Annie Leibovitz megúszta

SZABÓ G. LÁSZLÓ

De mi vezette ide, hogyan zuhanhatott ilyen mély anyagi csapdába a világ egyik leghíresebb sztárfotósa, aki kétmillió dolláros fizetésből él, a magánmegrendelők portréiért pedig nem kevesebb, mint százezer dollárt kér? Nagy lábon élt? Meggondolatlanul költekezett? Zűrös anyagi ügyekbe keveredett?

Riasztó tényekkel kellett szembenéznie, amikor öt évvel ezelőtt kiderült, hogy tartozásai már 24 millió dollárra rúgnak. De ha olyan jól keres, hogyhogy nem képes kifizetni egy ilyen összeget? Egyáltalán, miből gyűlt össze ekkora tartozása? Számlái rendezése közben aztán kiderült, nemcsak befizetetlen adói halmozódtak fel, vannak „kisebb” elmaradásai is. Egy New York-i taxis cég például 250 ezer dollárt próbált behajtani rajta, éveken át eredménytelenül. Anyagi helyzetén az is sokat rontott, hogy New York-i házait hatalmas összegekért újította fel, párizsi lakását pedig csak kölcsönökből tudta fenntartani. Tovább tetézték a bajt azok az adósságai is, amelyeket a világ különböző luxusszállodáiban hagyott maga után. Egy-egy fotózás alkalmával ugyanis csaknem húszfős stábbal (sminkesek, öltöztetők, maszkmesterek, technikusok) érkezett a helyszínre, a számlát azonban valahogy sosem rendezte.

És eljött a nap, amikor mindenütt betelt a pohár. A pénzügyi lavinát már nem lehetett megállítani. Akkor jelentkezett egy befektetésekkel foglalkozó amerikai cég, hogy rendezze tartozásait. Természetesen kölcsönökkel, rövid lejáratú hitelekkel. Fedezetként pedig mi mást ajánlhattak volna fel, mint a fotográfus ingatlanjait, féltve őrzött negatívjait és értékes munkáit.

Világlapok címoldalán eddig csak a fotóival szerepelt Annie Leibovitz, hatvanéves korára azonban azzal kellett szembenéznie, hogy perelik, s az adósok börtönével fenyegetik. Csaknem százezer fényképe és nem kevesebb mint egymillió negatívja bánta volna, természetesen a lefoglalt ingatlanok mellett, ha nincs a Colony Capital nevű cég, amely főleg ingatlanbefektetésekkel foglalkozik. Egyedül ennek köszönheti a művész, hogy a hosszúra nyúlt hercehurca után végül sikerült kikecmeregnie a bajból. A Colony Capital vezetői ugyanis – akiket Leibovitz lelkes és kreatív csapatnak nevezett – hajánál fogva rángatták ki őt az anyagi csődből. Fotóiból egy utaztatható kiállítást rendeztek (gyorsan!), és összeállítottak egy vaskos albumot is (átgondoltan), döbbenetes összegért.

Annie Leibovitz sosem adta olcsón magát. Története a New York-i ellenkultúra mitikus korszakában, a hetvenes évek legelején kezdődik, amikor belépett a Rolling Stone csapatába. Ehhez természetesen az is kellett, amit otthonról hozott. Apja ugyan hivatásos katona volt, anyja viszont a modern tánc elszánt híve és oktatója, Martha Graham tanítványa. Évekkel ezelőtt, amikor a Szlovák Nemzeti Galériában nyitotta meg kiállítását, higgadtan mesélte: apja hivatása révén állandó mozgásban volt a család. Hol ide, hol oda vetődtek Amerikában, szinte folyamatosan utaztak, költözködtek, s ahogy ő a kocsi hátsó ülésén a suhanó tájban gyönyörködött, ahogy az ablak keretbe fogta az örökké változó képet, az meg is határozta finoman körvonalazódó jövőjét. Előbb festészetet és művészettörténetet tanult, majd zenélni kezdett. Amikor tizenkilenc évesen Japánba utazott, a fényképezőgép már ott lógott a nyakában. Egy évvel később Izraelben a kibuclakók életét dokumentálta, de ott volt a jeruzsálemi Salamon-templom ásatásainál is.

Tizenhárom évig járta a világot a Rolling Stone fotósaként. Megörökítette Andy Warholt, David Bowie-t, II. Erzsébet angol királynőt, Mihail Gorbacsovot, Bill Clintont, Madeleine Albrightot, az Obama családot, legismertebb munkái mégis azok lettek, amelyeket világsztárokról készített. John Lennonról, ahogy mezítelenül, magzatpózban öleli Yoko Onót. Mihail Barisnyikovról, akit egy másik balett-táncos emel a magasba az óceán partján. Demi Moore-ról, aki várandósan, csupasz testtel pózolt neki. Whoopi Goldbergről, aki egy tejjel teli fürdőkádban fekszik. Stingről, aki sáros testtel áll a sivatagban. Meryl Streepről, aki „arcpakolva” is vállalja önmagát. „Sokáig bátortalan voltam, nem mertem közeli portrékat készíteni, meg sem mertem közelíteni a sztárt, akivel éppen dolgoztam – mesélte Pozsonyban. – A stúdióban készült felvételeket sem szerettem. Mindegyiket sterilnek találtam. Időbe telt, míg megszoktam, hogy engem néz, akit fotózok. De a puszta arcot még mindig kevésnek vagy inkább unalmasnak érzem. Kevés információval szolgál. A testből, a testtartásból többet ki tudok olvasni.”

Divat- és reklámfotót is rengeteget készített. A Pirelli-naptárba például aktokat. De fotózott sportversenyeken, futball-világbajnokságon és olimpián is. Képeiért versengett a Life, a Vogue, az Esquire, a Time Newsweek és a Vanity Fair. 1993-ban elment a háború sújtotta Szarajevóba. Ott készült egyik legmegrázóbb fotója, amelyen egy vértócsában fekvő kerékpár látható. A kamasz fiút, akié a kerékpár volt, pár perccel korábban orvlövész gyilkolta meg.

Leibovitz nem retten meg a halál kapujában sem. AIDS-es betegeket is fotózott már. Szerelmétől és élettársától, Susan Sontagtól, a neves írótól, nőjogi aktivistától kamerával a kezében búcsúzott. Végig fényképezte őt azon az úton, amelyen a halálos kórral indult el.

És most itt a könyv, a nagy könyv, egy életmű fotós bibliája. Annie Leibovitz „mentőöve”, vaskos albuma, amely számozott sorozatban jelent meg különböző borítóval. Lehet választani: Keit Harring képzőművész, David Byrn zenész, Patti Smith énekes vagy Whoopi Goldberg színésznő. Ez a kínálat. Állvány is van a könyvhöz. Elegáns, háromlábú állvány. Az autogram nélküli 1700, a nyomtatott ajánlással kiadott példány 4400 euró. Plusz postaköltség. De az már tényleg felejthető.