A Pátria rádió és a hallhatatlanság

Pozsony |

<p>Vasárnap délután elhallgatott - Szlovák Rádió vezetői szerint végleg - a Pátria rádió a középhullámú frekvenciákon, tegnap reggel hatkor pedig az ultrarövidhullámhosszokon indult útnak a kibővített műsoridejű adás. Amint az várható volt, a délnyugati országrész jelentős részén nem lehetett hallani az adást. Nincs lefedettség Pozsonytól Szenc és Galánta irányába, egészen Vágsellyéig, ugyanez vonatkozik a SomorjaDunaszerdahely-Nagymegyer vonalra, és természetesen a közbe eső területekre is. A Kassa-vidéki járásban - Szepsiben és környékén sem fogható semmilyen minőségben az adás.</p>

„Reggel be kellett volna indulnia az 1098 kHz-es középhullámú frekvenciának, nap közben jelezték, hogy felléptek bizonyos műszaki problémák“ - tájékoztatta lapunknak Both Enikő, a Pátria rádió igazgatónője. Both szerint várhatóan ma már sugározni fognak középhullámon is, az 1098 kHz-es frekvencián. Az igazgatónő azt nem tudta megmondani, ennek milyen a hatósugara. „Feltételezések szerint Dunaszerdahelyig el kellene érnie“ - tette hozzá. Ez légvonalban nagyjából 50 km-es hatósugarat jelent. A vétellel kapcsolatban a Szlovák Rádió műszaki osztálya nem tudott lapunknak bővebb adatokkal szolgálni.
Dunaszerdahelyről és környékéről több olvasónk felháborodva hívta szerkesztőségünket, hogy nem hallani a magyar adást. Ugyanez volt a helyzet a Pozsonyi, Szenci járással, valamint a Galántai és Vágsellyei járás egy részével is.
Ahogy már korábban írtuk, délután fél három és fél hat között a győri és mosonmagyaróvári adóról a Magyar Rádió hatodik csatornájának frekvenciáin is a Pátria műsorát fogják sugározni - a jövőben. A tárgyalások még folyamatban vannak, Both szerint „még legalább egy hónap“, míg ez programcsere megvalósul.
További részletek az Új Szó keddi nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?