban. Aki kérdez: Juhász Dósa János újságíró és az est közönsége. Aki válaszol: Barak László Forbáth Imre-díjas költő, publicista, a Nap Kiadó igazgatója. Nevének hallatára az »elutasítás, helyeslés, meglepetés, felháborodás, trágárság, deviancia, megütközés« szavak jutnak eszünkbe. Nos, ma este lehetőség nyílik a »betekintésre«. Műveiből Gál Tamás színművész ad elő.” Nos, elsősorban elnézést kell kérnem a kedves szervezőktől, hogy utólagos engedelmükkel e helyütt is megjelenítettem ezt az egyébként a nyilvánosságnak szánt szöveget. Persze korántsem az öncélúság és az önmutogatás szándékával. Lévén nagyon is a témába vág. Leginkább, mert előrejelzi, vajon miként is vélekedhet személyemről, de közírói, sőt poétikai opusaimról is, a Casino mélyen tisztelt közönsége. Legalábbis ennek a közönségnek egy bizonyos szegmense. Nincs e ténnyel tulajdonképpen semmi gond. Azon kívül, hogy vélhetően egy vaskos tévedést, esetleg egyszerű előítéletet tükröz. Mármint a szóban forgó műsortervezetnek azok a kifejezései, amelyek szerint személyemet közvetlenül, munkásságomat, azaz az általam gyakorolt közbeszédet pedig közvetetten, a „trágárság”, a „deviancia” jellemezné. Félreértés ne essék, a legkevésbé sem érzem magamat sértve. Annál is kevésbé, mivel a szövegező, Juhász Dósa János a barátom. Okkal feltételezhetem hát, hogy jó szándékból, az effektívebb figyelemfelkeltés érdekében vette bulvárosra a figurát. Első lehetséges reakcióként eszembe is jutott, akár imigyen kezdhetném a majdani Casino-beli diskurzust: „Kedves János barátom, honnét veszed te vajon, hogy én trágár és deviáns alak lennék, baszki!?” Vagy, mondjuk, megkérem Gál Tamás barátomat, ha lúd, legyen kövér alapon, vitaindítóként egy halott gengszter általam elképzelt monológját, a Strater, a katona című, köztudottan számtalan vulgáris kifejezést tartalmazó versemet adja elő. (Nem fog fájni, mert letettem ezeknek az ötleteimnek a magvalósításáról.) Az esetleges finomabb, félénkebb lelkületűek kedvéért már most közlöm, arzént nem szoktam magammal hordani. Hiszen, amint az ilyen alkalmakkor általában lenni szokott, azonos nyelvet beszélő, közben vélhetően korántsem mindenben egy húron pendülő partnerek párbeszédére számítok április 17-én is. Azzal az ambícióval, hogy kölcsönösen visszhangot keltünk majd egymásban. Amint általában is mindig arra törekedtem, hogy befogadóját a mondandóm mindenkor véleményalkotásra ösztönözze, de legalább ne aludjon el konzumálása közepette. Ilyen alapon olyan hát a stílusom, amilyen. Remélhetőleg nem öncélú, s talán nem szerénytelenség, ha épp ebben a mondatban jelzem, ugyanúgy nem, ahogyan sok-sok nagyra becsült publicista- és irodalmárkollégám hasonló típusú és tartalmú műveire is jellemző ez.

Befejezésül, a sok közül van e témának még egy lehetséges megközelítése, értelmezése, amely csak látszólag más. Nyilvánvaló, hogy a kereskedelmi tévék – sajnos főként a magyarországiakra oly jellemző ez – folyamatosan gagyi, mondhatni alpári, már-már tényleg deviánsnak minősíthető műsorokkal igyekeznek megfogni a mindenkori potenciális közönséget. A Rettegés foka című, szórakoztatónak szánt „horrorsóra” utalnék ezúttal. Amelynek lényege, hogy általában hús-vér, jelenkori, ún. „médiasztárokat” tesznek benne próbára. Ami rendben is volna, hiszen a legeslegszörnyűbb próbatételek iránt, urambocsá! Jézus Krisztus óta, sőt mindig is vevő volt a mindenkori plebsz. Kivált, ha csak nézőként, azaz kívülállóként kellett a számára közvetített katarzist abszolválnia. Csakhogy a szóban forgó műsor próbatételei jellemzően a sima szarevést idéző mutatványokkal szándékozzák kiváltani a nézőben a katarzist. Vagyis a legalpáribb, legtrágárabb és legdeviánsabb helyzetekbe kényszerítik a nyilván csillagászati gázsiért alávetettséget vállaló szereplőket. Nem utolsósorban pedig a nézőket! S láss csodát, mégis több százezres, sőt milliós nézőszámokat képesek produkálni megbízóik számára! E megbízók ennek köszönhetően milliárdos haszonnal kaszálnak a reklámügynökségektől, amelyek menedzsereit ugyanígy csak és kizárólag a profitszerzés reménye vezérli. Hiszen az általuk reklámozott mindenkori árut csak a legnézettebb műsorok reklámszüneteiben képesek effektíve rátukmálni a potenciális vevőre. Amely vevő, például az intimbetéttel együtt előzőleg már bizony megvette az ugyancsak áruként felkínált alpári, trágár, deviáns műsort is. Hogy egynémelyike eztán bizonyos publicisztikai, irodalmi opusokban, színpadon, filmben, úton-útfélen használt, kényes ízlése szerint, kifogásolandó kifejezés kapcsán alaposan fölháborodjon…