A Madách család Hont megyei kapcsolatai

CSÁKY KÁROLY

A csalomjai határban, annak egyes dűlőiben (Öregszőlők, Homoktó, Ipolyon túli rétek stb.) több száz holdnyi földterületük volt. De övék volt az Ipolykeszi és Nagycsalomja közötti Kapaszpuszta is.

A drámaköltő apja, id. Madách Imre feleségével, Kesseleőkeői Majthényi Annával kapta hozományképpen a nagycsalomjai birtokot. Anna ugyanis a korán elhunyt Majthényi Gábor egyetlen lánya volt, akit nagybátyja, az előkelő, tekintélyes és mélyen vallásos főúr, Marczibányi István nevelt fel. A Majthényiak Trencsén megyéből kerültek Hontba, ahol Lukanényében és Leszenyén voltak nagyobb birtokaik, kastélyaik, de birtokolták a csalomjai határ egy részét is. Így került hát a faluval kapcsolatba Madáchné Majthényi Anna, no meg persze örökösei, leszármazottai is.

A másik Hont megyei faluban, Bernecebarátiban élt hoszszú időn át a Baráthi Huszár család, melynek egyik leszármazottja, Huszár Sándor földbirtokos vette feleségül a költő fiatalabb nővérét, Madách Annát. Anna itt élt, a ma is meglevő kastélyban, itt nevelte lányait, s itt is van eltemetve. Többször megfordultak itt a család sztregovai tagjai is, s megannyi levél maradt fenn, melyek a családtagok Annával fenntartott kapcsolatát dokumentálják.

Nagycsalomja

és a Madáchok

A drámaköltő édesanyja, Majthényi Anna (1789–1885) előkelő családból származott, amely még a Madáchoknál is régebbre, a 108 honfoglaló nemzetség egyikéig vezette vissza eredetét. De rang és tehetség tekintetében nem maradt alul a Marczibányi család sem, amelyben az árván maradt leány nevelkedett. Erről később az unoka, Balogh Károly így írt: „Itt nyerte műveltségének magas fokát, az előkelő társadalmi élet formáiban való teljes otthonosságot.” Majthényi Anna tehát művelt, tehetséges, szigorú és erőteljes nagyasszony volt. Kilenc gyermeket szült, közülük ötöt fel is nevelt. Később gondoskodott az árván vagy anya nélkül maradt unokái neveléséről is. Élete nem volt felhőtlen: férjét s több gyermekét korán elveszítette. A nevelés és a birtokügyek intézése így az özvegyasszonyra maradt. Mindennek maradéktalanul eleget tett. A lehető legjobban irányította a birtokokat, a gazdálkodást. Ugyancsak az unoka visszaemlékezéseiből idézve: „Meghonosította s magas fokra fejlesztette a juhászatot; épített cselédlakásokat, istállókat, majorokat; bevezette a gazdaságba a bivalytenyészetet is...” Gyerekeit taníttatta; értett az orvosláshoz, idegen nyelveket beszélt, gyakorolta hitét és vallásosságát, olvasta az irodalmat. Emellett kiterjedt levelezést folytatott. Leveleit 2000-ben a Madách Irodalmi Társaság jelentette meg Majthényi Anna levelezése címmel. Ezekből és a további Madách-dokumentumokból a csalomjai birtokról, azzal kapcsolatos ügyeikről is sokat megtudhatunk. A nagyasszony 1854-ben, Imre fiához írt levelében például azt panaszolja fel, hogy Veresvár birtokát elveszítette, Sztregován több éven át rossz volt a termés, s Csalomján sem volt kedvező a helyzet: „1852-től Csalomjárol semmit se kaptam, se bort se egyebet és így a leg nagyobb szükséget szenvedtem.”

