A szülő issza meg a levét, ha alkoholt fogyaszt a gyerek

Pozsony |

<p>Harminchárom euróba kerül egy feles, ha fiatalkorú issza. Rövidesen már nemcsak az lesz büntethető, aki 18 éven alulinak alkoholt ad el vagy szolgál fel, hanem az alkoholt fogyasztó fiatalkorú szülei is.</p>

Ivan Gašparovič államfő aláírta a fiatal- és kiskorúak alkoholfogyasztását tiltó törvényt, amely a törvénytárban való megjelenés napján lép hatályba - erre vélhetőleg egy héten belül sor kerül.
A 15 évesnél fiatalabbak ráadásul este kilenc óra után nem tartózkodhatnak olyan helyen, ahol alkoholt szolgálnak fel. Étterembe vagy bárba kilenc után csak szülői felügyelettel léphetnek be. A törvény betartását az önkormányzatoknak kell ellenőrizniük, a községi hivatal 33 eurós (1000 korona) bírságot szabhat ki a szülőkre. Ha ez sem segít, az önkormányzat megtilthatja, hogy a gyerek betegye a lábát a kocsmába vagy étterembe. A pedagógusoknak, orvosoknak hivatalból jelenteniük kell az önkormányzatnál, ha bárhol, bármikor tudomásukra jut, hogy fiatalkorúak alkoholt fogyasztanak. Rendőri felszólításra a 18 évesnél fiatalabbaknak kötelezően bele kell fújniuk a szondába (községi és vasúti rendőr is fújathat), ha nem hajlandók alávetni magukat az alkoholtesztnek, automatikusan úgy tekinthetnek rájuk, hogy ittak és szüleikre kiszabható a bírság.
A tilalom nemcsak a szeszes italokra, hanem az összes, függőséget okozó szerre vonatkozik. A törvényhozók itt nyilván elsősorban a kábítószerekre gondoltak, azonban elvileg azért is kiszabható bírság, ha a 17 éves gyerek kávét iszik, hiszen koffeinfüggőség is létezik.
A Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) erősen bírálta a jogszabályt. „Nem tudom, hogy tudják majd a községek betartani. Miképp értesülhetne például Pozsony főpolgármestere vagy a városi hivatal arról, hogy valamelyik lakásban fiatalok születésnapi bulit szerveznek, és alkoholfogyasztásra készülnek?“ - tette fel a kérdést Jozef Turčány, a ZMOS alelnöke, hozzátéve: a törvény a gyakorlatban kivitelezhetetlen lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?