A szlovákiai magyarság társadalmi szerkezetének alakulása 1980–2001 között – III. rész

Először a foglalkozási csoportok szerinti megoszlást vizsgáljuk. Itt az egyes kategóriák közti vertikális határok az iskolai végzettség szerinti megoszlásnál elmosódottabbak, de a főbb trendek itt is megfigyelhetők. A vezetők és irányítók, menedzserek között a magyarok aránya kevésbé marad el (17,7%), mint az értelmiségiek esetében (24,2%). A szellemi munkát végzők között a középszintű szellemi munkát végzők aránya mutatja a legnagyobb elmaradást (25,7%). A szolgáltatásokban és kereskedelemben dolgozók között (akik már inkább fizikai, mint szellemi munkát végeznek) a magyarok aránya az országosnál magasabb (6,2%-kal). A további foglalkozási csoportokban dolgozók között a magyarok aránya jelentősen magasabb az országosnál.

Két csoport esetében kirívóan magas a magyarok aránya: a mezőgazdaságban dolgozó szakmunkások és a segédmunkások között. Az utóbbi csoport kiemelkedően magas relatív többletét (51,7%) meghatározza az alapiskolai végzettségűeknek a magyarok körében igen magas aránya. A mezőgazdasági szakmunkások aránya (36,3%) pedig a magyarlakta területek gyenge iparosodottságával van összefüggésben. A „besorolás nélküli személyek” között a magyarok relatív aránya a legkisebb. E kategória egy igencsak amorf csoportot tartalmaz: a hivatásos katonákat.

Az aktív népesség ágazatok szerinti megoszlásánál megfigyelhető az iskolai végzettség vizsgálatánál kimutatott jelenség: az alacsonyabb presztízsű, kevésbé „modern”, nem ritkán kisebb jövedelmet biztosító ágazatokban a magyarok aránya nagyobb, mint a magasabb presztízsű – és általában magasabb jövedelmet biztosító – szektorokban. 2001-ben a gazdaságilag aktív magyar népesség aránya az agráriumban (10,0%) közel kétszer nagyobb, mint az országos érték (5,4%), ugyanakkor a szekunder és tercier szférákban 2–3 százalékponttal alacsonyabb a magyarok aránya (30,3% és 36,6%) az országosnál (32,8%, 39,2%). A változások iránya is ennek megfelelő: az agráriumban dolgozó magyarok aránya az országosnál kevésbé csökken, ehhez viszonyított többlete a 20 év során 78,4%-ról 85,2%-ra emelkedett. Az iparban dolgozó magyarok arányának különbsége 12,7%-ról 7,7%-ra apadt, a tercier szférában dolgozóké pedig 18,0%-ról 6,6%-ra mérséklődött. Az ágazatok szerinti megoszlás adatainak változása nemcsak az aktív népesség jelentős átstrukturálódásának egyes fázisait mutatja. Megfigyelhető egyfajta bizonytalanság is az egyes ágazatokhoz tartozók valós arányait illetően. Ez az ismeretlenek arányának mintegy hússzorosára történt növekedéséből fakad. Az ismeretlenek arányának változása csaknem megegyezik a munkanélküliek arányának alakulásával.

A rendszerváltás utáni szlovákiai szerkezetváltozásokat két „posztkommunista mutató” segítségével vizsgáljuk. A munkanélküliek és vállalkozók számának alakulása jelzi az időközben lezajlott intenzív átstrukturálódásokat. Az 1989-es bársonyos forradalom után másfél évvel a munkanélküliek (munkát keresők) aránya Szlovákiában 4,1%-ot, a magyarok esetében 4,4%-ot tett ki. 10 év alatt a szlovákiai munkanélküliek aránya mintegy ötszörösére (20,4%) emelkedett. A magyar munkanélküliek aránya közel hatszorosára nőtt (25,7%). Ez igen jelentős mértékben, negyedével (26,0%) magasabb az országos értékeknél.

Szlovákia gazdaságilag aktív lakosságából a vállalkozók aránya 1991-ben még igen alacsony volt (1,3%). Arányuk tíz év alatt mintegy hatszorosára, 7,7%-ra emelkedett. A magyar népességen belül a vállalkozók aránya, úgy tűnik, a rendszerváltás óta folyamatosan magasabb. 1991-ben arányuk (1,6%) még 46,2%-kal volt magasabb az országosnál. A későbbiekben növekedésük jelentősen kisebb az országosnál, 2001-ig arányuk 4,5-szörösére (8,4%-ra) emelkedett, relatív többletük 9,1%-ra apadt az országoshoz viszonyítva.

