A mának és az emlékezetnek

Az épület kupola alatti részeHermel Ödön felvételeTöbb mint fél évszázados hányattatás után hamarosan megkezdodk a losonci neológ zsinagóga felújítása. Az épület Baumhorn Lipót tervei alapján készült, és 1925-ben adták át. A holokauszt után elnéptelenedett. Raktárnak használták, majd évtizedekig üresen állt. Csak a szerencsének köszönheto, hogy megmaradt. A zsinagóga felújítási terveit Hidasi József, a losonci származású, Németországban élo építész készítette el a közelmúltban.

Hidasi József már gyermekkorában tudatosan készült hivatására. Túlélve a II. világháborút, Budapesten szerzett diplomát. 1956-ban elhagyta Kelet-Európát. Jelentos szakmai eredményeket mondhat magáénak. Elgondolásai alapján Argentínában, Svájcban, Németországban emelkedtek épületek. Hosszú évtizedek után, az 1989-es fordulatot követoen látogatott el újra szülovárosába.

Ön egy ismert és sikeres zsidó kereskedo családban, Losoncon született. Az 1944-es német megszállás, a zsidó törvények Önt és a családját súlyosan érintették. Talán nem túlzás kijelenteni: csak a puszta szerencsének köszönheto, hogy túlélte ezeket az éveket. Hogyan emlékszik vissza családjára, a gyermekkori losonci évekre?

A Heksch régi nógrádi család, Losoncon élo ága voltak a „fások”. Valószínu, hogy oseim Losonc 1849-es felégetése után költöztek a városba. lgy kis túlzással tragédiától tragédiáig éltünk itt. Gyermekkori élményeim a két világháború közötti idoszakhoz kötodnek. A harmincas években a városban még jelen volt a Monarchia szelleme, benne az évszázados magyar múlttal. A Csehszlovák Köztársaság is a kisebbségek, a nemzetiségek országa volt, csak éppen más elojellel. Gyerekkori utcai barangolásaim mindig azt az érzést sugallták, mintha az egész város otthonom lett volna. Tudtam, hogy léteznek szebb tájak, szebb városok, nevezetesebb történelmi emlékek, de Losoncnak volt valamilyen különleges íze, benne érezhetoen egyfajta daccal. Az itteni zsidó elitréteg életvitele, igényessége, lendülete mellett jelen volt a haladó szellemu politikai felvilágosultság, amely nélkül az én gondolkodásom nem válhatott volna olyanná, amilyen lett. Losoncon tanultam meg a különbözo népek, vallások, kultúrák együttélésének embernevelo hatását. A családom nem vett részt aktívan a politikában, de a közéleti és politikai jelenségek megbeszélése napi téma volt. Amíg a Monarchia idoszaka alatt felnevelkedett nagyapám az írógépig és a telefonig jutott el, addig édesapám minden korszeru dologra reagált. Népszeru alakja volt a losonci társasági életnek. Gyakran elkísérhettem a sporteseményekre, moziba, a Vigadó színházi eloadásaira, majálisokra, kiállításokra vagy a losonci fürdo zenés délutánjaira.

A losonci családi házak közül – a kastélyokat leszámítva – kevés ház kapott akkora figyelmet, mint a családja szecessziós stílusú búzatéri villája. Életrajzában olvastam, hogy késobbi hivatásának kiválasztásában nagy szerepet játszott a fakereskedés és a Zólyomi úton, Winkler Oszkár tervei alapján felépült háromemeletes bérház. A világ számos országát bejárva hogyan lett végül Németország egyik köztiszteletben álló építésze?

