Az 5G és a koronavírus összemosása a komolytalan összefüggések jó példája

koronavírus
Pozsony |

A koronavírus-járvány idején bebizonyosodott, hogy a lakosság mennyire fogékony az álhírekre. Ebben a helyzetben azonban már nem pusztán egyéni hitről, vagy saját véleményről van szó, hiszen bizonyos álhírek terjesztése komoly társadalmi károkat okozhat. Ennek érdekében egy cikksorozatot indítunk, melynek célja a legkárosabb összeesküvés-elméletek megcáfolása.

Sorozatunk negyedik részében a koronavírus és az 5G-hálózat közötti kitalált összefüggéseket igyekszünk megcáfolni, miszerint az adótornyok terjesztik a vírust, és egyben legyengítik az emberek immunrendszerét.

Romboló összeesküvés

Néhány összeesküvés-elmélet és álhír a technikai fejlődésből táplálkozik. Az emberek egy jelentős csoportja ugyanis ösztönösen tart az ismeretlentől, főleg olyan helyzetben, amikor valamilyen csapás sújtja őket, amire nincsen egyszerű magyarázat. Éppen ez történt a koronavírussal és az 5G-hálózattal is: megjelent egy újdonság, ami a laikusok számára talán kevésbé érthető, és már készen is volt a magyarázat a világjárvány terjedésére.

A cikksorozatunk egy korábbi részében, amelyben a védőoltásokkal foglalkoztunk, már rávilágítottunk, hogy néhány összeesküvés-elmélet elburjánzása valós társadalmi és anyagi károkkal fenyeget. Erre igazán jó példa az 5G és a koronavírus közti kapcsolatról szóló álhír, amelyet egyesek olyannyira komolyan vettek, hogy rombolásba kezdtek. A brit Sky News hírportál áprilisban arról számolt be, hogy Angliában, Walesben és Skóciában több mint 20 adótornyot rongáltak meg az összeesküvés-elmélet hívői.

Ha azt gondolnánk, hogy csak külföldön terjednek az ehhez hasonló álhírek, nagyot tévedünk: a Hlavný denník nevű hírportál például egy olyan cikket közölt, mely szerint „gyanús összefüggéseket lehet felfedezni az 5G-tornyok és a koronavírus terjedése között”. A portál ugyan nem sokkal később helyreigazítást tett közzé, de az összeesküvéselmélet-hívőket ez már nem feltétlenül érdekli. A Hlavný denník nevű portálnak a Transparency International szerint egyébként napi 30 ezer látogatója van (és egyúttal megjegyeznénk, hogy az álhírportálok leleplezésére szolgáló konspiratori.sk nevű honlap a nem megbízható médiumok listáján tartja számon a weboldalt).

Az 5G-vel kapcsolatos álhírek mindezek ellenére nálunk is elkezdtek terjedni a közösségi oldalakon, így a szlovák rendőrségnek is be kellett avatkoznia: az álhírekkel kapcsolatos Facebook-oldalukon megosztottak egy bejegyzést, melyben hangsúlyozták, hogy kitalált összefüggésről van szó.

5G

A gyökerek

Az összeesküvés-elméletek esetében érdemes utána járni annak is, hogy honnan származik az adott téveszme. Az 5G-vel való riogatás nem a koronavírus-járvány kirobbanása után kezdődött, tulajdonképpen már a technológia kifejlesztése óta vannak tiltakozó hangok, akik aggódnak az adótornyok egészségre kifejtett hatása miatt. Az Index például már 2019 februárjában közzétett egy cikket, melyben igyekeztek eloszlatni az 5G-hálózattól való félelmet.

Az olaj a tűzre azonban idén januárban jött, amikor egy kisebb belga lap közzétett egy bizonyos Kris Van Kerckhoven nevű orvossal készült interjút. Ahogy a USA Today nevű amerikai hírportál is írja, az orvos azt nyilatkozta, hogy bár nem nézett utána, de nem zárná ki, hogy kapcsolat lehet a koronavírus és az adótornyok között. A belga lap nem sokkal később törölte az interjút a honlapjáról, de már nem volt megállás, az összeesküvés-elmélet megállíthatatlanul terjedni kezdett, végül bejárta az egész világot, és ennek következményeiről pedig már feljebb beszámoltunk.

