A nemzeti hovatartozás átörökítése

A közép-európai térségben zajló asszimilációs folyamatokkal kapcsolatos társadalomtudományi gondolkodást nálunk az amerikai megközelítésektől eltérő elméleti és módszertani keretek jellemzik. Míg tágabb térségünkben elsősorban a történeti, történeti-demográfiai vizsgálatok, a tengerentúlon inkább a multidiszciplináris megközelítések a jellemzőek.

A történeti-demográfiai dolgozatok elsősorban a népszámlálási és a népmozgalmi adatok 1-2 változója (nemzetiség, anyanyelv) alapján vizsgálják a nemzetváltási folyamatokat, az amerikai körülmények között meghatározóak a szociológiai, szociálpszichológiai megközelítések, melyek – szemben a redukcionista demográfiai modellekkel –, többdimenziós modellek segítségével, komplex modellekkel közelítenek az asszimilációs folyamatokhoz.

A szociológiai ihletésű asszimilációvizsgálatok egyik meghatározó „csapásirányát” a Gordon és Yinger által megfogalmazott és kidolgozott asszimilációs modellek jelentik. Tanulmányomban az asszimiláció elméletének Gordon és Yinger szerinti megközelítését ismertetem, adaptálom a magyar–szlovák interetnikus kapcsolatokra és operacionalizálom.

1. ELMÉLETI KERETEK ÉS MODELLEZÉSÜK

1.1. M. M. Gordon asszimilációs elmélete

Gordon elmélete az amerikai társadalom multietnikus sajátosságaira épül, és elsősorban az amerikai társadalomtudomány szociológiai és antropológiai örökségéből építi fel fogalmi kereteit is. Napjaink szociológiája nagyrészt az ő elmélete alapján közelíti meg az asszimiláció kérdését. Modellje hét változót tartalmaz, melyek az asszimiláció egyes fokozataiként, illetve típusaiként is értelmezhetők.

Gordon szerint a következő fokozatok épülnek egymásra:

1) a kulturális asszimiláció – akkulturáció (a bevándorlók elsajátítják és befogadják az amerikai kulturális és viselkedési mintákat),

2) ezt követi vagy ezzel párhuzamosan halad a strukturális asszimiláció (betagozódás a befogadó társadalomba, elsősorban az elsődleges csoportok – klikkek, klubok, intézmények – szintjén),

3) amalgamáció – házassági asszimiláció (nagymértékű vegyes házasodás a befogadó és a bevándorló népesség, illetve annak leszármazottai között),

4) identifikációs asszimiláció (közösségi, etnikai, nemzeti érzés kialakulása a befogadó társadalom irányában),

5) az előítéletek megszűnése,

6) a diszkrimináció megszűnése,

7) az érték- és hatalmi konfliktusok megszűnése.

A modell egyes változóinak a súlya nem egyforma. Gordon hangsúlyozza, hogy amikor egy kisebbségi csoport bevándorol, elsőként a kulturális asszimiláció következik be. Az akkulturáció akkor is végbemegy, ha semmilyen más típusú asszimiláció nem következik be vele egyidejűleg vagy később. Ez utóbbi esetben az akkulturáció bizonytalan ideig elhúzódhat. Ugyanakkor tartós és időbeli kapcsolat van a strukturális és házasodási asszimiláció között. A kisebbségi csoport tagjainak az elsődleges csoport szintjén történő belépése (klikkekbe, klubokba, intézményekbe) az amerikai társadalom „magcsoportjába” (WASP = fehér –angolszász–protestáns) elkerülhetetlenül jelentős mértékű vegyes házasodáshoz vezet. Ha a házassági asszimiláció, a strukturális asszimiláció egy elkerülhetetlen mellékterméke, teljes mértékben bekövetkezik, a kisebbségi csoport elveszti etnikai identitását a nagyobb befogadó „magtársadalomban”, és végbemegy az azonosulási asszimiláció. Az előítéletek és a diszkrimináció már nem jelent többé problémát, mivel végső fokon a kisebbségi csoport eredeti leszármazottai megkülönböztethetetlenekké válnak, és az elsődleges csoportkapcsolatok szintjén kialakítják „saját csoport” érzületüket, mely összekovácsolja a csoport összes tagját.

Gordon végkövetkeztetése: ha egyszer a strukturális asszimiláció bekövetkezik, az asszimiláció többi dimenziója természetes módon végbemegy. Nem az akkulturáció, hanem sokkal inkább a strukturális asszimiláció a záróköve az asszimiláció boltozatának.

Ez pedig az etnikai csoportnak mint entitásnak és megkülönböztető értékeinek az eltűnéséhez vezet. Gordon modellje az asszimilációt interdiszciplinárisan közelíti meg, de azáltal, hogy a strukturális asszimiláció dimenzióját kiemelten kezeli, elmélete az asszimiláció szociálpszichológiai megközelítéseivel szemben, a szociológiai megközelítések számára nyújt modellkeretet.

Gordon a teljes asszimilációnak három irányát különbözteti meg. A kisebbségi etnikai csoport(ok) asszimilálódhat(nak):

1) a domináns etnikai csoportba (angolkonformizmus),

2) egy teljesen új etnicitásba (olvasztótégely),

3) egy másik nem domináns etnikai közösségbe.

Gordon elméletének lényegét a későbbi kutatók elfogadták, de bizonyos részvonatkozásait megkérdőjelezték, kiegészítették, illetve pontosították. A legjelentősebb észrevétel a strukturális asszimiláció értelmezésével kapcsolatos. Gordon az elsődleges csoportok szintjére korlátozta a strukturális asszimilációt, melyet kritikusai a csoportok másodlagos szintjén zajló folyamatokra is kiterjesztettek.

Megkérdőjelezték az asszimiláció lefolyásának időbeli linearitását, és végül az eredetileg hétdimenziós modellt az első négy dimenzióra korlátozták (az utolsó három dimenziót részben az asszimiláció okának, illetve következményének tekintették).

Mindezen hiányosságok ellenére Gordon modellje – megfelelő változtatásokkal – értékes eszköz az inter-etnikus kapcsolatok elemzéséhez, képes választ adni az asszimilációs folyamatok összetettségére, megnyilvánulásuk változatos formáira és fokozataira.

1.2. Yinger koncepciója

Az asszimilációs folyamatok fogalmi kereteit Yinger pontosította. Lényegében a gordoni modell javított változatát dolgozta ki. Az asszimilációt egy határcsökkentő folyamatnak tekintette, mely akkor következik be, amikor két vagy több közösség, etnikai csoport vagy kisebb társadalmi csoport tagjai kapcsolatba kerülnek egymással. Az asszimiláció csak ritka esetben válik teljessé. Befejezett folyamatként tekintve, az asszimiláció a korábban megkülönböztethető szociokulturális csoportok egy csoporttá történő összeolvadása.

Asszimiláció elméletébe Yinger beépíti a disszimiláció (az asszimiláció reciproka) fogalmát, mely a csoporton belüli különbségek fennmaradását és megerősödését fejezi ki.

