A Pátria Rádió is kivételt kapott a "hazai" zene minimumát meghatározó cenzus alól

Pozsony |

<p>Nyolc rádióadó - köztük a közszolgálati rádió magyar adása - kapott kivételt az alól a szabályozás alól, amely megszabja a szlovákiai rádiókban közvetített &quot;hazai&quot; zene minimumát - jelentette be a fő szlovák médiahatóság a Frekvenciatanács (RVR) vezetése kedden Pozsonyban tartott sajtótájékoztatójukon.</p>

Az áprilistól bevezetett szabályozás szerint a szlovákiai rádiókban sugárzott zenéből legalább 20, a jövő évtől pedig legkevesebb 25 százalékot kell kitegyen a hazai előadók aránya. A cenzus a közszolgálati rádió adásainál még szigorúbb, a szabályozás esetükben mától 30, 2017 januárjától pedig legkevesebb 35 százaléknyi hazai zenével számol. A vonatkozó előírás megszabja azt is, hogy a hazai előadók adásba kerülő szerzeményeinek legalább ötöde "új" azaz legfeljebb öt éves kell, hogy legyen.

A jogszabály vonatkozó kitételei szerint az számít hazai szerzeménynek, amelynek nyelve vagy legalább egy alkotója szlovák állampolgár vagy az volt, illetve az ország területén él vagy élt. Az előírás szerint a minimális arányba csak azok a hazai előadótól származó zeneszámok számolódnak bele, amelyek reggel hat és éjfél között hangzanak el.
    
Az új szabályozást annak megfogalmazásától kezdve élesen bírálta a kereskedelmi média, azon belül leginkább maguk a szabályozás által érintett rádióadók, utóbbiak közül tizenhat kért kivételt a jogszabály hatálya alól. A kérvényeket kedden bírálta el a médiahatóság, amelynek vezetője a testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a kivételt kérvényező rádióadók közül 8 kapott teljes körű kivételt, köztük a szlovák közszolgálati rádió magyar adása a Pátria rádió is.
    
A keddi ülésen született döntés szerint két további rádióadó részleges kivételt kapott, ezek esetében a részlegesség arra vonatkozik, hogy nekik nem kell betartaniuk a cenzus az új hazai szerzeményekre vonatkozó részét. Hat kérvényezőnek elutasították a kérvényét, köztük a legnagyobb kereskedelmi adóknak és a szlovák közszolgálati rádió (Regina) regionális adásának is. Az összes most megítélt kivételt határozott időre adta meg a Frekvenciatanács, konkrétan az idei év végéig.
    
Az adott szabályozás betartását eddigi kapacitásaik kihasználása, illetve a hallgatók esetleges bejelentései alapján fogja ellenőrizni a médiahatóság, mondta Milos Mistrík, a Frekvenciatanács elnöke, az elbírálás eredményeinek ismertetése utáni sajtótájékoztatón.
    
A zenei cenzus bevezetését tavaly áprilisban kezdeményezte a szlovák kulturális minisztérium, amely azt a hazai zenei kultúra megjelenési lehetőségeinek biztosításával valamint annak identitás erősítő szerepével indokolta. A cenzus bevezetése nem számít egyedülállónak, hasonló szabályozás több európai uniós országban már korábbtól érvényben van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?