Miért dőlünk be az álhíreknek?

A sorozat első részében viszont még általánosságban foglalkozunk az álhírekkel, pontosabban ezek lélektanával. Azt vesszük górcső alá, hogy bizonyos emberek miért dőlnek be könnyedén az álhíreknek, és hogyan érdemes velük vitatkozni.

Nincs új a nap alatt

Amióta létezik tömegtájékoztatás, azóta léteznek álhírek, de a szándékos félreinformálás talán még sosem öltött olyan méreteket, mint manapság. Ennek oka az internet és főként a közösségi média térnyerése, melynek következtében az álhírek tulajdonképpen ellenőrizhetetlenül terjedhetnek. Fontos azonban leszögezni, hogy a szándékos dezinformálás már nemcsak sajátos haszonszerzési lehetőség (vagyis nemcsak kattintások gyűjtésére szolgál) és nem is puszta „polgárpukkasztás”, hanem létezik egy szervezett alapon működő válfaja is. 

A Political Capital elemzőcsoport és az IVO társadalomkutató intézet közös tanulmányában kifejtette, hogy az autokrata nagyhatalmak hogyan folytatnak úgynevezett információs háborút a közép-európai országokban, azzal a céllal, hogy saját országimázsukat erősítsék, és a nyugati demokratikus intézmények hitelét meggyengítsék (a tanulmányról mi is beszámoltunk).

Zavar a fejekben

A már említett Political Capital intézet évek óta foglalkozik a dezinformációs kampányok természetével és az összeesküvéselmélet-hívők lélektanával. Szicherle Patrikot, az elemzőcsoport egyik szakértőjét arról kérdeztük, hogy bizonyos emberek miért dőlnek be igencsak könnyedén az álhíreknek, és miért szeretnek különféle összeesküvés-elméleteket terjeszteni a világhálón.

Ahogy az elemző is rámutat, az álhírek fogyasztói gyakran nem elégedettek a főáramú (vagy általuk gyakran „mainstreamként” emlegetett) média híreivel, hiszen a tényszerű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvő sajtótermékek az információhiány miatt nem mindig képesek eloszlatni a zavart az olvasók fejében.

Szicherle a koronavírus-járványt hozza fel példaként.

„A lakosság, érhető módon, magyarázatot vár a körülöttük zajló eseményekre, különösen azokra, amik olyan komoly zavart okoznak az életükben, mint a koronavírus. A betegségről eleve keveset tudunk, arról pedig főleg, hogy mikor térhetünk vissza a rendes kerékvágásba. Így a főáramú média természetesen nem tud egyértelmű magyarázattal szolgálni. Eközben az alternatív portálok számos, közérthetőnek tűnő magyarázattal állhatnak elő, hiszen ezeken az oldalakon a tények másodlagosak. A lakosság információéhségét olyan, a valósággal köszönőviszonyban sem álló értelmezésekkel szolgálhatják ki, minthogy az Egyesült Államok, Bill Gates, vagy Kína szabadította a vírust az emberiségre”

– magyarázza a szakember.

Érzelmi manipuláció

Az összezavarodottság azonban csak az egyik indoka annak, hogy az emberek alternatív hírforrásokat keresnek. Szicherle hangsúlyozza, hogy jelenleg az úgynevezett post-truth (szabad fordításban „igazság utáni” vagy „igazságon túli”) érában élünk, amikor az olvasók jelentős rétege nem feltétlenül az objektív tényközlést keresi a hírportálokon, sokkal inkább saját nézeteinek vagy előítéleteinek alátámasztását.

Ahogy a Political Capital szakembere fogalmaz, a tényszerű tájékoztatást nyújtó média nem képes kielégíteni azoknak az olvasóknak az igényeit, akik az érzelmileg töltött és a sztereotípiákat megerősítő hírekre szomjaznak.

„Mindeközben az »alternatív« híroldalak éppen ezt célozzák: a tények nem, vagy csak korlátozottan fontosak, a középpontban az emberek sztereotípiáinak, politikai nézeteinek igazolása, az érzelmek felkorbácsolása áll”

– teszi hozzá Szicherle.

Ezt a trendet a populista politikusok is felerősítik, akik gyakran megkérdőjelezik a főáramú hírportálok függetlenségét, azt a látszatot keltve, hogy az adott sajtótermék valamilyen háttérben megbúvó érdekeket szolgál.

Mit lehet velük kezdeni?

Bizonyára sokakban felmerült már a kérdés, hogy érdemes-e vitatkozni az álhíreket nyilvánosan is terjesztő emberekkel, és hogyan lehetne őket meggyőzni arról, hogy tévednek. A Political Capital elemzője szerint kulturált vitának mindig van helye, de az eredményesség már kérdéses, hiszen néhányan olyannyira megrögzötten hisznek a téves narratívákban, hogy a cáfolat is csak felerősíti a hitüket. Vannak azonban olyan emberek, akik nem annyira elkötelezettek egy-egy tévhit mellett, vagyis mindig létezik egy meggyőzhető csoport is (ezt alátámasztja az elemzőintézet 2018-as tanulmánya).

