Alkotmányellenes lehet a szociális „kényszermunka”

<p>Egyelőre kérdéses, hogy januártól kell-e dolgozniuk a segélyen élőknek, Ivan Gasparovic államfő ugyanis alkotmányossági aggályok miatt a jogszabály újratárgyalását kéri a parlamenttől. A lehetséges alkotmányellenességre az ellenzéki képviselők is figyelmeztettek a törvény tárgyalása során.</p>

 

A köztársasági elnök szerint kérdéses, hogy összeegyeztethető-e az alkotmánnyal az alapvető szükségletek biztosítására adott segély csökkentése. Problémásnak tartja a közmunkaprogramban való részvétel kötelező előírását is. „Kérdéses, hogy a jogszabály végrehajtása nem ütközik-e a kényszer vagy kötelező munkára vonatkozó nemzetközi szerződésbe” – véli Gašparovič.

A köztársasági elnök úgy gondolja, az alkotmány szerint mindenkinek olyan támogatást kell kapnia, ami fedezi az alapvető létszükségleteit, a most visszaküldött törvény ennek a követelménynek nem felel meg.

Gašparovič azt is kifogásolja, hogy a jogszabály diszkriminatív elemeket is tartalmaz, a segélyen élőket ugyanis két részre osztja: lesznek, akiknek le kell dolgozniuk a havi 32 órát, és lesznek, akiknek nem. A törvény szerint ugyanis csak annak kell dolgoznia, akinek munkát ajánlanak fel, vagyis ha az önkormányzat nem tud munkát adni a segélyen élőnek, akkor neki nem kell dolgoznia. Ettől tartanak a polgármesterek is, mivel a jogszabály nem mondja ki, hogy mit tegyenek, ha nem tudnak mindenkinek munkát adni.

A jogszabály alkotmányellenességére az elfogadás során az ellenzék is figyelmeztetett, az SaS jelezte, hogy elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul, éppen a Gašparovič által kifogásolt részek miatt. A jogszabályt a november végén kezdődő ülésén tárgyalja újra a parlament, de kicsi az esélye, hogy a smeres többség elfogadja Gašparovič érveit. Robert Fico kormányfő ugyanis komoly előrelépésnek tartja a jogszabályt, amely szerinte megtisztítja a munkanélküliséget is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?