A Smer a nők idő előtti nyugdíjba vonulásáról tárgyal az ellenzékkel

8000 eurót akart a nyugdíjastól
Pozsony |

A parlament szociális bizottsága kedden nem tárgyalt a javaslatról, melynek értelmében alkotmányosan 64 évben szabnák meg a maximális nyugdíjkorhatárt, mivel nem volt határozatképes. Az ülésen nem jelentek meg az ellenzéki képviselők és a koalíciós Smer-SD két képviselője sem. Robert Fico, a Smer-SD elnöke még pénteken (10.12.) kilátásba helyezte, hogy beterjesztenek egy módosító javaslatot, melynek értelmében a gyermekeket felnevelő nők előbb vonulhatnának nyugdíjba.

 

Erik Tomáš, a Smer-SD képviselője jelezte: még mindig tárgyalnak az ellenzékkel a módosításról. „A Sme rodina és az OĽaNO mozgalom elutasította a gyerekekről gondoskodó nőkre vonatkozó általános megfogalmazást, amely az alkotmányba került volna. Az az érzésem, hogy mindenki – a Smer-SD, az SNS és a két mozgalom is - ugyanazt akarja: kedvezményeket vagy a nyugdíjkorhatár csökkentését a nők, illetve a gyerekeikről gondoskodó szülők javára. Továbbra is bízom benne, hogy ha mindnyájan ugyanazt akarjuk, meg tudunk állapodni” – fejtette ki Tomáš. A képviselő azt szeretné, ha a pártok még azelőtt egyezségre jutnának, hogy a parlament tárgyalni kezd az alkotmánytörvény-javaslatról. Hozzátette: némi optimizmusra ad okot, hogy a javaslatot első olvasatban 93 képviselő támogatta.

Ahhoz, hogy egyezségre juthassanak az ellenzékkel, a Smer-SD pártnak valószínűleg konkrétabban kell majd meghatároznia a nők, illetve a gyerekeikről gondoskodó szülők idő előtti nyugdíjba vonulásának szabályait. Robert Fico múlt héten ismét leszögezte, hogy ha az alkotmánymódosítást nem fogadják el, a pártja támogatni fogja a szakszervezetek petíciós kezdeményezését, melynek célja egy népszavazás kiírása a nyugdíjkorhatár-plafon meghatározásáról.

 

Boris Kollár, a Sme rodina mozgalom elnöke kedden elmondta: a nőkre vonatkozó aktuális megfogalmazás, melyet a Smer-SD bemutatott, túl homályos. „Ezért ilyen formában biztosan nem támogatjuk” – jelentette ki Kollár. A mozgalom azt kéri, hogy a javaslat a nők nyugdíjkorhatárával összefüggésben konkrétabban fogalmazzon.

A Smer-SD párt javaslata szerint az alkotmányban a következőképpen határoznák meg a maximális nyugdíjkorhatárt: „Az arányos, időskori anyagi biztonság igénylésének korhatára nem lépheti túl a 64. életévet. A család és az anyaság állami védelme érdekében mindenkinek, aki gyereket nevelt, joga van a megfelelő, időskori anyagi biztonság igényléséhez szükséges maximális korhatár arányos csökkentésére.”

A maximális nyugdíjkorhatár mellett a Smer-SD képviselői javasolják, hogy az alkotmány garantálja a minimálbért is az alkalmazottak számára. A minimálbérre vonatkozó szabályozást egy külön törvény tartalmazná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?