Az asszimiláció fogalmát – mint analitikai segédeszközt – négy alapelv segítségével közelíti meg:

1) leíró és nem értékelő fogalom, vizsgálata egyben a disszimiláció vizsgálata is,

2) változó és nem ismérv: egy olyan folyamat, mely az interakció és a kulturális csere kezdeteitől a csoportok mélyreható fúziójáig terjed,

3) minden egyes folyamat visszafordítható,

4) egy többdimenziós folyamat (a gordoni modell első négy dimenziója): az egyes dimenziók igen nagy mértékben interaktívak, melyek egymástól elválasztva, de nem teljesen függetlenül változnak.

Az egyes dimenziók főbb jellegzetességeit az alábbiakban foglaljuk össze:

Az (1) akkulturáción és a (2) strukturális asszimiláción belül megkülönbözteti az elsődleges és másodlagos csoportok szintjén zajló folyamatokat, ez utóbbin belül elkülöníti az individuumok és a csoportok szintjén zajló folyamatokat. Az akkulturáció esetében a szubszti-tutív és az additív akkulturáció közti különbségeket emeli ki, melyek az asszimiláció kimenetele szempontjából eltérő jellegűek. (Az additív gazdagítja, a szubsztitutív elszegényíti a csoport kulturáját, és ezáltal gyorsítja az aszimilációt).

Végül is a strukturális asszimiláció (integráció) egyéni, illetve csoportszinten zajló lefolyásában látja az asszimiláció kulcskérdését: a csoportszinten zajló integrációs folyamatok pluralizmushoz vezetnek, az egyéni szinten zajló integrációs stratégiák pedig asszimilációt eredményeznek.

Ugyanakkor az individuális és a közösségek szintjén zajló integrációnak is megvannak a feltételei. Az előző feltételezi, hogy az interakcióba kerülő, különböző etnikai csoportokhoz tartozó egyének ugyanahhoz a társadalmi csoporthoz kötődjenek, beleértve a személyes kapcsolataikat is, és ezeken a csoportokon belül az egyenlőség alapján hassanak egymásra. A csoportszinten zajló integráció – vagy pluralizmus – feltételezi, hogy a résztvevő csoportoknak megadják ugyanazokat a jogokat, ugyanazokhoz a gazdasági és politikai előnyökhöz való hozzáférési lehetőségeket, miközben ugyanolyan felelősség hárul rájuk, mint a „domináns társadalom” tagjaira. Egyúttal elfogadják őket, mint a társadalom legitim „alrészlegeit”, akik részben eltérő kultúrával és identitással rendelkeznek.

Az (3) amalgamáció esetében megkülönbözteti az amalgamációt a vegyes házasságtól. Lehet vegyes házasság amalgamáció nélkül (gyermektelen házaspárok), de amalga-máció is lehet vegyes házasság nélkül (házasságon kívül született gyermekek).

A vegyesség kérdését nem egy dimenzió mentén, hanem komplex módon értelmezi: A vegyes házasságot olyan házasságként határozza meg, mely társadalmilag jelentős különbségek határán – iskolai végzettség, társadalmi osztály, vallás, etnikai hovatartozás, anyanyelv, szórakozási szokások stb. – keresztül hat.

Az (4) identifikációs asszimiláció vonatkozásában hangsúlyozza a kérdés összetett mivoltát, pszichológiai jellegéből adódó viszonylagos „puhaságát”, ezért nem is próbálkozik a korábbi dimenziókhoz hasonló, empirikusan is értelmezhető kategóriarendszer megfogalmazásával.

Yinger elméletének egyik jelentős hozadéka, hogy Gordonnak az aszszimiláció analitikus dimenzióival kapcsolatos nézeteit pontosítja. Aszszimilációs elméletében a hasonulást nem egyirányú folyamatként értelmezi. A kisebbségi és a domináns csoportok interakciói során mindkét csoportban változást tételez fel. A csere azonban távolról sincs egyensúlyban. A kultúra fő összetevőinek (elemeinek) vonatkozásában – nyelv, vallás, politikai nézetek, gazdasági gyakorlat stb. – kicsi a kölcsönösség, és a strukturális dimenzióban a csere még inkább aszimmetrikus.

1.3. A közép-európai és az amerikai asszimilációs folyamatok összehasonlíthatóságának problémái

Gordon és Yinger asszimilációelméleti megközelítéseit gyakran alkalmazzák az észak-amerikai etnikai vizsgálatok során, a közép-kelet-európai térségben való alkalmazásuk azonban néhány kérdés tisztázását igényli. Kutatásunk szempontjából a meghatározó különbség az észak-amerikai (állampolgárnemzeti) és a közép-európai (kultúrnemzeti) társadalomfejlődés eltéréseiből adódik, a két fejlődési típusban eltérő a nemzeti kultúra elsajátításának az elvárása. Az utóbbiban nagyobb (volt) a nemzeti kultúra, a nyelv, a történelem, a tradíciók szerepe, mint az észak-amerikai modellben, ahol az angol nyelv elsajátításán túl inkább az amerikai általános értékek elfogadása a meghatározó.

Az állampolgárnemzet kialakulásának folyamatában egy eredetében is bevándorlókból kialakult nemzet fogadja be az újabb bevándorlókat, akik új hazát keresve, maguk mögött hagyták korábbi hazájukat. Az új haza a hátrahagyotthoz viszonyítva gazdasági felemelkedést ígért, melynek feltétele az amerikaivá válás volt.

Ettől a helyzettől gyökeresen eltér a közép-kelet-európai térség interet-nikai viszonyainak az alakulása, ahol őshonos népek élnek egymás mellett, s a nemzeti hovatartozás változása és a társadalmi pozíció növekedése közti kapcsolat jellege nem egyértelmű.

Ezek az eltérések véleményünk szerint ugyan nem a gordon-yingeri modell egészét kérdőjelezik meg, inkább e modell újraértelmezését igénylik két vonatkozásban is, és felvetik bizonyos módosítások lehetőségét.

Egyrészt felmerül a modell egy – látszólag – új dimenzióval, a származással való bővítésének a lehetősége (alternatívája). Azonban a származás bevonása nem jelenti egy tartalmilag is új dimenzió felvételét a modellbe. Lényegében az amalgamáció egyik vetületének (aspektusának) egy további dimenzióval történő bevonásáról van szó. Értelmezésünkben tehát a yingeri modell 3. dimenzióját (az amalgamációt) két vetületben, intragenerációs vonatkozásban házassági homogámia-heterogámiának, intergenerációs vetületben pedig származásnak nevezzük.

Másodsorban felmerül a dimenziók súlyának és helyének az átértékelése.

Úgy véljük, hogy térségünkben az akkulturáció szerepe feltételezhetően nagyobb, mint a társadalmi integrációé. Az amerikai viszonyok között Gordon és Yinger az akkulturációval szemben a strukturális asszimiláció szerepét emelték ki.