Madách Imre (1823–1864) osztályegyezség szerint Alsósztregovát kapta családi örökségül, míg az ősi anyai részt – benne a nagycsalomjai birtokot – öccse, Madách Károly kapta meg, de a település a drámaköltő számára sem volt ismeretlen. A Madách Imre életrajzi krónikában (Radó–Andor, 1996) két nagycsalomjai útról közölnek adatokat: az egyikre 1843. július 8. és augusztus 5. között került sor, a másikra 1859. október 14-én. Tudjuk azonban, hogy Madách ennél jóval többször járt a faluban, hisz egy ideig ott lakott tiszttartójuk és legjobb barátja, Matolcsy György is. Matolcsy neve is gyakran felbukkan a Madách-biográfiákban, levelezésekben, visszaemlékezésekben. Állítólag Bécsben volt orvostanhallgató, majd a Magyar Kurír segédszerkesztője lett, a 40-es–50-es években a csesztvei, később a csalomjai birtokot igazgatta. Hogy 1859. október 14-én Madách Imre megfordult Csalomján, azt egy Szontagh Pálnak írt, itt keltezett levél is bizonyítja. A humoros hangvételű levél a Matolcsyval való mulatozásra is következtetni enged: „Itt van az örökkévalóságnál hosszabb idő, úgy épen az az, melly elfolyt mióta utószor együtt vadásztunk; Bakokat, nőstényeket, élczeket, és sületlenségeket lövöldözvén. – De nem hiába megy ezen idő, nagy dolgok is történtek benne, mert valamint dicsőségben és hírben óriásilag meg növekedtél azóta a´ világ előtt, előttem ugyan nem, mert már estimiamom zenitjén álltál eddig is; úgy sajnálattal értesülök, hogy testben megfogyazkoztál rútul; s így szeretetem melly eddig 150 font élősúly közt oszlott el, most már tán 100 fontra nehezkedik egész súlyával ´s nem tudom e nyomást el bírja-e ezen megfogyatkozott alany. Csak az vigasztal, hogy a nyomás mivoltja az anyaggal nem lesz mathematicus viszonyban, de a százfont élő súly épen annyi nyomást fog el bírni mint a 150 font el bírt, és épen annyi szeretetet is fog igényleni nősténytől kantól. – A mi vén sasunk szerencsés lesz jövő vasárnapot veled tölthetni a que equalia uni terio szabálya szerint ott leszek én is köztetek szellemileg, s hogy a sardinák és kaviar izét én is érzeni nem fogom ´s nem nyeldesek veletek egyszerre, csak annak tulajdonítom, hogy szerencsétlenségemre ez az az egyetlen pont, mellyben Matolcsy barátunk elvei a mi elveinkkel nem ugyanazonosak. – Majd meg látom, hogy a sziráki rizling és veres ízét fogom-e tapasztalni, mit méltán várom, miután representansom ebben két ember helyét, bízom benne meg állja. – A csalomi vendégségkor in persone találkozunk addig is lélekben ölele igaz barátod Madách Imre."

A csalomjai Madách-birtok Madách Károly (1826–1888), majd gyermekei és unokái tulajdonában volt. Madách Imre fivére 1848-ban Budán, a helytartótanácsnál szolgált, híve volt a forradalomnak, s ő is beállt a nemzetőrök közé. Egy időben Nógrád alispánjaként tevékenykedett. Amikor Madách Imre elköltözött Csesztvéről, ő vette át a kúriát, s jó gazdához illően kibővítette, illetve átépítette, az ősparkot pedig ritka növényekkel gazdagította. Itt élt feleségével, Keőkeszi Csernyus Emmával és gyeremekivel: Emánuellel, Lászlóval, Pállal, Imrével, Margittal, Saroltával, Izabellával és Emmával. Unokája, Grosschmid Károlyné Alíz volt a kúria utolsó lakója, akinek ereiben még Madách-vér folyt. (Ő Márai Sándornak is nagynénje volt.)

A másik honti falu, Bernecebaráti

Ipolyságtól délre, a Kemence- és a Bernece-patak összefolyásánál jött létre a középkorban Bernece és Baráti község (a két település 1928-ban egyesült, azóta Bernecebarátiként szerepel). A Huszár család a 18. században vidékies jellegű barokk kastélyt emelt a faluban.

A Balogh Károly Gyermekkorom emlékei című könyvéhez írt jegyzetekben Andor Csaba, a kötet gondozója az alábbiakat közli Madách Annáról: „Madách fiatalabb nénjét 1818. ápr. 19-én Alsósztregován keresztelték az Anna névre, s föltehetően az előző napon született. 1842. ápr. 18-án ment férjhez baráthi Huszár Sándorhoz, s ettől kezdve Barátiban (ma: Bernecebaráti) élt. 1866. okt. 23-án halt meg Budán, de Barátiban temették el okt. 25-én. Nővérével és édesanyjával – föltehetően anyagi okok miatt – összeveszett; egy nővéréhez intézett levele tanúskodik erről, valamint édesanyja végrendelettöredéke, amelyben lányát minden örökségből ki akarta zárni. Később elsimult a családi viszály.”

