A megértés szellemével üzenő józsefvárosi Grund

Az anyanyelvet a magánélet aggodalmakkal teli keretei közé szorító időszak után ez több évjárat számára felért egyfajta gátszakadással. A szlovákiai magyar kisiskolások számára A Pál utcai fiúk elolvasása a gyermeklélek legmélyebb rezdüléseiben átélt önazonosság tartós élményével is szolgált. Alighanem helytállónak tekinthető az a nemzetiségi iskolák pedagógusai körében, főként a beíratások nem kevés szülőnek vívódásokat is okozó légkörében bizonyosságként hangoztatott meggyőződés, hogy az a tanuló, aki anyanyelvén elolvassa A Pál utcai fiúkat, Móricz Zsigmond Légy jó mindhaláligját és Gárdonyi Egri csillagokját, nem fogja a későbbiekben és felnőttkorában sem hátránynak érezni a magyar iskolában eltöltött éveket. Ráadásul akkor, az ötvenes évek elején a magyar irodalomnak ezek az immár klasszikussá vált értékei egyenesen a családi és nemzetiségi közösség összeforrottságának önbizalmat adó érzésével szolgáltak. Ezekben fedezte fel a családi kiröppentő fészekből kapott indíttatásnak, az anyanyelvnek távlatokat adó kisugárzó erejét. Az anyanyelvnek a kisebbségi közegben oly mélyen gyökerező tájnyelvi elemei itt szembesültek és telítődtek szinte észrevétlenül az irodalmi nyelv igényességének birtokbavételét megalapozó készségekkel. S mindez összefonódott a regényt körüllengő, a 19. század végének hazafias szellemére utaló mozzanatokkal és motívumokkal, amelyek a Pál utcai fiúk és a vörösingesek felnőtteket utánozni igyekvő magatartásában egyaránt jelentettek példaadást, de egyfajta szelíd és mégis leleplező erejű iróniát.

Alighanem elgondolkoztató, hogy a regényről csak 1961-ben jelent meg – Egri Viktor tollából származó – eszmefuttatás, mely Molnár Ferenc író erényeit, a gyermeklélek hiteles rajzát méltatva, a korszellemnek megfelelően, ugyancsak kiemelte a regény szociális viszonyokat érzékeltető vonulatát. S ugyanez jellemzi a nyitrai pedagógusjelöltek számára készült főiskolai jegyzet Molnár Ferencről szóló kurta ismertetőjét is.

Persze A Pál utcai fiúkról kiderült, hogy van egyetemes vonz- és hatóreje, mely messze meghaladja az anyanyelvi és nemzeti kereteket. Hisz az „édes grund” és a „gittegylet” a szolidaritás, a hűség és becsület jelképévé vált, s a világ bármely táján átélhető, a regényben szereplő élethelyzetek bárhol és bármikor történhettek volna.

Az idő tájt, amikor Egri Viktor írása megjelent, Vécsei Irén Molnár Ferencről készített kismonográfiájában huszonkét magyar kiadásról tudott, a külföldi fordítások pontos számbavételéről lemondva pedig tucatnyi átültetést említett. Ez a hozzávetőleges becslés honosodott meg valamennyi, a könyv külföldi népszerűségét hangoztató írásban. Fennáll ugyanis a tévedés lefelé csonkító kockázata. Békés Pál író a regényről nemrég megnyílt kiállításon elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt egy fogadáson találkozott a japán császárnéval, aki kijelentette, gyermekkorának kedvenc olvasmánya A Pál utcai fiúk volt, és biztos volt benne, hogy a magyarok mind olyanok, mint ők. Olaszországban két vezető országos napilap terjedelmes cikket jelentett meg Magyarországról Erzsébet királynő születésének 70. és A Pál utcai fiúk megjelenésének 100. évfordulója alkalmából. Mellesleg a Práter utca sarkán levő épület falán előbb jelent meg Olaszországból küldött, mint hazai emléktábla. A centenárium alkalmából a londoni Magyar Kulturális Központ irodalmi esttel emlékezett meg a regény megjelenéséről. A rendezvény résztvevői között volt Molnár Ferenc unokaöccse, Sárközi Mátyás is. A Molnár Ferenc életrajzi mozzanatait megelevenítő összeállításban a fantázia ihlette elemek is szerepeltek.

