Ficóék szerint félrevezető az Európai Bizottság jogállamiságról szóló jelentése

fico kp

A Smer félrevezetőnek és célzatosnak tartja az Európai Bizottság (EB) Szlovákia Jogállamiságáról szóló jelentését és ajánlásait.

A párt véleménye szerint ez egy politikai dokumentum, amely a sajtót és az ellenzéket szolgálja, hogy Robert Fico (Smer) kormányát támadják, amiért az nem osztja az Európai Bizottság álláspontját az ukrajnai háborúval, a Green Deal-lel, a migrációval vagy a tagállamok vétójogával kapcsolatban – közölte a TASR hírügynökséggel a Smer sajtóosztálya.

Az Európai Bizottság például a korrupcióellenes részleg megszüntetését rója fel a Kormányhivatalnak. „Mi az igazság? A Kormányhivatal egy részleg helyett egy szekciót bízott meg a korrupció megelőzésének feladatával, amivel nagyobb súlyt, több anyagi támogatást és komolyabb jelentőséget kapott ez a kérdés” – hangsúlyozta Juraj Gedra, a Kormányhivatal vezetője azokra az kritikákra reagálva, amelyek szerint a magas rangú tisztségviselőkre nem vonatkozik az etikai kódex. Elmondta, hogy a kormány tavaly elfogadta az úgynevezett integritási elveket, ami etikai kódex, csak más a neve.

Az Európai Bizottság biztosítékokat kér a törvény megkerülésének bűncselekményét elkövető bírók ügyében. „Teljesen egyetértünk, ezt a bűncselekményt Koliková találta ki, hogy legyen módja megfenyegetni azokat a bírókat, akik nem engedelmeskednek. Legszívesebben azonnal eltörölnénk, de nem lehet. Azt kérdezik, miért? Mert az Európai Bizottság jóváhagyta ezt az előző kormány idején, mint a helyreállítási terv egyik mérföldkövét” – hangsúlyozta Erik Kaliňák, a Smer alelnöke.

A párt szerint a Büntető törvénykönyv 363. cikkelye védi a nyomozások törvényességét, alkalmazása nem akadályozza a további büntetőeljárást. A Smer szerint a jelentésben szereplő információforrások közel fele az egyes sajtótermékekben megjelent cikkekre, és a civil szervezetek nyilatkozataira hivatkozik.

Az Európai Bizottság hét ajánlást fogalmazott meg Szlovákia számára az uniós tagállamok jogállamiságáról szóló éves jelentésében. Az ajánlások a tavalyiakon alapulnak, a bizottság szerint Szlovákia ezeket csak részben, vagy egyáltalán nem hajtotta végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?