Ha úgy döntünk, hogy vitába szállunk, több stratégiát is alkalmazhatunk. Rámutathatunk az adott álhír logikátlanságára és következetlenségére, de az is hatásos lehet, ha kiemeljük az álhíreket hangoztatók gondolkodásmódjának hiányosságait, ezzel mintegy nevetségessé téve az elképzelésüket. Utóbbira Szicherle szintén egy koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletet hoz példaként:

„Miért épp a koronavírus elleni oltással akarna Bill Gates mikrocsipet juttatni az emberekbe, mikor a világon számos vakcinát adtak be a lakosságnak a járvány előtt is?” 

A szakember leszögezi: ha racionális érvekkel cáfolunk, fontos, hogy minél inkább az objektív tényeket hangsúlyozzuk, és az álhírekben szereplő állításokat a lehető legkevesebbszer ismételjük meg, mert a túlzott ismétlődés csak rögzíti a téveszmét. További jó tanács, hogy ne próbáljuk meg a lehető legtöbb ellenérvet felhozni, hiszen egy ausztrál kutatás szerint ezzel csak az ellenkező hatást érjük el. Érdemes inkább egyetlen, erős ellenérvet alkalmazni, és azt kibontani.

„Rávilágíthatunk arra is, hogy milyen technikákkal próbálták átverni a célszemélyt, például az adatok szelektív alkalmazásával”

– tanácsolja az elemző.

Oktatási reform

Így viszont az a kérdés, hogy mit lehetne kezdeni azokkal az emberekkel, akik megrögzötten hisznek az álhírekben, és semmilyen cáfolattal nem lehet meggyőzni őket. Szicherle szerint lenne megoldás.

„A közösségi média felhasználóit, ahogy az internetezőket általában, hosszú távon legjobban médiatudatosság-oktatással lehetne felkészíteni, amit már iskolás korban el kellene kezdeni”

– mondja. A Political Capital 2018-as felmérése viszont arra mutatott rá, hogy bár a tanárok komoly problémának tartják a dezinformációt, nincsenek felkészülve arra, hogyan lehetne foglalkozni vele az iskolában, ráadásul a témát a politikailag érzékeny mivolta is megnehezíti.

Árulkodó jelek

Bár rendszerszintű változtatás egyelőre nincs, azért így is képesek lehetünk kiszúrni, hogy mikor van dolgunk álhírportálokkal. Szicherle lapunknak összeszedte a legárulkodóbb jeleket, amelyek közös jellemzői az ilyen alternatív portáloknak.

„Az álhírportálok egyik legszembetűnőbb ismérve, hogy nincs impresszumuk és a cikkeknél sem tűnik fel a szerzők valódi neve. Az ilyen portálok nemcsak figyelemfelkeltő címeket, de figyelemfelkeltő (és általában teljesen nyilvánvalóan manipulált) fotókat is használnak, valamint a cikkek szövegében számos, erős érzelmeket kiváltó szó is előfordul. A szövegben fontos jel az is, ha egymáshoz látszólag nem kapcsolódó információk közt láttat összefüggést a cikk szerzője, de ezekre a kapcsolatokra nem szolgáltat semmiféle bizonyítékot”

– magyarázza a szakértő.

Hozzáteszi: ha egy számunkra ismeretlen oldalon találunk megbízhatónak tűnő cikket, érdemes megnézni, hogy miről szól a többi írás.

„Ha a hihető tartalom reptiliánokról, ufókról, globális összeesküvésekről, eltitkolt rákgyógyszerekről szóló cikkek társaságában tűnik fel, akkor nézzünk megbízhatóbb forrás után. Érdemes figyelni arra is, hogy az adott cikkben az író tesz-e bármilyen kísérletet arra, hogy a másik oldal véleményét bemutassa, és feltárja, hogy léteznek ellenvélemények is”

– összegzi Szicherle.

Hasznos weboldalak

Ha mindezek ellenére sem vagyunk biztosak abban, hogy megbízható forrásból tájékozódunk, érdemes meglátogatni a konspiratori.sk nevű honlapot, ahol a legolvasottabb álhírportálok listáját találjuk. Az álhírek ellen már a rendőrség is felvette a harcot: a „Hoaxy a podvody – Polícia SR” nevű Facebook-oldalon szintén hasznos információk találhatók. Ha pedig magyarországi portálokat is olvas, figyelmébe ajánljuk a Political Capital weboldalát, ahol az álhírportálok listája mellett további fontos anyagokat is talál.