A lélekvándorlástól az asztaltáncoltatásig

CSANDA GÁBOR

S van varázsa, főként ha azt tapasztalja a tömeges megmozdulásoktól és a semmire sem mozduló tömegtől egyaránt viszolygó ember, hogy a könyv még akár önértékétől függetlenül is megszólaltatható úgy, hogy sokak számára élvezetessé, kívánatossá váljék. Sietve hozzáteendő, aznap tíz igen jó Kalligram-könyv közé csöppentek a hívek. Ráadásul, mint az a meghívóból sejthető is volt, ezeket a műveket kiváló előolvasók ajánlották a szószékről a közönségnek. Minden adva volt tehát egy nagyszerű irodalmi esthez, melyhez egy nagyszerű irodalmi délután jelentette a belépőt: a budapesti Szlovák Intézetben tartott maratonnak mintegy felvezetéseként előbb az Írók Boltjában hangolódhattunk rá az irodalomra, szó szerint könyvek közt zsúfolódva, s Nádas Péter szavai szerint is. Ez utóbbihoz, Nádas Péterhez és szavaihoz: bár az alkalom kifejezetten a Mészöly Miklós-születésnaphoz kötődött, a jelenlevők akár a Magyar Nyelv Éve alkalmas megnyitójaként is elkönyvelhették, igen elégedetten s büszkén.

Nádas itt a „Még nem kelt fel a nap.” (Mészöly Miklós Elégiája) című könyvet ismertette. Szerzőjét, Fogarassy Miklóst a legfinomabb tollú magyar írástudónak nevezte: kritikusként és irodalomtörténészként is befogadó alkatnak, műértőnek. A Fogarassy-könyv Nádas Péter szerint ezzel a példás, műértőre jellemző műértelemmel mutatja be Mészöly Elégiáját, kiemelve e ritkaságot a teljes feledésből, egyben elvégezve első értelmezését is. Az Elégia mint értelemmel fel nem érhető, utol nem érhető lírai mű párjaként Nádas Péter a Családáradás című Mészöly-prózát nevezte meg. „Nagy kérdés, hogy a műalkotást az ember vajon az értelmével érti-e, vagy valami mással. S hogy a művészet, a költészet vajon jórészt nem olyan dolgokról beszél-e, amit az embernek az értelmi beidegződései ellenében kell az értelmével megértenie...” – tette hozzá, egyszersmind (számunkra legalábbis) útravaló témát is szolgáltatva arra az időre, míg a Szlovák Intézetbe értünk.

Itt már Milan Kurucz, az intézet igazgatója biztosította a színházterem lépcsőit is végig elfoglaló közönséget arról, hogy házigazdaként mindent megtesz az oxigénhiány elkerüléséért is; részleges gázhiányon edzett kis csapatunknak szeme se rebbent (de nem is volt rá szükség). Szigeti László, a kiadó igazgatója elöljáróban annyit kívánt mindenkinek, hogy amiként a Kalligram, ők is tekintsék az intézetet otthonuknak. Így is történt, s ezek után Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője ott folytathatta műsorvezetői-moderátori szerepkörét, ahol az Írók Boltjában félbehagyta: sorra szólította a színpadra az előadókat (Vári György irodalomkritikus helyett pedig, aki nem tudott jelen lenni, felolvasta, s profi szerkesztőként kapásból le is rövidítette a Traditio – folytatás és árulás című, Schein Gábor szerzette „esettanulmányok” méltatását).

Utólag nehéz eldönteni, vajon az egyes ismertetők alaposan megfontolt koreográfia szerinti sorrendben követték-e egymást, pontosabban utólag, az est élményének hatása alatt afelé hajlik az ember, hogy igen, nagyon is. G. Kovács László történész ugyanis legalább olyan, a művet életre keltő szenvedélyes olvasónak és felszabadultságot keltő frappáns debatternek bizonyult a legelején, akárcsak Szegedy-Maszák Mihály a legvégén. A címképző sugallat is tőlük jött: G. Kovács azt találta mondani Daniela Dvořákováról (A lovag és királya szerzőjéről), azon túl, hogy a kortárs szlovák történetírás egyik legjelesebbike: ha volt/van lélekvándorlás, előző életében a szerző méhecske lehetett; az asztaltáncoltatást meg Szegedy-Maszák Mihály hozta szóba Krúdy Álmoskönyvét ismertetve. (Ez utóbbi könyvbemutató előadást szerzőjétől a Szalon olvasói számára elhoztuk.) A Képek és történetek egy középkori magyar nemes életéből alcímű Dvořáková-könyvet avatott értelmezője nagyon olvasmányos és színes, regényként is olvasható műnek nevezte, mely sokkal többet ad, mint amennyit ígér (egyébként nem ígér keveset, sem címében, sem terjedelmében, s a kiadó honlapjának újdonságok rovata a széppróza kategóriájában jegyzi).