Balogh Károly visszaemlékezéseiben megörökítette Madách Anna és Huszár Sándor alakját, valamint a Barátiban lévő családi fészküket is. Egyebek mellett ezt írja: „Édesanyámnak nála fiatalabb nővére, Anna Huszár Sándor hontmegyei földbirtokosnak volt felesége. Valami régebbi feszültség volt egy ideig a két család között. 1862 nyarán történt először, hogy szünidőnk egyik napján nagybátyám elvitt minket, fiúkat is magával Barátiba. Itt, a Huszár család ősi kastélyában lakott Huszár Sándor feleségével és négy szép leányával, fiúgyermekük nem volt soha. Baráti Huszár Sándor a magyar földesurak tipikus alakja. Köpcös, izmos, erőteljes, akkor 50 év körüli férfiú kopasz fejjel, kis vágott bajusszal, beretvált arccal, élénk, fürkésző szemekkel. Mozdulatai erősen akcentuáltak; szilárd lépésű, kemény járású. (...) Huszár Sándor egyéniségének eredetisége már fiatal korában is megnyilatkozott az élet praktikus felfogásában. Madách Károly nagybátyám leendő sógorának Sztregován, a Madách háznál tett látogatását viszonzandó, Barátiba ment; Huszár Sándor ott ült tényleg a fedélen, és dolgozott versenyt a zsindelyező ácslegényekkel. (...) A fentiekben jellemzett férj oldala mellett Nincsi nagynéném a magát mindenben megadó, kevés erélyű, áldott jó szívű, szeretni és megbocsájtani tudó hű feleség és gondos anya. (…) A baráti kis kastély amolyan egyszerű, bár emeletes falusi kúria, fasor vezet a kastély bejáratához. Ódon falépcsőzeten jutunk az emeletre. A lépcsőházban egy olajfestmény függ, a család egyik ősének képe, barátcsuhában, a karjára erősített láncon függő nagy vasgolyóval. (…) Vidám pár nap emléke fűződik Barátihoz, hol meleg rokoni szeretettel fogadtak, s hol eddig nem ismert szép és kedves unokahúgaink körében oly otthoniasan éreztük magunkat az első perctől fogva. Meglátogattuk onnan a drégelyi vár romjait, bokrétát szedtünk az Ipoly rétjének virágaiból, víg kacaj, dal, tréfa, játék között; sétáltunk andalogva holdvilágos estén a hatalmas jegenyefák alatt, és meghatottan vettünk egymástól búcsút, mikor megjött a válás utolsó reggele.”

Más nyomai is vannak a Madáchok bernecebaráti kapcsolatainak, s itt elsősorban a levelezésre gondolunk. Az Újabb Madách Imre-dokumentumok című gyűjteményben olvashatjuk például Madách Imre 1843. január elsején, Sztregován kelt s Barátiba, Madách Annához küldött levelét, melyet így kezdett a költő: „Kedves Nincsim! Alig várom a perczet, hogy ölelhesselek.” Madách arról értesíti nővérét, hogy „censúráját szerencsésen és kitűnő sikerrel” letette, s diplomáját rövidesen kihirdetik a megyei közgyűlésen.

Igen sok levél olvasható a 2000-ben közétett gyűjteményben, Majthényi Anna levelezésében is. 1842. április l9-én, házassága másnapján például ezt írja Madách Anna édesanyjának Barátiból: „Kedves szeretett jó Mamám! Elváltam tőled, szívem majd meg szakadt, de Sándor irántam való szeretete, azon reményt nyújt, hogy bóldog leszek…”

A családhoz való ragaszkodás tükröződik az 1843-ban kelt levelekben is. Ezek azért is érdekesek, mert Anna részletesen beszámol bennük mindennapjairól, a család kisebb-nagyobb eseményeiről, a vidéki életről. Mindezek mellett a levelek megannyi helytörténeti-kapcsolattörténeti adalékkal is szolgálnak, melyek a kutatók számára különösen értékesek lehetnek. Ha ma Huszár–Madách emlékeket keresünk a faluban, akkor megtekinthetjük például az egykori családi otthont, a régi Huszár-kastélyt, a római katolikus templom Szent Rókus-kápolnájában pedig ott áll Madách Anna síremléke. A szürkés márványkövön ez a felirat olvasható: „Baráthy / Huszár Sándorné / született / Sztregovai / Madách Anna / meghalt 1866. oct. 23-án / életének 49. évében / Béke poraira”.