A Heksch család nem „hagyományos” értelemben vett kereskedo család volt. Szüleim, nagyszüleim „üzletünket” inkább egy üzemnek tekintették. Házunkat a XX. század elso évtizedében terveztették meg az akkor még fiatal Vágó József építésszel, aki a híres budapesti Lechner és Pártos tervezoiroda munkatársa volt. A minden ízében szecessziós épületet teljes egészében megtervezte: márványteremmel, szalonnal, könyvtár-társalgóval, korszeru technikával és higiéniai berendezésekkel. Losonc elso központi futéses háza volt a miénk. 1937 tavaszának egyik napján édesapám, papírgöngyölegekkel a kezében, barátjával, Winkler Oszkár építésszel érkezett haza. Magához hívott és hármasban néztük meg egy új losonci bérház modern tervrajzait. Ez mély nyomokat hagyott bennem. Már akkor elhatároztam, hogy tanulmányaimat építészeti karon fogom folytatni. Ez a családom elpusztítása után még fontosabbá vált számomra. Winkler Oszkár irodája mindig, még 1956-ban is nyitva állt elottem. A budapesti építészeti kar díjazott diplomájának megszerzése után a budapesti várostervezési hivatal lett elso ténykedésem területe. Az 1956-os magyar felkelés után elhagytam Európa keleti részét. Hogy ez mennyire volt helyes, ma sem tudom teljesen megítélni. Szakmailag mindenképpen az volt! Tapasztalnom kellett, hogy a hivatás kérdését Nyugaton másképpen értelmezik. Aki független muvészként akar kiemelkedni, annak eloször pénzre és sikerre van szüksége. Mások által még nem járt utakat és lehetoségeket kell bejárnia! Engem már Budapesten is a városépítés és városrendezés kérdése, a nagy, sokrétu, multifunkcionális létesítmények hosszú távlatra szóló tervezése foglalkoztatott. Ehhez eloször Svájcban, Bázelban jutottam hozzá. Akkoriban ott muködött Európa egyik legnagyobb építészeti tervezoirodája, amelynek megbízói közé világcégek tartoztak. Olyan munkákat támogattak, mint például a bázeli pályaudvar, a repülotér és irodaházak építése. Aztán 1965 elején ajánlatot kaptam Németországból, hogy vegyek részt az új egyetemek alapjainak lerakásánál. Elfogadtam! Késobb, a hetvenes években az egyetemi tudományos intézetek, foleg a klinikák építésének specialistájaként az egész német nyelvterületen ismert lettem. Részt vettem a számítástechnika bevezetésében, programok készítésében, adatrendszerek felállításában is. Két külföldi megbízatásom is volt, munkáimat számos szakmai kiadvány megjelenése kísérte.

A szüloföldjétol távol töltött sok-sok évtized után, az 1989-es fordulatot követoen, a Nógrádiak Elso Találkozójára látogatott el Losoncra. Milyen érzésekkel tette ezt?

A külföldön eltöltött évtizedek, a hidegháború, a sok alaptalan gyanakvás azt eredményezte, hogy az ember „leírta” a szülohazáját. A Felso-Rajna vidéke, Freiburg több mint négy évtizede a választott hazám és otthonom. Ezt a régi kultúráktól átitatott világot a Fekete Erdo nyugati lejtoi és a Rajna között 1945 óta a békés fejlodés, a tolerancia és a nyugalom jellemzi. Százezrek találták itt meg a háború utáni otthonukat. Az új haza anélkül alakítja ki az új környezetét, hogy mély gyökerekre lenne szüksége. Tudat alatt vagy tudatosan az ember magával cipeli a szülohelyét, amely egyszerre teher és ösztönzés, irányító és eszmei támpont. A visszatérés vágya ugyan idovel elmosódik, de ha a haza hív, akkor felébrednek a régi emlékek, és az ember kíváncsi lesz arra, mi maradt meg abból, amit egyszer otthagyott. Az igazat megvallva, nem sokat vártam a visszatérés pillanatától. A Nógrádiak Elso Találkozójára szóló meghívás azt sugallta, hogy Losoncon is megmozdult valami, ezért örömmel tettem neki eleget. Meghatott, hogy mennyien emlékeztek rám és családomra. Építészként itt ismerkedtem meg Dobrocky Györggyel, aki új terveit, a Kereskedelmi és Vásárközpont épületeit mutatta be. Családjával már gyermekkoromban kapcsolatunk volt. Megtudtam, hogy Dobrocky György az új fejlodés motorja, és o avatott be a város építészeti és egyéb terveibe.

A zsinagóga eredeti képeslapon Azóta hosszabb-rövidebb idore rendszeresen ellátogat Losoncra. Munkájával segítette a Vigadó szálloda felépítését, s befejezte a losonci neológ zsinagóga felújításának terveit. Beszélgetéseink során mindig azt tapasztaltam, hogy munkájában mind önmagával, mind környezetével szemben szigorú, s ilyen nézopontból szemléli a Losoncon tapasztalható változásokat is. Mi az, amit e tekintetben jónak, és mi az, amit elhibázottnak tart?