A Pál utcai fiúk kalandos története hódít a világban. De vajon mi él a magyar és kiváltképp a kisebbségi közegben arról, hogy milyen befogadásra talált a mű a szomszédos szlovákság körében. Már csak annál fogva is, hogy a századforduló, amikor is a regény cselekménye játszódik, a szlovákok számára nemzeti sérelmekkel fonódik össze. Sőt, a regényben, mint tudjuk, a fatelepi éjjeliőr Janó származására olyan jelző utal, amit az öntudatos szlovák nemzeti mozgalom a magyar felsőbbrendűség megalázó megnyilatkozásának tekintett. S mindezt még felfokozza Janó tört magyarsága. A regény Marta Lesná avatott szlovák nyelvű fordításával készült kiadásaiban a magyar eredetinek ezek a fordulatai elsimulnak. Ezeknek a könyveknek az illusztrációi nem a századforduló hangulatát idézik, hanem az olvasók világához közelférkőző megközelítését tükrözik.

Nincs nyoma annak, hogy akár a magyar, akár a szlovák irodalom vagy a kapcsolattörténeti és könyvészeti vizsgálódás felfigyelt volna arra, hogy Molnár Ferenc regénye szlovákul már 1925-ben napvilágot látott. A Pozsonyi Egyetemi Könyvtárban fellelhető egyetlen példánya egyenesen a nyomdából kikerült, még a nyomtatott íveket felvágatlanul tartalmazó állapotban maradt fenn. A megjelenést feltüntetve pedig, alighanem meglepetésként hatva, a komáromi Kiscsapó utcai Jókai Nyomda szerepel. S ami pedig szinte már csodálatot válthat ki, a könyv a fordító, Maurus Pataki magánkiadásában jutott el az érdeklődőkhöz. Lehet, hogy Komáromban a helytörténeti emlékgyűjtők még fényt deríthetnek a fordító kilétére. Róla annyit sikerült megállapítani, hogy a húszas években magyar gyermeklapokba szlovákból is fordított meséket. Talán nincs messze az igazságtól, hogy olyan, képzettségét még a Monarchia idején szerzett kétnyelvű és kettős kötődésű személyről van szó, aki számára a két nép egymást becsülő magatartása volt irányadó. Fordításában Janó származása már mentes a korabeli megjelöléstől, magyar beszédének fogyatékosságát megőrizve azonban személyét inkább rokonszenvesebbé tette. A fordításszövegen erősen érződik a magyar nyelvi hatás, számos, a 19. század végén még használatos archaizmussal élve. A könyvnek sajátos, a még kiforróban levő csehszlovákiai nyelvhasználati, politikai döntésektől is sokban függő tanújele, hogy a címlap Molnár Ferencet František Molnárként tünteti fel. Vagy talán a fordító így is igyekezett közelebb hozni a könyvet, szerzőjével együtt a szlovák olvasóközönséghez? Nemes szándékot tükröz ugyanis a fordító pedagógusi mivoltát eláruló ajánlása is: „Drága kis olvasónk: Itt, e könyvecskében František Molnár »A Pál utcai fiúk« című művének szlovák fordításával szolgálok számotokra. Oly megejtő diákeposz elevenedik meg benne, hogy sürgősen igyekeztem átültetni azt a ti nyelvetekre is – szórakozásul. Te is gyakran találkozhatsz az iskolában, a játszótéren olyan fiúkkal, akik e tavaszi frissességű történet hősei. Diáktípusokat testesítenek meg: ha tüzetesebben megfigyeled őket, önmagadra találhatsz alakjukban, mert hisz a diákok úgyszólván mindenütt egyformák. Ha a könyv igazán elnyeri tetszésedet, írd meg nekem: rendkívüli örömet szerzel ezzel, s velem együtt annak a kedves professzornak, aki volt szíves átnézni a fordítást: a kassai Matej Lisý professzorról van szó. Fogadd ezt a művecskét olyan szeretettel, amilyennel nektek ajánlom. Szervusz! Kelt Komáromban, 1924. október 24-én. Maurus Pataki professzor.”