1.4. Az asszimiláció dimenzióinak az értelmezése

A következőkben a közép-európai asszimilációs folyamatokra próbálunk kidolgozni, az ismertetett elméletek alapján, egy szociológiai értelmezési keretet.

Az asszimilációs folyamatok első három dimenziójának yingeri értelmezésű konstrukciója különösebb probléma nélkül adaptálható volt vizsgálatunkba. A 3. dimenzión belül ugyan elkülönítjük és önálló dimenziókká minősítjük a vegyes házasodást és a származás etnikai jellegét (az amalgamáció inter- és intragenerációs vetületét), ez a dimenziók számának növekedésében mutatkozik meg (de nem jelenti tartalmilag új minőségek bevonását is a modellbe).

Az eredetileg 4. dimenzió, az identifikációs asszimiláció kialakításánál már a közép-kelet-európai, pontosabban a Kárpát-medencei nemzeti kisebbségek identitásának sajátosságaiból indultunk ki. Nem célunk, hogy az etnikai identitás kérdésével komplexitásában foglalkozzunk, mindössze az etnikai kisebbségek kettős kötődésének az asszimilációs folyamatokban játszott szerepére térünk ki.

Ennek a megközelítésnek a lényege, hogy – a nemzeti kisebbségekhez tartozók „kettős világban” élnek, nemzeti identitásuk két társadalmi dimenzió, az etnikai és a politikai mentén manifesztálódik. E kettő konfliktusa abból származik, hogy a két csoport-hovatartozás nem esik egybe. Etnikailag saját nemzetiségükhöz (magyarságukhoz), politikailag azonban ahhoz az államhoz kötődnek, amelyben élnek, illetve amelynek polgárai (ez utóbbi nem mindig azonos).

Ilyen módon asszimiláció-felfogásunk 5 dimenziót különít el, az egyes dimenziók belső struktúrája az 1. ábrában jelzett tagoltságot mutatja.1.5. Az asszimiláció dimenzióinak az operacionalizálása

Az interetnikus kapcsolatok, asszimilációs folyamatok vizsgálatánál már történtek próbálkozások az egyes dimenziók – egy változó segítségével történő – operacionalizálására. Ezek a vizsgálatok makroszinten hasonlították össze az egyes amerikai etnikumok asszimilációs jellegzetességeit. Ebből adódóan a választható indikátorok köre részben a népszámlálási statisztikákban is előforduló kérdésekre korlátozódott.

Az asszimiláció dimenzióinak operacionalizálásánál olyan változókat kerestünk, melyek több generációra vonatkoztatva, visszamenőleg is lekérdezhetők, azaz a megkérdezettek lemenőikre és felmenőikre vonatkozó kérdések megválaszolását is szerettük volna biztosítani. Ezenkívül viszonylag alacsony volt vizsgálatunkban a megkérdezettek száma, ezért eltekintettünk az egyes dimenziók belső tagoltságától, az asszimiláció dimenzióinak operacionali-zálásánál egy viszonylag egyszerű modell kialakítására törekedtünk, s az egyes dimenziókat egy-egy kérdéssel kérdeztük le.

A következőkben ismertetett két modell dimenzióit az alábbiak szerint operacionalizáltuk:

Az akkulturációt – mint már utaltunk rá – vizsgálatunkban a kulturális hasonulás nyelvi vonatkozásaira redukáljuk, ennek indikátoraként igen gyakran az anyanyelvet használják. Ennek értelmezése azonban távolról sem egységes.

Skutnabb-Kangas az anyanyelv definiálásához négy különböző kritériumot használ: a származást, az azonosulást, a nyelvtudás fokát és a funkciót.

Hagyományos megközelítésben az anyanyelvnek mint kategoriális változónak az értelmezési kerete szintén korlátozottabb. Vizsgálatunkban a kulturális hasonulást Skut-nabb-Kangasnak az anyanyelv 3. kritériuma szerinti megközelítése alapján a nyelvtudás fokával – esetünkben a két nyelv kontinuumán belüli nyelvtudás mértékével (3, illetve 5 kategóriájú változóval) mérjük.

Az etnikumoknak a többségi társadalomba történő integrációja öszszehasonlítására igen gyakran a vegyes házasságok arányának alakulását tekintik. Az alapiskolai oktatás nyelvének mint a strukturális asszimiláció változójának a használata csak azokra az országokra terjeszthető ki, ahol az anyanyelven történő alapiskolai oktatásnak megvannak (voltak) az intézményes keretei. A Kárpát-medencei magyar népesség esetében ez nagyrészt használható mutató.

A származás – azaz amalgamáció intergenerációs (nemzedékek közötti) vetülete alatt – a vizsgálati egységek szülei házasságának homogám-heterogám jellegét értjük.

Az amalgamáció intragenerációs (nemzedékeken belüli) vetülete – a házassági hetero-monogámia – operacionalizálásánál kézenfekvőnek tűnik az az alternatíva, hogy (a származáshoz hasonlóan) a házasság etnikai jellegét vigyük be indikátorként a modellbe. Mivel ez egy képzett változó (mely a vizsgálati egység és házastársa nemzeti hovatartozásának a kombinációja), a modellen belül közvetve, a független változók között is bevonásra kerülne a megfigyelési egység nemzetisége. Ezért mi ettől eltérően a házastárs nemzetiségét visszük be a modellbe.

A vizsgálati egységek nemzetiségével képezzük le saját nemzeti identifikációjukat.

1.6. A vizsgálat modelljének a felépítése

A közép-európai térség viszonyainak, tudományos előzményeinek megfelelően, az asszimiláció szociológiai vizsgálatát két megközelítésben – egy- és többdimenziós modell keretében véljük realizálhatónak. Az általunk értelmezett egydimenziós megközelítés – mely közelebb áll a közép-európai felfogáshoz – az identifikációs asszimilációra helyezi a hangsúlyt, a nemzeti hovatartozás változását minősíti asszimilációnak, míg a többi négy dimenzió magyarázó változóként szerepel a modellben. (Azaz a magyarázó változóknak a függő változóra gyakorolt hatását vizsgálja. A magyarázó változóknak a függő változóra gyakorolt hatása méréséhez regressziószámí-tást alkalmaztunk. Tekintettel arra, hogy a vizsgálatunkba kategoriális változókat vontunk be, a regresszió-számítást dumy változók segítségével végeztük el.) (Lásd: 2. és 3. ábra)

Az ilyen módon kialakított modellt kérdőíves vizsgálatunk során alkalmaztuk, a kérdőívet 12 szlovákiai településén kérdeztettük le. (A lekérdezett kérdőívek száma 728.) Vizsgálatunkban elsősorban az asszimilációs folyamatok intergenerációs aspektusát vizsgáltuk. Ugyanakkor bizonyos mértékben intragenerá-ciós vonatkozások is górcső alá kerültek.

Kutatásunkban az asszimilációs folyamatokat több szempontból – öt hipotézisblokk keretében – vizsgáltuk, különböző modellek segítségével. Ebben a tanulmányban egy hipotézisblokk keretében végzett kutatási eredményeinket ismertetjük.

