Pozsony. A magyarországi szlovák katolikusság szlovák nyelvű szentmiséinek és hitéletének koordinálására a magyar katolikus egyház kész fogadni és a megfelelő, szükséges módon ellátni egy szlovákiai lelkipásztort.
A magyarországi szlovák katolikusságról
Pozsony. A magyarországi szlovák katolikusság szlovák nyelvű szentmiséinek és hitéletének koordinálására a magyar katolikus egyház kész fogadni és a megfelelő, szükséges módon ellátni egy szlovákiai lelkipásztort. Ebben a Szlovák és a Magyar Püspöki Konferencia állandó tanácsának tagjai tegnapi találkozójukon állapodtak meg. František Tondra szepesi megyés püspök, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke lapunknak elmondta, a korábbi koordinátor kérte a visszahelyezését Szlovákiába. „Megállapodtunk, keresünk olyan lelkipásztort, aki elmenne. Követelmény, hogy magyarul és szlovákul is jól beszéljen” – tájékoztatott a szlovák püspöki kar elnöke. Ján Sokol pozsony–nagyszombati érsek a találkozón elmondta, hogy Szlovákiában olyan gyülekezetekben is tartanak magyar szentmisét, amelyeknek csak az egynegyede magyar. Kérdésünkre, a magyar küldöttség miként reagált Sokol tájékoztatásra, Tondra a következőket nyilatkozta: „Tudomásul vették, mert igaz. Vannak persze kivételek, ahol ez nem működik jól, de ez még nem jelenti azt, hogy ez általános lenne.” (korp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.