A tanár is lehet szélsőséges

Pozsony |

<p>Nem mindig van biztonságban a politikai szélsőségektől a gyerek akkor sem, ha iskolában van. A tanárok között is akadnak, akik szélsőséges idegen-gyűlölő nézeteket képviselnek, és ez az iskolát sem feltétlenül zavarja.</p>

Az interneten, a televízión keresztül és az utcán érhetik a legnegatívabb hatások a gyereket, gondolhatjuk, miközben ez nem teljesen így van. Az Állami Tanfelügyelet tavaly ősszel végzett felméréséből kiderül, az alapiskolások 10%-a a tanítási órák keretén belül is találkozott már azzal, hogy tanára egyéneket vagy csoportokat, kisebbségeket gúnyolt vagy ironikusan nyilatkozott róluk. Majdnem 12%-nyian találkoztak ilyen viselkedéssel tanáraik részéről az iskolában a tanítási órákon kívül. Mivel gyakori, hogy a gyerekek tanáraik Facebook-ismerősei is, így a világhálón tanúsított viselkedésük is nyilvános számukra, itt pedig gyakran nyíltabban mond véleményt az ember: a gyerekek 13,57%-a találkozott már tanára kirekesztő jellegű viselkedésével a Facebookon. Nem kell messzire menni, hogy konkrét példákat is találjunk. Nemrégiben nagy port kavart a komáromi gimnázium földrajztanárának, Fehér Istvánnak egy Facebook-bejegyzése, amelyben „kötelet vagy golyót” kívánt a „cionista férgeknek” – a bejegyzésben Fehér azokat a magyarországi liberális értelmiségieket fenyegette meg, akik nyílt levében kérték Angela Merkel német kancellárt a Magyarországra érkező menekültek befogadására. Az eset következtében a Selye János Gimnázium vezetése írásbeli megrovásban részesítette Fehért, aki azonban továbbra is földrajzot tanít az iskolában. „Az igaz, hogy az órákon elmondja véleményét, de hogy valakit sértegetne, azt hivatalosan nem tapasztaltuk. Felszólítottuk, hogy véleményét úgy mondja el, hogy azzal ne sértsen senkit” – mondta akkor az eset kapcsán Andruskó Imre igazgató. Azonban nem Fehéré az egyedüli ilyen eset. Az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola történelem, földrajz és informatika szakos tanára, Pallér Péter a Jobbik szlovákiai szervezője. Ezt a funkcióját egyáltalán nem titkolja, ő nyitotta meg például Dunaszerdahelyen Szávay István jobbikos politikus irodáját, és Facebook-oldalán is feltünteti, hogy történelemtanári állása mellett a Jobbik munkatársa. Pallér egyébként nem ódzkodik a Facebookon például az antiszemita kifejezésmódtól: „Brüsszel máris a zsebünkben kotorászik, mert nem úgy járjuk a »welcome refugees« táncot, ahogy ők a cionista kottából muzsikálnak” – írja egy bejegyzésében a menekültválság kapcsán, az uniós politikusokat pedig „nemes egyszerűséggel” patkányoknak titulálja. Pallér 2014-ben a 49. volt a Jobbik parlamenti választási listáján. Az igazgatót nem zavarja Pallér politikai tevékenysége. Dibusz János, a Feszty Árpád Alapiskola igazgatója lapunknak azt mondta, ő elsősorban azt nézi, hogyan állnak helyt pedagógusai „szakmailag és emberileg”. „Az iskolába nem engedjük be a politikát” – mondta az igazgató, aki szerint Pallér Péterrel szemben semmiféle kifogás nem merült fel, végzi a munkáját, ahogy kell. „Az iskolában semmilyen szélsőséges dolgokat nem tűrünk meg – teszi hozzá Dibusz János. – A szülők vagy a gyerekek sem jelezték, hogy bármiféle probléma lenne.” Azzal kapcsolatban, hogy a Facebook-oldalán milyen nézeteket terjeszt a történelemtanár, az igazgató azt mondta, ő nem foglalkozik Facebook-oldalakkal. „Nem szoktam nézni a Facebookot, ha valamilyen visszajelzés érkezik, akkor annak közösen utánanézünk” – mondta Dibusz. Azzal kapcsolatban eddig azonban semmiféle panasz nem érkezett, hogy a történelemtanár egy szélsőséges párt tevékenységét propagálja. Az iskola honlapja szerint egyébként nevelő-oktató tevékenységük „alapja a humánus, demokratikus, családias légkör, mely biztosítja a figyelem központjában lévő gyermek egészséges, sokoldalú, egyenletes fejlődését”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?