2. HIPOTÉZISEK

Vizsgálatunkban az átörökítési folyamatot az asszimiláció Yinger által pontosított gordoni dimenzióinak a bevonásával vizsgáljuk.

1. Vizsgálatunk korábbi szakaszaiban kimutattuk, hogy kisebbségi vonatkozásban ugyan a származás szabja meg a nemzeti hovatartozás átörökítésének potenciális keretét (azaz csak homogén magyar vagy vegyes családi háttérből származók vallják magukat magyar nemzetiségűnek), de a vizsgálatba bevont további dimenziók etnikai jellege (homogenitása, illetve heterogenitása) kisebb-nagyobb mértékben befolyásolja az etnikai hovatartozás vállalását.

Az egyes alhipotézisek az egyes dimenziók kölcsönhatásaival kapcsolatban fogalmaznak meg feltételezéseket:

1.1. Feltételezzük, hogy az akkultu-ráció nagyobb hatással van a nemzeti hovatartozás változására, mint a strukturális asszimiláció. Ugyanakkor feltételezzük, hogy ez a hatás generációváltásról generációváltásra csökken.

1.2. A házassági heterogámia a többségi etnikai homogenizáció irányába hat. Ez a hatás egyrészt a házastársak etnikai jegyeinek módosulásában, másrészt az etnikai hovatartozás átörökítése során is megnyilvánul. Feltételezzük, hogy a vegyes házasságokon belül zajló int-ragenerációs homogenizáció kevésbé asszimilatív, mint az etnikai hovatartozás átörökítésénél kimutatható intergenerációs asszimiláció.

1.3. Feltételezzük, hogy az asszimiláció dimenziói közül legnagyobb mértékben a homogén magyar származás határozza meg a magyar nemzeti hovatartozás átörökítését. A magyar nemzeti hovatartozás átörökítéséhez a vegyes házasságok csak kis mértékben járulnak hozzá.

3. EMPIRIKUS ELEMZÉS

Az asszimiláció vizsgálatánál azzal a problémával kell szembesülnünk, hogy generációnként eltérő számú változó áll rendelkezésünkre. Ez a megállapítás érvényes az ezzel a témával foglalkozó célirányos kutatásokra is. (Kérdőíves vizsgálatunkban a megkérdezett nyilatkozik, így a lemenőire vagy felmenőire vonatkozóan csak korlátozott mértékben és pontossággal képes adatokat szolgáltatni.) Kutatásunkban öt nemzedékre vonatkozó adatok lekérdezésére került sor. Öt nemzedék esetében a nemzetiség az a nemzeti hovatartozásra utaló egyetlen változó, amely nagyobb probléma nélkül lekérdezhető.

Az elkövetkezőkben néhány fogalom általunk használt értelmezésére is ki kell térnünk, tekintettel arra, hogy e fogalmak vagy egyáltalán nem, vagy nem egységesen használatosak. Az alábbiakban a tanulmányban általunk használt fogalmak értelmezését ismertetjük.

A kisebbségi és többségi etnikum kifejezést vizsgálatunkban két értelemben, makro- (országos), illetve mikro- (helyi, lokális) vonatkozásban használjuk.

Vizsgálatunkban értelemszerűen a megkérdezettek nemzedékéhez viszonyítva határozzuk meg a szülők, nagyszülők, gyerekek, unokák nemzedékét. Az egyes generációkat, leszármazási ágakat – elsősorban a táblázatokban, grafikonokon – rövidítésekkel jelöljük. Az egyes generációk és családi kapcsolataik jelölésére az alábbi jelöléseket alkalmazzuk:

M – megkérdezett

MSZ – megkérdezett szülei

MNSZ – a megkérdezett nagyszülei

H – megkérdezett házastársa

HSZ – a megkérdezett házastársa szülei

HNSZ – a megkérdezett házastársa nagyszülei

GY – a megkérdezett és házastársa gyermekei

GYH – a gyermek házastársa

U – unoka

Az egyes leszármazási ágakon belül az apai ágat P, az anyai ágat M betűvel jelöljük. Tanulmányunkban intergenerációs asszimilációt vizsgálunk, melyet a generációváltások (GNV) során bekövetkezett nemzetváltásnak, asszimilációnak nevezünk. A generációváltásokba belépő és abból kilépő nemzedéket különböztetünk meg. A generációváltások jelölésénél a belépő és kilépő nemzedéket törtvonallal választjuk el egymástól. A táblázatok megnevezési oszlopában feltüntetett, a regressziós modellbe bevont független változók közé x jelet teszünk.

3.1. Az asszimiláció dimenziói és a nemzetváltás folyamata

Vizsgálatunk empirikus részében a nemzeti hovatartozás alakulását a yingeri modell dimenzióinak bevonásával vizsgáljuk. A vizsgálatba bevont valamennyi változó kategoriális. A kategoriális változó olyan változó, melynek értékei nem valódi számok, csak a változó egyes kategóriáit azonosítják.

Az egyes dimenzióknak (változóknak) a magyar–szlovák kontinuu-mon kívüli más nemzetiségűekre vonatkozó kategóriáit kiszűrtük, ez a szelekció csak minimális mértékben csökkentette a minta elemszámát. Egyes bevont változók a magyarszlovák kontinuum két végpontja között található további köztes kategóriákat is tartalmaznak.

Ebben a fejezetben a modellen belüli egyes változók súlyát szeretnénk vizsgálni, azt, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a nemzeti hovatartozás átörökítéséhez, illetve nemzetváltozásához (lásd 1. 3. hipotézis). Az egyes tényezők hatását több vetületben is megvizsgáljuk. Az egymást követő generációk közti különbségeket, továbbá a településtípusok és korcsoportok szerinti alakulás hatását is tanulmányozzuk.

Olyan modellek, amelyekben a magyarázó változók kategoriálisak, s a függő bináris változó, (olyan változó, melynek csak két értéke van) módszertanilag több eljárással is vizsgálhatók. Jelen vizsgálatunkban lineáris regressziószámításokat végeztünk dummy változók bevonásával. A dummy változó olyan mesterséges változó, melynek csak két értéke van: 1, ha az adott megfigyelés egy meghatározott kategóriába tartozik, 0 akkor, ha nem. E két értéket az elemzés során valós számokként kezeljük, s velük matematikai műveleteket végezhetünk.

(A regressziós egyenlet azt fejezi ki, hogy az egyik változó milyen mértékben függ a másik változó értékétől.)

A vizsgálat regressziós modelljébe függő változóként a vizsgált személyek nemzetiségét (esetünkben azt, hogy magyar-e), független változóként az eredeti változókból kialakított dummy változókat vittük be. Minden változó esetében a tökéletes multikollinearitás elkerülése végett – egyet kihagyunk. A független dummy változók ilyen módon különböző kombinációban kerülhetnek bevonásra, ezáltal látszólag eltérő értékeket kapunk, de a be nem vont változók értékei a lineáris regressziós egyenlet alapján (y = b0 + b1x1 + b2x2…) kiszámíthatók. Regressziós egyenletünkben egy „eredeti” változóból képeztük le a magyarázó változókat, ezért a magyarázó változóknak a függő változóra gyakorolt hatását a standardizálatlan regressziós együttható és a konstans összege adja meg, a kihagyott változó értéke a konstanssal egyenlő.