E két posztkommunista kategória több vonatkozásban is öszszefügg egymással, mivel a gazdaságilag aktív népesség egyes kategóriái – legalábbis a ’90-es években – viszonylag puha, cseppfolyós, egymásba könnyen áttranszformálható kategóriákat képeztek. Összemosódik a termelőszövetkezetekben dolgozók között az alkalmazotti és a tagsági viszony, nehezen különíthetők el a vállalkozások alkalmazottai a kvázi alkalmazottaktól. Másrészt az egyes kategóriák belső homogenitása is problematikus. Egy kategóriába lett besorolva a kényszervállalkozó, aki munkanélküli feleségét statisztikailag alkalmazza, és a valódi vállalkozást folytató kis-, sőt a több száz alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalkozó is.

Az eddig ismertetett ún. „kemény” társadalomszerkezeti mutatók után vizsgáljuk meg az ezeket befolyásoló, az előzőek környezetét, holdudvarát alkotó etnikai, demográfiai és településszerkezeti mutatók alakulását. Ez utóbbi környezeti változók döntő hatást gyakorolnak a társadalomszerkezet alakulására. Az alábbiakban e holdudvarhoz tartozó dimenziók leglényegesebb vonatkozásait tekintjük át.

A településszerkezeti egyenlőtlenségeket két aspektusból vizsgáljuk. Az elsőt (melyet vertikális különbségként értelmezhetünk), a városiasodás hosszú távú, mintegy 90 éves szakaszát e tanulmány I. részében vizsgáltuk. (A horizontális vagy regionális településszerkezeti egyenlőtlenségekkel a következő részben foglalkozunk.) Rámutattunk, hogy az 1980-as és 1990-es években a városokban élő magyarok száma az országos trendekkel párhuzamosan haladt, a korábban megfigyelt leszakadás mintha megállt volna, sőt némi javulás is mutatkozott. Az országostól való lemaradás 29,1%-ról 26,6%-ra csökkent, azaz a 20 év alatt kis mértékben (3,5%-kal) nőtt a magyar városlakók aránya az országoshoz viszonyítva. A településszerkezeti változásoknál azonban szintén megfigyelhető a már korábbiakban vizsgált változóknál is feltárt jelenség: általában a hátrányosabb helyzetű, esetünkben kisebb lélekszámú helységekben a magyarok aránya magasabb, ezzel szemben a kedvezőbb helyzetű, magasabb lélekszámú helységekben a magyarok aránya alacsonyabb a szlovákiai megoszlásnál. Ezt az általánosnak mondható tendenciát a magyarlakta településszerkezetnek az országostól való regionális eltérései is „keresztbe metszik”. Ennek következménye, hogy a törpefalvakban élő magyarok aránya nem követi a falusi településekre jellemző tendenciát, nem mutatkozik relatív magyar többlet. (Egyrészt a magyarlakta törpefalvak aránya kisebb, másrészt lakosságuk is etnikailag heterogénebb, mint a nagyobb lélekszámú magyarlakta falvak esetében.) Ennél is jelentősebb, hogy az 50–99 ezer lakosú városokban élő magyarok aránya kirívóan alacsony. Ezek a városok a nyelvhatártól északra fekszenek, magyar népességük szórványban él. Ily módon a magyar településszerkezet domináns összetevőit a falusi települések (de közülük nem a törpefalvak, hanem a nagyobb községek) és a kisvárosok jelentik. Azaz a magyar városlakók arányának relatív növekedése elsősorban a kisvárosokban élő magyarokra vonatkozik.

A demográfiai folyamatok képezik a környezeti tényezők előző vizsgálatának második csoportját. Ezek közül e helyütt most egyetlen mutatót elemzünk, az életkor alakulását. A közép-európai országokhoz hasonlóan Szlovákiában is egyre előrehaladottabbak az elöregedési folyamatok. A lakosság átlagéletkora 1980-ban 32,1 év, 1991-ben 33,1 év, 2001-ben 35,5 év volt. Míg az 1980-as években 1,0 évvel, az 1990-es években 2,4 évvel nőtt az ország népességének az átlagéletkora. Az elöregedés felgyorsulása az 1990-es évek elejétől bekövetkezett nagymértékű termékenységcsökkenésre vezethető vissza. A magyarok körében ezek a folyamatok még előrehaladottabbak: 1980-ban a magyarok átlagéletkora 2,4 évvel (34,7 év), 1991-ben 3,0 évvel (36,1 év) 2001-ben 3,4 évvel (38,9 év) volt magasabb az összlakosságénál. (Az adatok számított értékek, melyek néhány tized százalékkal tér[het]nek el a tényleges értékektől. A hivatalosan közzétett adatok csak az összlakosságra vonatkozó átlagértékeket tartalmaznak. A számítás révén pedig az azonos módszerrel kapott – országos és a magyarokra vonatkozó – átlagértékek közti különbség elhanyagolható.)

