A maszkviselésnél már csak az azzal kapcsolatos álhírek a kellemetlenebbek

szájmaszk
Pozsony |

A koronavírus-járvány idején bebizonyosodott, hogy a lakosság mennyire fogékony az álhírekre. Ebben a helyzetben azonban már nem pusztán egyéni hitről, vagy saját véleményről van szó, hiszen bizonyos álhírek terjesztése komoly társadalmi károkat okozhat. Ennek érdekében egy cikksorozatot indítunk, melynek célja a legkárosabb összeesküvés-elméletek megcáfolása.

Sorozatunk ötödik részében azokkal az összeesküvés-elméletekkel foglalkozunk, amelyek a maszkviselés megtagadására buzdítják az embereket. A közösségi médiában egyre több ilyen álhír terjed, és már ismert politikusok is elkezdték hangoztatni a maszkhordás állítólagos veszélyeit, amelyekről a szakértők szinte pillanatok alatt bebizonyítják, mennyire tudománytalan feltevésekről van szó.

Vírustagadó tüntetések

A koronavírus-járvány második hullámának megérkezése óta ismét komoly téma a védőmaszkok viselése. A kormány intézkedései következtében a gyerekeknek szájmaszkot kell hordaniuk az iskolában, a rendőrség pedig újra szigorú ellenőrzéseket tart. Így nem meglepő, hogy a maszkviselettel kapcsolatos álhírek ismét erőre kaptak, és egyre többen terjesztik őket a közösségi médiában.

A maszkellenes mozgalomnak persze nem csak Szlovákiában vannak követői. Pénteken például Budapesten rendeztek tüntetést, amelyet a szervezők a „Demonstráció a Normális Életért” címmel illettek. Az esemény Facebook-oldalán több mint 4 ezer ember fejezte ki érdeklődését, elmondásuk szerint a „korlátozó intézkedések értelmetlensége ellen szerettek volna felszólalni”.

Ez elmúlt hetekben több európai nagyvárosban is voltak ehhez hasonló tüntetések, az egyik legnagyobb Berlinben, amely az Index beszámolója szerint összetűzésbe is torkollott, a rendőrök pedig 300 embert vettek őrizetbe.

tüntetés

A közös érdek

A maszkhordásról pár hónappal ezelőtt még nem volt egységes tudományos álláspont. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március végén például olyan nyilatkozatot tett, hogy az egészséges embereknek nem érdemes maszkot viselniük, később azonban már változtattak a véleményükön, és az utóbbi hetekben folyamatosan a maszkviselés mellett kampányolnak.

A szlovákiai járványügyi szakértők az első hullám megérkezése óta hangoztatják, hogy a maszkhordás bizony segíthet a vírus terjedésének lelassításában, de csakis akkor, ha az emberek megfelelő módon viselik a maszkokat. Oda kell figyelni például arra, hogy a szájmaszk ne legyen túlságosan laza, valamint akkor sincs értelme felhúzni a maszkot, ha nem takarjuk el az orrunkat. Azt is le kell szögezni, hogy olyan maszkot kellene hordanunk, amelynek a viselete a lehető legkevesebb kellemetlenséggel jár, hiszen ha állandóan igazgatjuk, azzal csak rontunk a helyzeten. Mint ismert, a koronavírus a tárgyak felületén is megmarad, így ha ilyen tárggyal érintkezünk, majd túl sokszor nyúlunk az arcunkhoz, azzal csak növeljük a fertőzés veszélyét.

Ha viszont mindent helyesen csinálunk, akkor a szájmaszk megakadályozhatja, hogy a tüsszentés, a köhögés vagy a kilégzés során a fertőzést tartalmazó cseppek másokkal érintkezzenek, sőt, ha az általunk viselt maszk elég kényelmes, akkor az orrunkhoz és a szánkhoz sem nyúlunk olyan sokszor. Vagyis a szájmaszkkal egyrészt másokat, másrészt magunkat is védjük.

Áltudományos tények

A szájmaszkok viselése ellen viszont csak egyetlen racionális érvet lehet felhozni, mégpedig azt, hogy kényelmetlenséget okoz. Ez azonban nyilván nem lehet elegendő indok arra, hogy valaki kibújjon a közös felelősség alól, így a közösségi médiában elkezdtek terjedni olyan áltudományos cikkek, amelyek azt bizonygatják, hogy a maszk viselése bizony veszélyes is lehet. Mint állítják, a szájmaszk miatt az általunk kilélegzett szén-dioxidot lélegezzük vissza, ez pedig komoly egészségügyi következményekkel járhat.

Az efféle álhírekkel kapcsolatban mindig nagy problémát jelent, amikor egy közéleti személy vagy egy politikus kezdi hangoztatni őket. Ez mostanában egyre gyakrabban fordul elő a Marian Kotleba vezette ĽSNS képviselőivel, sőt, magával a pártelnökkel is. Kotleba az aktuality.sk beszámolója szerint nemrégiben feltöltött egy videót a közösségi oldalára, valamint a YouTube-csatornájára is, amelyben több hamis információt közölt a koronavírussal kapcsolatban, egyebek mellett a szén-dioxid-mérgezéssel kapcsolatos álhírt is. A weboldalak üzemeltetői végül eltávolították a videót a dezinformációs jellegére hivatkozva.

Marian Kotleba

A maszkhordással egyébként több szélsőséges politikusnak is meggyűlt a baja, legutóbb például a parlament üléséről tiltottak ki néhány, ĽSNS-hez tartozó képviselőt, akik megtagadták a védőmaszk viselését.

Rendőrségi beavatkozás

A szén-dioxid-mérgezéssel kapcsolatos dezinformációs kampány végül olyan méreteket öltött, hogy a szlovák rendőrség az álhírek megcáfolására szolgáló Facebook-oldalán (Hoaxy a podvody – Polícia SR) is foglalkozott az üggyel. A hatóság ezzel kapcsolatban kikérte a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR) és az egészségügyi minisztérium álláspontját.

„Tekintettel arra, hogy a szájmaszkok nem tapadnak légmentesen az arcra, a maszk által takart részen nem alakulhat ki magas szén-dioxid-koncentráció, így nem is lehet negatív hatással az egészségre”

– áll a két intézmény közös nyilatkozatában.

Kiegészítésképpen a rendőrség hozzátette, a világon persze előfordulhatnak olyan esetek, hogy valaki éppen allergiás a maszkból készült anyagra, ami különféle bőrirritációt okozhat.

„Ezek viszont nagyon egyedi esetek, erre pedig az álhírek terjesztői már nem mutatnak rá”

– magyarázta a hatóság.

Az egészségügyi tárca hangsúlyozta: a szájmaszkok viselése jelenleg az egyik leghatékonyabb fegyver a vírus terjedésének megállítására.

„A koronavírus-járvány továbbra is tart, ezért nagyon fontos a felelősségteljes magatartás mind önmagunkkal, mind a környezetünkkel szemben. Tartsuk tiszteletben a Szlovák Közegészségügyi Hivatal érvényben lévő utasításait”

– figyelmeztetett a minisztérium.

A maszkviselés tehát nem pusztán egyéni, hanem közösségi érdek is. A tudományba vetett hit pedig csak addig lehet magánügy, amíg másokat nem veszélyeztetünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?