Az SPSS programcsomag a regressziószámításnál a független változóknak a függő változóra gyakorolt hatása vizsgálatánál két együtthatót ad meg, a standardizálatlan és a standardizált regressziós együtthatót – a B-t és a bétát. Míg az előbbi azt fejezi ki, milyen mértékben járul hozzá a vizsgált magyarázó változó a függő változó változásához, a béta az egyes változók közötti sorrendet határozza meg aszerint, hogy milyen erős a kapcsolata a függő változóval. A szlovák irányba történő nemzetváltás mértékét a függő változók felcserélésével kapjuk meg (azt, hogy a megkérdezett „magyar-e” helyett a modellbe azt visszük be, hogy „szlovák-e”).

3.2. Az akkulturáció (kulturális asszimiláció) és a strukturális asszimiláció hatása a nemzetváltás folyamatára

A következőkben megvizsgáljuk, hogy a nemzeti hovatartozás alakulását hogyan befolyásolják az egyes dimenziók, illetve ezek kombinációi. Az asszimilációs folyamatok lefolyásában az egyik meghatározó különbséget Gordon az akkulturáció és a strukturális asszimiláció szerepe között vélte felfedezni. (Szerinte nem az akkulturáció, hanem sokkal inkább a strukturális asszimiláció a záróköve az asszimiláció boltozatának.) Mi viszont úgy látjuk, hogy térségünkben a kulturális hovatartozás, kiváltképp ennek nyelvi vonatkozásai nagyobb mértékben hatnak a nemzeti hovatartozás alakulására, mint a strukturális kötődések. Ugyanakkor feltételezzük, hogy a két dimenzió közti különbség generációról generációra csökken (mivel a társadalmi modernizáció előrehaladásával a kulturális nyelvi szocializációban egyre nagyobb szerepük van az intézményi, ezen belül az iskolai kereteknek). (1.1. hipotézis.) (Lásd: 1. táblázat)

A regressziós egyenlet együtthatóiban szereplő változók jelölései:

A regressziós modellbe bevont dummy változók rövidítései:

iskm – magyar tanítási nyelvű alapiskolába járt-e?

iskv – vegyes, magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskolába járt-e?

isksz – szlovák tanítási nyelvű alapiskolába járt-e? (a modellbe be nem vont változó)

nytm – jobban beszél-e magyarul, mint szlovákul?

nytv – azonos szinten beszél-e magyarul és szlovákul?

nytsz – jobban beszél-e szlovákul, mint magyarul? (a modellbe be nem vont változó)

hm – homogén magyar származású-e?

v – vegyes, magyar–szlovák származású-e?

hsz – homogén szlovák származású-e? (a modellbe be nem vont változó)

htm – házastársa magyar-e?

htsz – házastársa szlovák-e? (a modellbe be nem vont változó)

htn – nincs házastársa? Az adatok megerősítik feltevésünket, valamennyi generációváltás során és leszármazási ágban a nyelvtudás jellege valóban nagyobb mértékben határozza meg a nemzeti hovatartozás alakulását, mint az iskoláztatás nyelve.

Egy következő feltevésünket, mely a két dimenzió hatásának generációváltásról generációváltásra történő időbeli változását illeti, az adatok szintén megerősítik, de a standard hibák tekintetbevételével e változásokat nem tudjuk megerősíteni. Ezt a folyamatot természetesnek tarthatjuk, hiszen a szülők generációjában az etnikai átörökítés szempontjából a családi-rokoni háttér nyelvi kulturális hatása még nagyobb lehetett az intézményesített iskolai oktatás nyelvének hatásánál, már amiatt is, hogy a teljes iskoláztatás időtartama a korábbi generációk esetében rövidebb volt a jelenleginél, továbbá bizonyos korcsoportok eltérő arányban jártak, járhattak magyar nyelvű iskolába.

Az 1945–1949 közötti időszakban nem volt lehetőség a gyermekek iskoláztatásának a nyelvét megválasztani. Az iskoláskorú magyar tanulók vagy szlovák iskolába jártak, vagy nem látogattak iskolát. Ilyen körülmények között pedig a hovatartozás szempontjából a nyelvi dominancia hangsúlyosan reprezentálódott. Ezzel magyarázható az is, hogy a szülők generációjában a vegyes és a magyar nyelven történő oktatás hatása közti különbség lényegesen kisebb volt, mint a megkérdezettek generációjában. A vegyes oktatási kategória azokra vonatkozik, akik alapiskolai tanulmányaik során váltottak az egyik iskolatípusról a másikra.

A kétnyelvű oktatásban való részvétel kényszerű megoldás volt a magyar származású tanulók számára az 1945–1949-es években, de 1938–1945 között a Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő szlovákok egy része számára is. (Ekkor a szlovák tanítási nyelvű iskolák száma csappant meg nagymértékben.)

A megkérdezettek generációjában az iskoláztatás nyelvének megváltoztatása zömmel más okokra vezethető vissza. Egyrészt a vizsgálatba bevont néhány településen – az 1960-as és az 1980-as évek között – megszűntek a magyar nyelvű alapfokú oktatás intézményes keretei, továbbá az intenzívebb térbeli mobilitás, a lakóhely-változtatások szintén iskolaváltást eredményez(het)-tek, s végül, de nem utolsósorban külső kényszerítő körülményektől mentesen is iskolaváltásokra került sor.

Az első és a második generációt érő hatás különbsége abban is megnyilvánult, hogy míg az első esetben a kényszer következtében bekövetkezett változás viszonylag rövid ideig tartott (1945–1949 között), s ebből adódóan kevésbé volt tartós a hatása a nemzeti hovatartozás alakulására, a második esetben az iskolaváltás inkább képezhette részét a szülők olyan egyéni tudatos stratégiáinak, melyet a lokális etnikai viszonyok változása is befolyásolt.

Az iskoláztatás nyelvi vonatkozásaival ellentétes folyamat figyelhető meg a szlovák, illetve a magyar nyelv ismeretének alakulásában. A magyar származású népesség egymást követő generációi az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb mértékben és egyre eredményesebben sajátították el a szlovák nyelvet.

A magyar–szlovák interetnikus kapcsolatok bővülése is a nyelvi kompetenciák, a többségi nyelv elsajátításának javulásához járult hozzá.