A Vigadó szállodának szimbolikus jelentosége is van. Az akkor induló fejlodési versenyben szükségesnek láttuk egy nyugati igényeket is kielégíto szálloda felépítését, amely a város központjában kézzelfoghatóan jelzi az új idok kezdetét. Sajnos egy-két emelettel kisebbre sikerült. Tény, hogy vannak gyenge pontjai, de fontos, hogy van. Szeretik a vendégek és a losonciak is. Aki valami jót és foleg hasznosat akar tenni, annak nem csak a környezetével, hanem saját magával szemben is szigorúnak kell lennie. Az építési tervek elkészítésénél az alapgondolatot és a koncepcionális megoldást kell elotérbe helyezni. Az egyszeru, modern építészet esztétikája finom és elegáns részleteken áll vagy bukik. Ezt érzi és látja a felhasználó és a közönség. Nagy gond, hogy Losoncon hiányzik egy hivatalos koordináló szervezet, polgári társaság, amely gondoskodna az egységes, kiegyensúlyozott fejlodésrol. A városnak van ugyan adminisztrációja, de nincs egy tervezo-, fejlesztoirodája. A magánkezdeményezéseket tiszteletben kell tartani, a befektetot támogatni kell, olcsó telkeket kell rendelkezésére bocsátani. A törekvéseket, a befektetéseket azonban irányítani kell, biztosítani kell azt, hogy az elgondolások a város érdekeinek megfeleloen valósuljanak meg. Losoncnak hasznosítania kellene az átmeno forgalom, a határ mentiség elonyeit. E tekintetben is még messze van attól, amilyennek lennie kellene. A hiányosságok közé tartozik a belváros fejletlensége, a forgalmi rendezés, ami messze nem teljesíti a mai kor megkövetelte színvonalat. Az épületeknek sem csak homlokzatuk van! Hiányzik a város egykor jellegzetes, vonzó, hangulatos központja, csak egy „majdnem hivatalos”-nak nevezheto kongresszusközpontja van. Utóbbi azonban akkor is lényeges létesítmény, ha magán viseli a vidékies szocializmus mindent központosítani akaró jegyét. Hiányolom, hogy helyi szakértok nem járnak tanulmányútra olyan városokba, amelyekben a városfejlesztés tervezése és megvalósítása elorehaladottabb állapotban van. Kevés a nyílt vita, mindenki a saját érdekeit akarja elonyben, részesíteni, érvényesíteni. Mindezekkel együtt a város 1993 óta valóban sokat fejlodött. Több a mozgás, az esemény, több a kulturális rendezvény. Ez jó jel. Erosödnek a határon túli, ezen belül a nyugati kapcsolatok, nagyobb az áruforgalom, a kereskedelmi élet, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a város végre kilépjen a történelmi árnyékából, és azt a pozíciót foglalja el, amely megilleti.

Térjünk vissza a zsinagógához. A kivitelezésében, stílusában is egyedülálló épület a II. világháború után árván maradt, mert a holokausztot a mintegy 3000 lélekszámú losonci zsidó lakosságnak alig tíz százaléka élte túl. A városközpont számos értékes épülete elpusztult, így szinte csodának tekintheto, hogy a zsinagóga megmaradt. Néhány éve Ön is jelentos mértékben segítette a zsinagóga megmentésére létrehozott alapítvány életre hívását. Ez azonban az ismert szlovákiai törvény hatására végül is nem hozta meg a kívánt eredményt. Az épületnek tavaly lett új tulajdonosa, Ön a közelmúltban készült el a felújítására tett javaslatával, olyan tervekkel, amelyek újra a társadalmi élet középpontjába állíthatják az épületet. Vázolná az elképzeléseit?