Az elöregedés folyamatait a főbb korcsoportok szerinti megoszlás változásai alapján elemezzük. Az elöregedő magyar népességet az országostól jelentős mértékben kisebb arányú gyermekszám és az időskorúak magasabb aránya jellemzi. A felnőtt korúak aránya az országos értékek körül mozog, illetve annál kis mértékben magasabb. Az 1980-as és az 1990-es években ezeknek a különbségeknek további növekedése, az országos trendektől egyre nagyobb mértékű leszakadása figyelhető meg. 1980-ban a magyar gyermekkorúak aránya 15,1%-kal, 2001-ben 20,7%-kal volt alacsonyabb, míg az időskorú magyar népesség arányának növekedése 20,7%-kal, valamint 26,4%-kal bizonyult magasabbnak az országos trendeknél.

A szerkezeti változásokat meghatározó környezeti tényezők közül utolsóként a magyar lakosság számarányának alakulását vizsgáljuk. A magyarok aránya 11,2%-ról (1980-as adat) 9,7%-ra (2001-es adat) esett vissza. 1991-ben a szlovákiai magyarok össznépességen belüli aránya 10,8% volt. A magyar lakosság fogyását elsősorban az asszimilációs folyamatok idézték elő, és csak másodsorban vezethető vissza a magyarok országosnál kedvezőtlenebb népmozgalmi folyamataira. A csökkenés következtében a magyarlakta települések etnikai öszszetétele is jelentős mértékben módosult. A korábbi évtizedekben a magyarlakta helységek etnikai jellege (a településeken élő magyarok aránya) és a településeken élő magyarok száma között csaknem lineáris kapcsolat volt megfigyelhető. A legtöbb magyar az erős magyar többségű településeken, míg legkevesebben a szórványjellegű településeken éltek. 2001-re a magyarok településszerkezete jelentős mértékben módosult: legtöbben az enyhe magyar többségű településeken élnek, az erős magyar többségű helységekben élők száma pedig visszaesett.

Az országos adatok szintjén megismert szerkezeti összetétel és ennek változásai a magyarok kedvezőtlen, hátrányos társadalomszerkezetéről alkotott előfeltevésünket erősítik meg. A kedvezőtlen, hátrányos társadalomszerkezet-mintázatokhoz a kedvezőtlen település- és demográfiai szerkezet is hozzájárul. (A magasabb lélekszámú helységekben élők iskolai végzettsége magasabb, a magasabb átlagéletkorú települések népességének végzettségi szintje alacsonyabb. A magyarság körében kimutatott magasabb munkanélküliség a kedvezőtlenebb képzettségi szinttel, a vidékies településszerkezettel – melynek regionális eloszlása is hátrányos – szoros összefüggésben van.)

Felmerül azonban a kérdés, hogy a magyarok körében kimutatott szerkezeti egyenlőtlenségek mennyiben tekinthetők csupán az egész Szlovákiára jellemző jelentős regionális különbségek következményeinek? Másképpen megfogalmazva: vajon az országos szinten kimutatott egyenlőtlenségek regionálisan hasonló jellegűek, mint az országos szinten kimutatott egyenlőtlenségek – vagy a magyarlakta térségekben attól eltérően alakulnak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ tanulmányunk következő részében.

(A tanulmány az Ablonczy Balázs – Fedinec Csilla [szerk]: Folyamatok a változásban [TLA, Budapest, 2005] c. konferenciakötetben megjelent azonos című tanulmány szövegének rövidített változata.)

A magyar lakosság ágazatok szerinti megoszlása

Szlovákiában, 1980, 1991, 2001, %.

Ágazat 1980 1991 2001

Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből

magyar magyar magyar

primer 15,3 27,3 13,9 23,8 5,4 10,0

szekunder 53,6 46,8 48,7 41,9 32,8 30,3

tercier 30 24,6 32,9 29,7 39,2 36,6

ismeretlen 1,1 1,3 4,5 4,6 22,6 23,1

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

A magyar lakosság főbb korcsoportok szerinti megoszlása Szlovákiában, 1980–2001.

Korcsoportok 1980 1991 2001

(év) Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből Szlovákia Ebből

összesen magyar összesen magyar összesen magyar

0–14 26,1 22,1 24,9 20,5 18,9 15,0

15–59 60,4 61,4 60,2 61,5 64,8 65,1

60 felett 13,5 16,3 14,8 18,0 15,4 19,5

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0