A két nyelv egyenlő szinten történő elsajátítása napjainkban az átlagos iskolai műveltség emelkedésével a magyar népesség növekvő részénél vezetett oda, hogy a két nyelvet – iskoláztatásuk, munkájuk jellege s a folyamatosan növekvő családi heterogámia következtében – bevallásuk szerint egyforma szinten bírják. Ugyanakkor – s ezzel kapcsolatban itt ezt a kérdést nem vizsgáltuk – a magyar közvélekedés is egyre nagyobb mértékben tartja kívánatosnak a szlovák nyelv megfelelő szinten történő elsajátítását, de ennek biztosításához csak egy kis részük választaná, választja a szlovák nyelvű iskoláztatás alternatíváját. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szlovákiai magyar kisebbség rétegspecifikusan különböző mértékben óhajtja a szlovák nyelv elsajátítását, de a magyar közösség ezzel párhuzamosan, szinte egységesen óhajtja a magyar iskolarendszer fenntartását és fejlesztését, és gyermekeit zömmel magyar nyelven óhajtja iskoláztatni.

3.3. A vegyes házasságok intra- és intergenerációs hatása a nemzeti hovatartozás alakulására

Következő hipotézisünk a házassági homogámia-heterogámia kérdésének intra- és intergenerációs vetületével foglalkozik. Ebben a vonatkozásban Yinger megkülönbözteti az amalgamáció és a vegyes házasságok fogalmát: lehet vegyes házasság amalgamáció nélkül (gyermektelen házaspárok), de gyakoribb az amalgamáció vegyes házasság nélkül (házasságon kívül született gyermekek). Vizsgálatunkban e két fogalmat a házassági heterogámia-homogámia intra- és intergene-rációs vonatkozásaként különböztetjük meg. Ebben a pontban az egyének nemzetiségének az alakulását vizsgáljuk származásuk és házastársuk nemzeti hovatartozásának függvényében (1. 2. hipotézis). (Lásd: 2. táblázat)

Az adatokból egyértelműen látható, hogy a nemzeti hovatartozás alakulására sokkal kisebb hatással van az egyén házastársának nemzetisége, mint a származása homogám-heterogám vonatkozásai. (Ezt egyébként a népmozgalmi és népszámlálási statisztikák egybevetése is megerősíti.) A homogén magyar származás hatása generációváltásról generációváltásra lényegében nem változik, a házastárs nemzetiségének a hatása az első és a második generációváltás között csökken.

3.4. Az asszimiláció egyes dimenzióinak a hatása a nemzetváltás folyamatára – komplex modell

Ebben a részben megvizsgáljuk az asszimilációs modellbe bevont valamennyi változónak a nemzetváltás folyamatára gyakorolt hatását. Ez a modell a bevont dimenziókat, az eddigiekhez hasonlóan, magyarázó változókként képezi le indikátorokra, felépítése hierarchikus, a nemzeti hovatartozást emeli ki, s teszi függő változóvá. 1.3. hipotézisünk szerint a leszármazottak nemzeti hovatartozását a magyarázó változók közül legnagyobb mértékben a homogén származás határozza meg, a magyar nemzeti hovatartozás átörökítésében a vegyes házasságok hatása elenyésző. Továbbá feltételezzük, hogy a homogén származás hatása a bevont dimenziók között több generációváltás során sem csökken, ugyanakkor a vegyes házasságok hatása a nemzeti hovatartozás átörökítésében igen. (Lásd: 3. táblázat)

Az egymást követő generációknál a modell „magyarázó ereje” (R2) kis mértékben ingadozik, de lényegében nem csökken. Ebből arra következtethetünk, hogy a nemzeti hovatartozás átörökítésében nem növekedett meg a nem bevont, zömmel nem etnikai jellegű dimenziók, változók szerepe.

Mivel a származás mellett további dimenziókat vontunk be, a származásnak a nemzeti hovatartozás alakulására gyakorolt közvetlen hatása jelentős mértékben csökkent, ami úgy értelmezhető, hogy a származás hatása közvetve az egyes további bevont változókon keresztül nyilvánul meg. Több generációváltás során megfigyelhető a homogén származás viszonylagos stabilitása (értéke az egyes leszármazási ágakon belül 0,5 körül mozog). Ezzel párhuzamosan a vegyes családi háttér hatásának jelentékeny gyengülését figyelhetjük meg az első és a második generációváltás között. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a vegyes származás a magyar nemzeti hovatartozás átörökítése szempontjából a második generációváltás során jelentős mértékben „kiüresedik”, magyar identitásátörökítő funkciója a modellbe bevont további dimenziókon keresztül realizálódik, amennyiben azok magyar vonatkozásúak. (A gyermekek generációján belül azonban igen magas a vegyes háttér hovatartozást átörökítő hatása, ez a vizsgált generáció korösszetételéből adódik, melynek következtében a vizsgálatba bevont további dimenziók csak korlátozott mértékben fejthették ki hatásukat.)

A valamennyi változót bevonó komplex modellben a származás dominanciája mellett az iskoláztatás nyelve és a nyelvtudás hatása közti különbség jelentős mértékben csökkent (a házastársak leszármazási ágában a magyar nyelven történő iskoláztatás hatása nagyobb, mint a nyelvtudás hatása), de a származás és a házastárs nemzetiségének a hatása közti különbség hasonlóan erős, mint korábban.

A fentiekben a magyar nemzeti hovatartozás átörökítése szempontjából vizsgáltuk a magyarázó változók hatását. Mivel az asszimiláció reciproka a disszimilációnak, azaz a nemzeti hovatartozás átörökítésének, ezt a regressziós egyenletünkben is könnyen kifejezhetjük. Ha a magyar nemzetiségűek nemzetváltását közvetlenül akarjuk kimutatni, akkor függő változóként a vizsgálati egységek nemzetiségeként azt viszszük be, hogy nemzetisége szlovák-e. Az egyes magyarázó változóknak a magyar etnikum nemzetváltási folyamataira gyakorolt hatását, a modellbe felvett függő dummy változó megváltoztatása mellett, az előzőekben lefuttatott értékekből is kiszámíthatjuk (ahol a magyar nemzetiség volt a függő változó). A független változók előjelét megváltoztatjuk, és a konstans értékét 1-gyel növeljük.

Az asszimiláció komplex modelljébe bevont független (magyarázó) változóknak a nemzetváltásra/nemzeti hovatartozás átörökítésére gyakorolt hatását más megközelítésben is megvizsgálhatjuk. Egy olyan új változót alakítottunk ki, melynek segítségével közvetlenül kimutatható, hogy a változók értékeinek egyes együtt járásai (kombinációi) milyen mértékben befolyásolják a nemzetváltási folyamatokat. Ennek a megközelítésnek az az előnye, hogy regressziószámítás nélkül, kereszttáblák alkalmazásával is elemezhetők a vizsgált folyamatok, ugyanakkor nem lehetséges az egyes változók hatásának elkülönített vizsgálata.

Az új változó – a továbbiakban „komplex változó” – értékeit tehát a komplex modellbe bevont (négy) magyarázó változó értékeinek kombinációi adják. Mivel a független változók három értéket vehetnek fel, ezért a komplex változó értékeinek (kategóriáinak) a száma maximálisan 34 = 81 lenne abban az esetben, ha valamennyi kombináció legalább egyszer előfordulna. (A komplex változó kialakításánál a származást, az iskoláztatás nyelvét, a nyelvtudást és a házastárs nemzetiségét a felsorolási sorrendben vontuk be. Ilyen módon a komplex változó akkor vesz fel 1-es értéket, ha valamennyi magyarázó változó értéke 1, azaz a megkérdezett homogén magyar származású, magyar tanítási nyelvű alapiskolába járt, jobban tud magyarul, mint szlovákul, s a házastársa is magyar nemzetiségű.)

