A növekvő lakossági fogyasztás hajtja a szlovák gazdaságot

gyártás
Pozsony |

A szlovák gazdaságnak ugyan sikerült elkerülnie a recessziót, a Statisztikai Hivatal kedden közzétett gyorsjelentése szerint azonban tavaly fokozatosan csökkent a gazdaság növekedési üteme, miközben a növekedés nagyrészt a lakosság nagyobb fogyasztásával magyarázható, ám ez a jelenlegi helyzetben hosszabb távon fenntarthatatlan.

Az elmúlt év folyamán fokozatosan lassult a szlovák gazdaság növekedési üteme.

„Míg 2022 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest még 2,9 százalékkal nőtt az ország bruttó hazai terméke (GDP), ez már a második negyedévre 1,3 százalékra esett vissza, az év utolsó három hónapjában pedig már csak 1,1 százalékos növekedést mértünk”

– mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. 2022 egészét tekintve az ország gazdasági teljesítménye 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Hasonló trendet figyelhettünk meg a foglalkoztatottság esetében is. A gazdasági növekedés lassulása ellenére azonban a tavalyi utolsó negyedévben is 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az egy évvel korábbihoz képest. „Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy az elmúlt év utolsó hónapjaiban nagyjából 2,435 millió embernek volt munkája az országban” – tette hozzá Morháčová.

„A szlovák gazdaság az elmúlt év végén elsősorban a háztartások fogyasztásának köszönhetően növekedett. A kiskereskedelemről szóló adatok azt sugallják, hogy a lakossági fogyasztás a nyári lassulás után – a rekordmagas infláció és a háztartások reáljövedelmének a tartós csökkenése ellenére – az év végén újra beindulhatott”

– állítja Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? „A szlovák gazdaság számára kockázatot jelenthet a hazai fogyasztói kereslet fokozatos gyengülése, a háztartások rekordalacsony megtakarítási rátája ugyanis hosszabb távon fenntarthatatlan. És bár a háztartások reáljövedelmének a csökkenése idén fokozatosan enyhülni fog, sőt, a második fél évben ismét enyhén növekedhet, a háztartások fogyasztása már nem biztos, hogy hozzájárul a gazdaság dinamikusabb növekedéséhez” – véli Koršňák, aki szerint idén az uniós helyreállítási alapból származó támogatások járulhatnak hozzá nagyobb mértékben a gazdaság felpörgetéséhez. Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője arra számít, hogy a szlovák gazdaság teljesítménye idén 1,5%-kal nőhet, miközben a tavalyi utolsó negyedév eredménye jelentősen csökkentette annak a valószínűségét, hogy a szlovák gazdaság idén esetleg recesszióba kerülne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?