A magánkiadást vállaló több mint gesztusértékű, szinte küldetéses cselekedet iránti elismerést meghatványozza az a tény, hogy Maurus Pataki a fordítást újból megjelentette, méghozzá viharos, de a szlovák–magyar együttélés reményteljesebb eljövetelét sejtető időben, 1948-ban. Ezúttal, s ami úgyszintén nem érdektelen, a kiadás a nagyszombati Szent Adalbert Egyesület szerkesztésében készült és nyomdájában jelent meg. S az már kifejezetten szlovákiai magyar kisebbség- és kultúrtörténeti adalék, hogy a könyvet Harmos Károly illusztrálta. A művésznek a jellegzetes, a mese és a fantasztikum felé hajló expresszionista vonásait elegyítő tusrajzaiban magával ragadó a történet mély átélése. A Janót megelevenítő rajzon tetten érhető, hogy milyen beleérzéssel igyekezett megragadni a becsület megőrzése és a megvesztegetés elfogadása között ingadozó, „jó meleg vacsorára” áhítozó számkivetett szegény ember ravaszkodásának felszínre törését.

Kölcsönös empátia hatja át a szlovák fordítás készítőjének és a képzőművésznek a műértelmezését. S ebben jelen van a nyelvismereten túl a hídszerep betöltésére képes kettős szellemi kötődés ösztönző ereje. Talán épp e kiadástörténeti jelenségből bontakozhat ki napjaink közép-európai valóságához szóló, az egymásrautaltság tudatosítására figyelmeztető üzenet. Magának a regénynek korokon átívelő hatóereje szüntelenül megújhodik, újjászületik. Mert Molnár Ferenc regénye – Illés Endre szavaival – „ma is az ifjúságot őrzi, egy elmúlt ifjúság érzelmeit, ábrándjait, tisztaságát, álmait, a törökméz, a szekunda és a kaland ízét, a fényt, a nagy játékokat, a boldogságot és a boldogságba először belopakodó, sejtelmes, szorongató szomorúságot.”

Játékosság és a felnőtt társadalom előképe? Valahogy ennek a kettősségnek az egybeolvadását és mai lenyomatát igyekezett megragadni Földes Andrásnak a közelmúltban megjelent EU-konform lett a grund című írása. A szerző a felnőttek lelkiismeret-furdalásának és lelkiismeret-terápiájának részeként értelmezi, hogy megépült a Molnár Ferenc világát idéző skanzen első eleme, a Grund. Szerinte ugyanis a Grund rekonstruálása a lakótömbök közé ékelt, EU-konform játékszerekkel felszerelt játszóterek helyett, ha korlátozott mértékben is, de azt kínálja, amit a gyerekek igazán igényelnek. Minél tágasabb teret, ahol szabadon játszhatnak, szórakozhatnak. Az EU-konform pedig inkább a felnőttek kívánalmaihoz igazodna. A Grundhoz, ahol még a régi polgári világból ismert rézkilincses ajtók mögött található a tágas vécé, korabeli hangulatot idéző kocsmák, kávézók és egyéb „műintézmények” társulnának.

Kísérletezések, külsőségekben igyekezve őrizni azt, ami magában a regényben örök érvényű. „Száz éve rólunk szól ez a regény. Mi vagyunk a Pál utcaiak, a vörösingesek és a gittegylet tagjai... Százéves A Pál utcai fiúk. Éljen a Grund!” – zárja Molnár Ferenc életművének jeles kutatója, F. Komáromi Gabriella a Molnár unokáknak, Horváth Ádámnak és Sárközi Magdának ajánlott írását.