A mintánkban a változók kategóriáinak 54 kombinációja fordult elő. Azonban megfigyelhető, hogy a legnagyobb gyakorisága a homogén magyar, illetve homogén szlovák változók kategóriáinak (1-es és 80-as értékeknek) van. 13 kombináció előfordulásának a gyakorisága kétjegyű, de a legtöbb kategóriának a gyakorisága egyjegyű szám.

A komplex változó és a megkérdezett nemzetisége változók kapcsolatát egy kétváltozós táblázatban vizsgáljuk, ahol a sorokban a komplex változó, az oszlopokban a megkérdezett nemzetisége szerepel.

A sorszázalékolás segítségével kapjuk meg, hogy az új változó egyes kombinációi milyen arányban valószínűsítik a nemzeti hovatartozás megőrzését, illetve a nemzetiségváltást. Vizsgáljuk meg ezt egy példa segítségével:

A komplex változó 1-es értéke (a megkérdezett homogén magyar származású, magyar tanítási nyelvű alapiskolába járt, jobban tud magyarul, mint szlovákul, s a házastársa is magyar nemzetiségű) 164-szer fordul elő, azaz a 712 fős mintának 23,0%-a. A kérdőíves vizsgálatban 728 személyt kérdeztettünk le, de a vizsgálatnak ebbe a szakaszába csak 712 lekérdezés adatai kerültek be. Nem vontuk be azokat a lekérdezetteket, akik bármelyik változó vonatkozásában a magyar–szlovák kontinuumon kívűl helyezkedtek el. (Azaz, ha a megkérdezettek, szüleik, házastársuk nem magyar vagy szlovák nemzetiségűek, nem a magyar vagy a szlovák nyelvet beszélik legjobban, más tanítási nyelvű alapiskolába jártak, mint magyar vagy szlovák.)

Közülük 163-an vallották magukat magyarnak, 1 pedig szlováknak. Magyar nemzetiségűnek 99,7%, szlovák nemzetiségűnek 0,3% vallotta magát. A komplex változó 2-es értéke 37-szer fordul elő (a mintasokaság 5,2%-a), közülük 35-en magyarnak, 2-en szlováknak vallották magukat, azaz 94,4% magyar, 5,6% szlovák nemzetiségű. A változók második kombinációja abban különbözik az elsőtől, hogy az utóbbi esetben a megkérdezett házastársa – eltérően az elsőtől – szlovák nemzetiségű. Úgy is fogalmazhatunk, ha egy populációról tudjuk, hogy valamennyi a modellbe bevont változó vonatkozásában magyar dominanciájú, akkor prognosztizálhatjuk, hogy igen kicsi az esélye annak, hogy közülük bárki is megváltoztatja nemzeti hovatartozását. Ha a modellbe bevont változók egyike – esetünkben a megkérdezettek házastársának a nemzetisége – szlovák dominanciájú, többszörösére nő az esélye annak, hogy a megkérdezettek is szlovák nemzetiségűek legyenek. (Közel 20-szor nagyobb a szlovák nemzetiségűek aránya a komplex változó második kategóriáján belül, mint az elsőben.) Azonban a második eset alacsony elemszáma óvatosságra is int. A kimutatott matematikai összefüggés inkább tendenciaként jelzi, hogy olyan populációban, amely az egyes változók vonatkozásában magyar dominanciájú, s csak a házastárs nemzetisége szempontjából tér el, milyen jelentős mértékben lehet eltérő a nemzeti hovatartozás.

A modellbe bevont változók további kombinációinál a változók heterogenitásának, pontosabban szlovák dominanciájának a növekedésével csökken a magyar, s ezzel párhuzamosan növekszik a szlovák nemzetiségűek aránya.

A komplex változó értékeinek eloszlásából következtetni lehet az egyes kategóriák kombinációinak előfordulási gyakoriságára, de ezek értelmezése a változó kategóriáinak számossága miatt igencsak nehézkes. Ezen kívül a legtöbb kategóriához tartozó igen alacsony elemszám csak óvatos, számokban is alig kifejezhető következtetések levonását teszi lehetővé.

A komplex változó magas kategóriaszáma, illetve az egyes kategóriák alacsony gyakoriságának a problémáját az alábbiakban ismertetett tipológia segítségével oldottuk fel.

A tipológia alapját képező csoportosítás elsődleges kiindulópontját a származás jelentette. A további három változó értékeinek megoszlása alapján a származás egyes kategóriáin belül három alcsoportot képeztünk. Az első, illetve negyedik típus esetében a (származáson kívüli) változók homogén magyar (esetleg vegyes) jellegűek, a 2., illetve 5. típusnál maximum 1 változó szlovák dominanciájú, a többiek magyar dominanciájúak, esetleg vegyesek. A 3., illetve 6. típusnál 2 vagy több változó szlovák dominanciájú. Ilyen módon elméletileg 9 típust jelöltünk ki. Tekintettel arra, hogy valamennyi szlovák származású megkérdezett szlovák nemzetiséget tüntetett fel (s a többi változónál is elenyészően ritkán fordul elő a magyar dominanciájú változók kombinációja, ezért valamennyi szlovák származásút egy típusként értelmezünk. ĺgy az empirikusan is meghatározható típusok száma 7-re csökkent. (Lásd: 4. táblázat)

E tipológia segítségével már jobban áttekinthetők, az egyes típusokhoz tartozó nemzetváltási/nemzeti hovatartozás átörökítési valószínűségek. A teljes minta több mint 1/3-ában (35,7%, 254 eset) a bevont változók magyar dominánsak, esetleg vegyesek. E típushoz tartozók 99,2%-a magyar nemzetiségű. Ezt az 1. típust, tekintettel arra, hogy valamennyi magyarázó változója magyar (esetleg vegyes), magyar származású, magyar orientációjú típusnak nevezzük. A 2. típust (a minta 13,3%-a, 95 eset) alkotja. Ide azok tartoznak, akik homogén magyar származásúak, de legfeljebb egy változó vonatkozásában szlovák dominánsak, a további változók magyar dominánsak, esetleg vegyesek. Ezeket magyar származású, kettős orientációjúaknak nevezzük. 9,3%-uk vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. A 3. típust, a magyar származású szlovák orientációjúak (a minta 4,5%-a, 32 eset) alkotják. Ide azok a homogén magyar származásúak tartoznak, akik 2 vagy több változó mentén szlovák dominánsak. Itt a magyar nemzetiségűek aránya (56,8%) már jóval kisebb mértékben magasabb a szlovák (43,2%) nemzetiségűektől.

