A roma integrációval kapcsolatos cselekvési terv öt prioritással számol

640 ezer eurót költöttek a romák integrációjára tavaly
Pozsony/Lőcse |

A kormány lőcsei kihelyezett ülésén csütörtökön elfogadta a roma integrációs stratégiára vonatkozó cselekvési terv 2020-ig érvényes, aktualizált változatát, amely öt, prioritást élvező területet határoz meg: az oktatást, a foglalkoztatást, az egészségügyet, a lakáskérdést és a pénzügyi integrációt.

Az első területtel összefüggésben az aktualizált cselekvési terv szerzői az inkluzív nevelés irányába mutató változtatások fontosságát hangsúlyozzák a többségi oktatásban. Ezzel kapcsolatban a színvonalas iskola-előkészítő oktatást, az elérhető, egész napos iskolarendszert és az individuális oktatást említik. A globális cél a romák képzettségi szintjének közelítése az országos átlaghoz, a középiskolai végzettségű romák arányának növelése, valamint a roma nyelv oktatásának kiterjesztése az egyes iskolákban. A konkrét intézkedések között szerepel, hogy a marginalizált roma közösségek által lakott településeken, összesen 40 óvodában növelni fogják a férőhelyek számát, illetve százra emelik a roma pedagógiai asszisztensek és óvodai alkalmazottak számát a roma gyerekek által is látogatott óvodákban. A cselekvési terv 55 721 387 euróban határozza meg ennek a területnek a költségvetését.

A foglalkoztatás területén a következő két évre meghatározott, elsődleges cél a romák és a többségi lakosság foglalkoztatottsága közötti különbségek csökkentése. Ennek tervezett módja a szakképzés és az oktatás összehangolása a munkaerőpiac igényeivel, valamint a segítségnyújtási szolgáltatások elérhetőbbé tétele. A terv szerint 2020-ig 30 szociális vállalkozás nyer támogatást, melyekben 150 új munkahely létesülhet. A cselekvési terv 42 180 000 euróban határozza meg ennek a területnek a költségvetését.

Az egészségügy területén a cselekvési terv 2019-2020 között 19 095 284 eurós költségvetéssel számol. A cél ezen a területen a romák és a többségi lakosok egészségi állapota közötti különbségek csökkentése, a színvonalas egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés kiterjesztése és a betegségmegelőzés támogatása. A cselekvési terv meghatározza, hogy az egészségügyi közvetítő szolgáltatásokat mintegy 7000 személynek kellene igénybe vennie, továbbá mintegy 200 egészségtudatosságra nevelő asszisztensre van szükség, közülük tizenkettőnek járási kórházakban kellene elhelyezkednie.
 

Ami a lakáskérdést illeti, a roma integrációs stratégia szerint a fő cél a lakóhelyi szegregáció megszüntetése, és az alapvető infrastruktúra kiépítése a roma telepeken. A konkrét intézkedések között szerepel 200 bérlakás építése, illetve a háztartási hulladék elszállításának bevezetése a roma telepeken, továbbá konténertárolók és gyűjtőudvarok létesítése. A cselekvési terv 105 792 390 euróban határozza meg ennek a területnek a költségvetését.
 

A pénzügyi integráció területén a cselekvési terv szorgalmazza a pénzügyi jártasság fejlesztését a roma lakosság körében, továbbá a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés kiterjesztését, az uzsorásokkal és a hitelintézetek illegális praktikáival szemben nyújtott védelem megerősítését és a hitelállomány-leépítéshez szükséges eszközök hozzáférhetőbbé tételét. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósításához a roma integrációs stratégia szerint 62 387 euró fog rendelkezésre állni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?