Míg Kristián Čekovský (középen), az OĽaNO parlamenti képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján a kisebbségek védelméről beszélt, addig a mellette álló képviselőtársa, Juraj Krúpa (jobbra) kijelentette, támogatják a szlovák kormánynak a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomag elleni fellépését (Somogyi Tibor felvétele)
A Minority SafePack ellen fordultak az OĽaNO egyes parlamenti képviselői
Juraj Krúpa, az OĽaNO parlamenti képviselője, a mozgalom több frakciótagjával közösen tartott sajtótájékoztatón kijelentette, támogatják a szlovák kormánynak a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomag elleni fellépését. Krúpa az álláspont indoklásában a hazai kisebbségek helyzetét a közelmúltban háborúk által sújtott Koszovóhoz és Dél-Oszétiához hasonlította. Mindez a mozgalom kisebbségek védelméről szóló sajtótájékoztatóján hangzott el.
Szerdán az OĽaNO kormánypárt képviselőinek egy csoportja a parlamentben tartott sajtótájékoztatót, ahol Juraj Krúpa (OĽaNO), a törvényhozás védelmi bizottságának elnöke kérdésünkre kijelentette, támogatják a szlovák kormánynak azt a lépését, amellyel a kabinet beszállt a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomagról szóló, Európai Unió Bíróságán (EUB) indított perbe, mégpedig a kisebbségvédelmi intézkedéscsomag elleni oldalon. Krúpa ezt azzal indokolta, hogy ők ugyan támogatják a kisebbségekhez tartozók egyéni jogokat, a Minority SafePack azonban a nemzetiségi, etnikai közösségek kollektív jogairól szól. „Ha megfigyelte, akkor mi azon országok csoportjába tartozunk, amely nem ismerte el Koszovót, ahogy Dél-Oszétiát és a hasonló államokat sem. Mi ezt pont ugyanebben a kontextusban értelmezzük” – indokolta a képviselő a kisebbségvédelmi csomagot elutasító álláspontjukat olyan országokkal példálózva, ahol a közelmúltban szakadár fegyveres konfliktusok zajlottak. Krúpa arról is beszélt, szerinte a kisebbségek kollektív jogai Szlovákiában biztosítva vannak.
Krúpa kérjen bocsánatot!
A képviselő kijelentéseivel kapcsolatban megkerestük Krúpa frakciótársát, az OĽaNO magyar nemzetiségű képviselőjét, Gyimesi Györgyöt is, aki elmondta, valószínűsíti, hogy képviselőtársa nem tudja, miről szól a Minority SafePack. Elmondása szerint nem számított Krúpa kijelentésre, és egyben bírálta a kollégáját. „A liberális képviselők azok, akik a személyi szabadságot fontosnak tartják, de ez csak addig terjed, amíg nem jutunk el a nemzeti közösségek jogaihoz” – mondta. A frakciótársa kijelentéséről, amelyben Krúpa a hazai kisebbségjogokkal kapcsolatban Koszovóval és Dél-Oszétiával példálózott, Gyimesi elmondta, szerinte ez is csak azt bizonyítja, kollégája nem tudja, miről beszél. „Ezért a hasonlatért azonban egészen biztosan bocsánatot kell kérnie” – jelentette ki az OĽaNO magyar képviselője. Hozzátette azonban, a frakción belül nem vitatták meg ennek a kisebbségvédelmi csomagnak az ügyét, mert amióta kiderült, hogy Szlovákia szembefordult a Minority SafePack-kel, még nem volt frakcióülésük.
Gyimesi hozzátette, ő maga nem támogatja a kormánynak a kisebbségvédelmi csomag ellen szóló döntését. „Interpellálni fogom Mária Kolíková igazságügyi miniszter asszonyt” – jelentette ki, és arról számolt be, hogy már múlt héten is érdeklődött az ügyben a tárcavezetőnél. „De akkor azt mondta, nem tudja, miről van szó” – idézte a képviselő Kolíkovát. Gyimesi kijelentette, az augusztus végén várható frakcióülésen indítványozni fogja, hogy az OĽaNO parlamenti képviselői a kormány lépését ellenző álláspontot fogadjanak el.