A vegyes származásúak kategorizációja is hasonlóan alakul. Azonban a magyar származásúak esetében a változók szlovák dominanciájának emelkedésével az egyes típusokhoz tartozók aránya csökkent, a vegyes (magyar–szlovák) származásúak körében az egyes típusokhoz tartozók eloszlása fordított. Legkevesebben a magyar kötődésűek s legtöbben a szlovák kötődésűek vannak. A 4. típust azok (a vegyes származású kettős kötődésűek) alkotják (2,7%, 19 fő), akiknél a további bevont változók magyar dominanciájúak, esetleg vegyesek. Az ebbe a típusba tartozók 82,6%-a magyar, s 17,4%-a szlovák nemzetiségű. Megfigyelhető, hogy a 4. típuson belül magasabb a magyar nemzetiségűek aránya, mint a 3. típusnál. Az 5. típust azok (a vegyes származású kettős kötődésűek) alkotják, akik egy változó vonatkozásában szlovák dominánsak, a többi esetében magyar vagy vegyes (a típushoz a minta 4,1%-a, 29 fő tartozik). Magyar nemzetiséget alig több mint egynegyedük vallott be (26,4%). A 6. típust azok a vegyes származású szlovák kötődésűek alkotják, akik 2 vagy több változó vonatkozásában szlovák dominánsak (a típushoz a minta 10,2%-a, 72 fő tartozott), s közülük magyarnak csak a minta 1, szlováknak 99 százaléka vallotta magát. A 7. típust valamennyi szlovák származású alkotja. Közülük mindenki szlováknak vallotta magát, függetlenül attól, hogy egyéb magyarázó változó vonatkozásában milyen mértékben volt magyar vagy szlovák. Az így kialakított tipológia a magyar–szlovák interetnikus térben élő népesség közel 2/3-át (1. és 7. típus) mutatja nemzeti közösségéhez homogén kötődésűnek, a vizsgált populáció 1/3-a pedig kettős kötődést mutat.

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen egyéb, a modellen belüli tényezőkhöz viszonyítva külső tényezők módosíthatják még az e típusokhoz tartozók nemzeti hovatartozását. Egy szempontot, a településszerkezeti sajátosságokat emeljük ki. Azt tapasztaljuk, hogy a magyar kisebbségű településektől a magyar többségűek felé haladva, a komplex változó valamennyi típusán belül növekszik a magyar nemzetiségűek aránya. Mivel az alminták elemszáma az egyes településtípusokon belül 1/3-a az eredeti mintának, az egyes értékek pontatlansága is jelentős mértékben nagyobb, mint az eredeti mintáé.

4. ÖSSZEFOGLALÁS – KITEKINTÉS

Dolgozatunkban az asszimilációs folyamatoknak Gordon és Yinger által, elsősorban az amerikai társadalomtudományi kutatások eredményei alapján kidolgozott elméleteit tekintettük át. Az asszimilációs folyamatok vizsgálatánál az amerikai és a közép-európai társadalomfejlődés eltérő jellegzetességeit figyelembe véve dolgoztuk ki egydimenziós modellünket a nemzetváltási folyamatoknak/nemzeti hovatartozás átörökítésének a közép-európai tudományos tradíciónak megfelelő megközelítésére.

E dolgozat keretében az elméleti modellek operacionalizálásánál csak korlátozott mértékben éltünk a modellben rejlő empirikus lehetőségekkel.

E modellek alapján végzett vizsgálat felépítése, megtervezése az intergenerációs asszimilációs folyamatokra helyezi a hangsúlyt. (Az intragenerációs asszimiláció vizsgálata az elméleti modell kereteinek újraértelmezését, újragondolását, illetve más technikákkal történő megközelítésének igényét veti fel.)

Nem került sor a modell egyes dimenziói belső összetevőinek további differenciálására és operacionalizá-lására sem – amely a ráépülő empirikus kutatás viszonylag alacsony elemszáma miatt feltételezésünk szerint csak elenyésző mértékben idézett elő információveszteséget.

Dolgozatunk empirikus részében az asszimilációs folyamatok jellegzetességeinek egy behatárolt körét vizsgáltuk a szlovákiai magyarság körében.

Kimutattuk, hogy a szlovák irányban zajló nemzetváltási folyamatokra nagyobb hatással van az akkulturáció nyelvi vetülete – a származás szerinti elsődleges nyelv vagy az anyanyelv tudásának háttérbe szorulása, a nyelvvesztés –, mint a többségi irányba zajló integráció, melyet az alapiskolai oktatás nyelvével mértünk, de a két dimenzió hatása közti különbség generációváltásról generációváltásra fokozatosan csökkent. A két változó egymáshoz viszonyított súlyának módosulása a nemzetváltási folyamatokban, véleményünk szerint, az etnikai szocializációs ágenseken belüli átstrukturálódásra, nevezetesen az iskoláztatás szerepének növekedésére vezethető vissza.

Igen erős különbséget mutattunk ki a nemzeti hovatartozás átörökítésénél az intra- és intergenerációs amalgamáció hatása között. Az egyének nemzetváltását kevésbé befolyásolja a házastársuk nemzeti hovatartozása, mint származásuk etnikai homo-heterogenitása. A homogén származás viszonylag állandó hatása mellett a vegyes származás és a magyar házastársválasztás generációváltásról generációváltásra csökkenő mértékben járul hozzá az etnikai átörökítéshez.

A valamennyi gordoni dimenzió bevonásával kialakított modellt alkalmazva megerősítést nyert, hogy a magyar nemzeti hovatartozás átörökítésében megtartotta vezető szerepét a homogén magyar származás, ugyanakkor a vegyes származás hatása generációváltásról generációváltásra igen nagy mértékben csökkent. A vegyes házasságoknak a nemzetváltásra gyakorolt hatása megközelíti a homogén szlovák házasságok hatását. A vegyes házasságoknak kisebbségi hovatartozás-megőrző hatása a modellbe bevont magyar kötődésű dimenziókon keresztül – amennyiben vannak ilyenek – mutatkozik meg. Azaz a vegyes házasságok hatása jobbára közvetve a kisebbségi jellegű akkulturáción, integráción, házastársválasztáson keresztül érvényesül.

A modellbe bevont magyarázó változók kombinációit tartalmazó komplex változó segítségével végzett vizsgálat a magyar–szlovák interetnikus téren belül a homogén etnikai kötődésű (magyar, illetve szlovák) népesség mintegy 1/3-os jelenlétére utal.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a vizsgálatunk során alkalmazott elméleti és módszertani keretek csak egy változatát jelentik a különféle irányban zajló asszimilációkutatásoknak.

Ugyanakkor látnunk kell vizsgálatunk korlátait is. ĺgy például külön problémát jelent a vizsgálat kiterjesztése a szórvány jellegű településekre. Ezeken a településeken minden bizonnyal más mintavételi eljárások segítségével közelíthetők meg a szórványban élők asszimilációs folyamatai.

Hosszabb távú, nagyobb léptékű feladatként fogalmazható meg az intragenerációs asszimilációs folyamatok vizsgálati kereteinek a kidolgozása, mely új interdiszciplináris elemek beépítését igényli a kutatás elméleti és módszertani kereteibe.