Érdekes

A TÉMÁBAN NYILATKOZIK:

  • Roman Vavro, az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal (ÚREKPS) szóvivője
  • Gregor Rozinaj, a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Elektrotechnikai és Informatikai Karának professzora

Hogyan működik?

Ahogy már említettük, gyakran az információk hiánya szüli az összeesküvés-elméleteket, ezért felkerestük Roman Vavrót, az Elektronikus Kommunikáció Szabályozásáért és Postai Szolgáltatásokért Felelős Hivatal szóvivőjét (ÚREKPS), hogy magyarázza el, mire is szolgálnak az adótornyok.

„Az 5G a mobilhálózatok ötödik generációjának megnevezése. A 4G hamarosan már nem lesz elegendő, az 5G pedig pontosan arra szolgál, hogy nagy számban csatlakozhassanak rá eszközök, és a 4G-hez képest jelentősen meggyorsítják az adatforgalmat. Ezt a hálózatot felhasználhatjuk a közlekedésben, az orvostudományban, az iparban, de a háztartásokban is. Az Európai Bizottság éppen ezért szorgalmazza az 5G-hálózat minél gyorsabb telepítését, hiszen ez hatással lesz az életszínvonal megnövekedésére. Ez fordítva is igaz: minél később vezetjük be, annál inkább elmaradunk a világ fejlődő részeitől”

– magyarázta lapunknak Vavro.

Anélkül, hogy komolyabban belemennénk az 5G-adótornyok működésébe, elég annyit leszögeznünk, hogy mint a többi mobilhálózat, úgy az 5G is elektromágneses hullámokat bocsát ki. Attól, hogy benne van a sugárzás szó, még nem lesz feltétlenül veszélyes. Az elektromágneses sugárzásnak több típusa van, és ilyen például a fény is. Vannak valóban veszélyes formái (mint például az ibolyán túli sugárzás, amely napozás közben éri a testünket és rákot okozhat), az 5G-tornyok által kibocsátott sugárzás frekvenciája viszont a mikrohullámú tartományba esik, amelyről az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapítása szerint nem bizonyítható, hogy valóban káros lenne az emberek egészségére.

Vavro mindehhez hozzáteszi, hogy a mobilszolgáltatók az adótornyok üzembe helyezése előtt kötelesek letesztelni, milyen sugárzást bocsátanak ki a tornyok.

„Egy erre megbízott személynek mérnie kell az elektormágneses hullámokat, az eredménynek pedig meg kell felelnie az egészségügyi minisztérium irányelveinek”

– mondta a szóvivő. Ezek az irányelvek összhangban vannak az Európai Bizottság ajánlásával. Vavro hozzátette: az EU által javasolt értékek ráadásul 50-szer alacsonyabbak, mint amelyek a tudósok szerint már veszélyesek lehetnének az emberi szervezetre. Vagyis az 5G-hálózatok üzembe helyezését komoly tesztelések előzik meg.

5G

Észérvek

Az 5G-hálózatok káros hatását Gregor Rozinaj, a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Elektrotechnikai és Informatikai Karának professzora is cáfolta. Megkeresésünkre elmondta, hogy az efféle állításoknak nincs sem technikai, sem egészségügyi megalapozottsága.

„Az újtól való félelem már régóta ismert a történelemből. Az 5G bevezetését egészségügyi szempontból is szigorúan ellenőrzik”

– utalt a szakember arra a folyamatra, amelyet korábban felvázoltunk.

Ha azonban a tudományos magyarázat nem lenne elég, idézhetjük Roman Vavro érveit is, melyekkel az összeesküvéselmélet-hívőket próbálná meggyőzni.

„Gondoljunk bele, hogy az 5G-tornyokat már jóval a koronavírus-járvány kirobbanása előtt is tesztelték, például Dél-Koreában. Ráadásul a vírus olyan országokban is terjed, amelyekben még nincsen telepítve az 5G. A tény továbbra is az, hogy a Covid-19 egy vírus, amelyet köhögéssel, tüsszentéssel, vagy szennyezett felületek megérintésével terjed”

– zárta az ÚREKPS sajtófelelőse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?