Roma szülőket képeznek

Serke (Širkovce) |

<p>2013 januárjában kezdődött a közel 1 millió eurós Progress európai uniós pályázat, melyet a roma kormánybiztos hivatala bonyolít le a budapesti Roma Oktatási Alap és a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségével.&nbsp;A projekt a roma szülők rátermettségét, gyakorlottságát hivatott fejleszteni.</p>

Peter Pollák roma kormánybiztos elmondta, a projekt segítségével azt szeretnék elérni, hogy Szlovákiában is kötelező legyen az óvodalátogatás. Úgy véli, a roma szülőket be kell vonni gyerekeik iskoláskor előtti nevelésébe.

21 település, Gömörben és Nógrádban Rapp, Serke és Simonyi kapcsolódott be a programba. Azokat a településeket kapcsolták be, ahol a roma etnikum lélekszáma meghaladja a négyszázat és van óvoda. Sorsolással választották ki a szülőket, feltétel volt, hogy a résztvevőnek legalább egy óvodáskorú gyereke legyen. 298 roma anyuka vesz részt a projektben, településenként 12–15 fős csoportok.

„A roma társadalom minden rétege képviselteti magát, különböző roma telepekről és munkanélküli, de viszonylag rendezett szociális körülmények között élő roma anyukák is bekapcsolódtak a programba. Hét koordinátor 7–7 csoportban vezeti heti egy alkalommal a kétórás találkozókat. A csoportvezetők is romák, beszélik a roma, a magyar és a szlovák nyelvet” – mondta Kardos Tímea projektmenedzser. A találkozókon több mint egy éven át minden héten egy-egy mesekönyvet kapnak az anyukák. A koordinátorok vezetésével elolvassák, elemezik, megbeszélik a történeteket, odahaza pedig újraolvassák gyerekeiknek a meséket. Nőgyógyász, gyerekpszichológus és szociális munkás is ellátogat egy-egy csoportfoglalkozásra. Decemberben befejeződik a program gyakorlati része, ezt követően három hónapos felmérés következik. Azt fogják összehasonlítani, milyen különbségeket tapasztalnak a meseolvasásba bekapcsolt óvodába járó és a programban részt nem vevő tanintézményeket látogató gyerekeknél. A felmérés eredményeinek tükrében folytatnák a roma szülők képzését.

A projekt összköltsége 936 ezer euró, a 189 ezer eurós önrészt a roma kormánybiztos hivatala állja. 160 ezer eurót a projektben részt vevő óvodák felújítására fordítanak. Jelentős összeget áldoznak a felmérésre, a költségvetés legnagyobb részét a szülőknek szánt motivációs ajándékokra, mesekönyvekre költik. Ebből az összegből fedezik a helyiségek bérleti díját és a tíz munkatárs bérét is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?