A szakértő szerint
Tárnok Balázs, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársa szerint Krúpa teljesen félreértelmezi a Minority SafePacket, és nyilatkozata aggasztó a hazai magyar közösség jogainak megőrzése szempontjából is. „A Minority SafePack lényege az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megőrzése, amelynek alapvető összetevője a nemzeti kisebbségek kultúrája, nyelve és nemzeti sajátosságai” – magyarázza Tárnok. A kutató szerint ezen sokszínűség fenntartásához szükséges bizonyos egyéni jogok – például az anyanyelvi oktatáshoz való jog – csak a kollektív jogok elismerése révén élvezhetőek. „Bár az OĽaNO képviselője szerint a kollektív jogok Szlovákiában biztosítva vannak, érthetetlen módon mégis a csoportjogok legitimitásának kétségbe vonásával ellenzi az uniós jogi standardok rögzítését” – mutat rá a szakértő.
Tárnok hozzáteszi, a képviselő félrevezető és veszélyes retorikát alkalmaz, amikor a kollektív jogok kapcsán Dél-Oszétiát idézi, tehát biztonságpolitikai kontextusban értelmezi a nemzeti kisebbségek kollektív jogait. „Ezek a jogok a közösségünk túlélést szolgálják; kétségbe vonásuk nem csupán a Minority SafePack, de a közösségünk ellen intézett támadás, és mint ilyen, elfogadhatatlan, különösen egy olyan állam vonatkozásában, amelyet nemzetközi kötelezettségei kötnek ezen jogok biztosítására” – véli Tárnok.
Ahogy arról beszámoltunk, Szlovákia váratlanul belépett a Minority SafePack kisebbségjogi kezdeményezésről szóló uniós perbe, a szlovák külügyi tárca kezdeményezésére az igazságügyi minisztérium az ügyben az Európai Bizottság (EB) korábbi döntését támogatja, amely az év elején lesöpörte a kisebbségvédelmi csomagot. Szlovákiához hasonlóan cselekedett még Románia, Görögország, Ciprus, Franciaország és Bulgária is. Magyarország ugyanakkor jelezte, a Minority SafePack oldalán szintén be kíván lépni a perbe.
LGBTI kisebbségi jogok
A tegnapi sajtótájékoztatót egyébként azért hívták össze, mert az OĽaNO képviselőinek egy csoportja bemutatta azt a határozat-tervezetet, ami a különböző kisebbségek erkölcsi támogatásáról szól és amelyet a törvényhozás szeptemberi ülésén akarnak beterjeszteni. A határozat apropója, hogy a közelmúltban Szlovákiában támadás érte az LGBTI-közösség tagjait, a szélsőjobboldali, ĽSNS-es képviselők pedig a nem heteroszexuálisok jogait korlátozó magyarországi jogszabály szlovákiai változatát is benyújtották a törvényhozás elé. „A rasszista fenyegetések is rendszeresen felütik a fejüket, a kisebbségek tagjait ismételten verbális támadások érik” – indokolta a lépésüket Kristián Čekovský (OĽaNO) parlamenti képviselő. Krúpa pedig arra szólította fel a politikusokat, nyíltan vállalják a szexuális vagy más kisebbségekhez való tartozásukat. „Mindannyian tudjuk, hogy a politikusok között is vannak olyanok, aki az LGBTI-közösség tagjai” – mondta, és hozzátette, bízik benne, hogy a határozattervezetüket a parlament nagy többséggel támogatja majd.
Gyimesi a frakciótársai által beterjesztett határozattervezetről azonban elmondta, nem fogja azt támogatni. „Megengedhetetlen, hogy összemossák a szexuális és a nemzeti kisebbségeket” – véli a képviselő.
Az OĽaNO-s politikus arra is kitért, a tervezet indoklásában az is szerepel, hogy a dokumentum a nagy nemzetközi felháborodást kiváltó, magyarországi, gyermekvédelminek nevezett törvényre is reagálni kíván, helyteleníti azt. "Ezért sem támogatom a határozatot" - mondta Gyimesi, aki korábban már helyeselte a kérdéses magyarországi jogszabályt. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar törvénybe a nem heteroszexuálisokat diszkrimináló módosító-javaslatok is bekerültek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.