A zsinagóga sok tekintetben fájó pontja a városnak. Eszmei és városképi szempontból is. Nem az a kérdés, hogy hány zsidó élte túl a tragédiát, vagy mennyien élnek még azok közül, akiket ez a tragédia itt ért el. Erkölcsi kötelesség emlékezni azokra, akik Losonc hírnevéhez, kultúrájához, gazdasági felemelkedéséhez tehetségükkel, pénzükkel, szorgalmukkal lényegesen hozzájárultak. Erre az egyik legmegfelelobb gesztus a zsinagóga felújítása, s vele egy olyan muködo „holokauszt emlékmu” létesítése, amely egyben az országot is képviselhetné – nemzetközi szinten is. A zsinagóga Baumhorn Lipót értékes, talán az utolsó muve, amelyet most már egy „belvárosi” jellegu” városképbe kell beilleszteni. Nehéz lesz a feladat, mert a tugári milio sohasem tartozott Losonc vonzó részéhez. Ezen természetesen utólag lehet segíteni, a felújítás is jó alkalmat nyújt erre. A cél valóban az, hogy egy olyan reprezentatív társadalmi központ alakuljon ki, amelynek alapja a hagyományos architektúra és élettartalom, a muemlékvédelem és az emlékezet. Új rendeltetése mellett alkalmasnak kell lennie zsidó istentiszteletek megtartására. Ezért lenne jó, ha zsidó szervezetek nemcsak anyagilag, hanem szellemileg is hozzájárulnának a felújítás eszmei alapjaihoz. Mert a felújítás nemcsak építészeti helyreállítást jelent, hanem azt is, hogy méltó emléket állítson a város zsidó szellemi hagyatékának, amelynek valamikori szétroncsolása mélyen érintette Losonc társadalmi integritását. Egyúttal azoknak is emléket állítunk, akik 1925-ben a zsidó hitközséget, a várost egy értékes, impozáns épülettel ajándékozták meg. Az alapgondolat az, hogy a zsinagóga megtartsa eredeti építészeti jellegét és identitását, eleget tegyen a muemlékvédelmi követelményeknek és az új funkciókat szolgáló korszeru muszaki berendezéseket a meglévo szerkezeti keretbe fogadja be. A központi szakrális terem – hangsúlyozva a belso kupola alatti tér domináns voltát – használata érintetlen marad. Ez lesz a színhelye az ünnepi rendezvényeknek és koncerteknek. Az emeleti részen helyreállítjuk az oszlopok köré font karzatot, csakúgy, mint a nagy foyer-t, amely a fobejárat felett van. Ez éppúgy alkalmas lesz prominens személyek fogadására, mint a szünetek alatti kávézásra, falatozásra, társalgásra. Az épületet alá kell pincézni, ott a szükséges kiegészíto funkciók és a muszaki berendezések lesznek majd elhelyezve, ami egyúttal érdekes architektonikus megoldást is jelent.

Arra tehát nincs esély, hogy a zsinagóga csak eredeti küldetését töltse be. Ezzel együtt a fontos követelmények közé sorolnám azt a fentebb is jelzett igényt, hogy emléket állítson az építtetoinek, azoknak, akik a munkájukkal, elkötelezettségükkel és hitükkel nagyon sokat tettek Losoncért. Reálisan megvalósítható az épület „kettos muködése”?

Az eredeti feladatát akkor sem tölthetné be, ha ma a jelenleginél tízszer több zsidó vallású ember élne Losoncon. Egy állandóan növekvo és anyagi támogatás nélküli hitközségre sincs remény. De elmondom, hátha emlékeznek majd a szavaimra egy késobbi korban. A kettos rendeltetés ideális állapotához mindkét oldalról hozzá kell járulni. Hozzá kell fuznöm, a zsidóság vallási oldaláról nincsen teljes egyetértés ebben a tekintetben. Európában több helyütt léteznek felújított zsinagógák, amelyek kisebb-nagyobb mértékben eleget tudnak tenni ennek a kettos funkciónak. A városba érkezo turisták, a határ mentiség ténye, a budapesti zsidóság közelsége, anyagi lehetosége is sokban hozzájárulhatnak ehhez. A kettos szerep nemcsak vallási, hanemtársadalompolitikai és kulturális kérdés is. Ez azt jelenti, hogy egy egységes társadalomban into emlék és élo valóság maradjon egy, a történelemben – remélhetoleg – egyszeri tragédia. Nincs olyan muvész, aki szebb és megfelelobb emlékmuvet tudna állítani, mint ez a zsinagóga. Én bízom abban, hogy ez sikerülhet. Losonc mindig többre volt képes.