A Milos Forman és Jan Novák szerzőpáros Fordulatok. Emlékirataim című könyvét Horeczky Krisztina kritikus ajánlotta, mégpedig úgy, hogy a Forman-életrajzból is történelmi kalandregény lett. Mely a kritikus szerint úgy emlékezik vissza az eseményekre, hogy kerüli a nosztalgiázást, s a pályakép (Hollywood meghódításáig, vagyis a 7. részig) megrajzolása egyben a közép-európai groteszket is körvonalazza.

Maurice Blachot első kisregényét (Halálos ítélet; Bende József fordítása) Szávai János irodalomtudós mutatta be, úgy is, mint „a magyar Blanchot” pályafutásának első darabját, s szerzője, „a francia Blanchot”, a kismester felől is; mely szókapcsolatban a mester a hangsúlyos, az előtag a tematikai és formai koncentrációra, az író radikális igényességére utal. (Szávai János könyvismertetőjét a jövő heti Szalonban közöljük.)

Witold Gombrowiczot már az előző ajánló is említette (a világirodalmi fehér foltokat eltüntető Kalligram-sorozat részeként), a Megszállottak című „gótikus thrillert”, ezt a „népszerű” regényt Pályi András ajánlotta. Mondván, hogy ez a hamisítatlan bulvárregény, ez az olajozott gépként működő rémtörténet is a letagadhatatlanul nagy író szerzeménye; mint megtudtuk, csak rekonstruálni volt nehéz, kézirat híján.

A már említett Schein Gábor-tanulmánykötet (Traditio – folytatás és árulás) után Bezeczky Gábor Irodalomtörténet a senkiföldjén című könyvét mutatta be Bárány Tibor. Előbb a kötet hírét említette – eszerint híre ment, hogy állítólag Kulcsár Szabó Ernő-ellenes műről van/lehet szó –, majd hamar előrebocsátotta, hogy ezt nemsokára megcáfolja. Ehelyett nemcsak a KSZE-féle ismert irodalomtörténet problematikusságára irányította a figyelmet, hanem Bezeczky Gábor munkájának ügyességére, érzékenységére, vitaszellemében is nagyon szórakoztató voltára. Bárány Tibornak a fellépése is emlékezetes volt: a tudomány komolyságának köntöse mögül végig kikandikált a kritikus kópésága.

Hunčík Péter Határeset című regényéről Márton László beszélt; jó választásnak tűnt ez is: más oldaláról ismerünk meg egy történelmi regényt, ha történelmi regények ismert és elismert szerzőjének véleménye felől gondolunk rá. Márton László a mű olvasási és tematikai-műfaji megközelítési lehetőségeit vázolta; eszerint a Határeset olvasható az ’56 táján született fiúk történeteiként, élettörténetek rekonstrukciójaként, egy régió (Ipolyság) történeteként, többgenerációs családregényként és több család generációs regényeként, nem utolsósorban olyan történelmi regényként, melyben a mágikus-realista vonal keveredik az anekdoták, példázatok, monológok, tézisek vonulatával. E helyt kiemelte a Hunčík-regény szerkezeti szálainak ügyes (ezt a jelzőt aztán a tudatosra pontosította) összehangoltságát.

Szilágyi Zsófia életműelemző monográfiáját (A továbbélő Móricz) Esterházy Péter ajánlotta figyelmünkbe, Nádas Péter-i pontosságú mondatokkal. Szövegének címe is mondatközpontú volt, sajnos, térden írt gyors feljegyzéseinkből nem tudtuk teljesen rekonstruálni, csak két szélső szava, a Mondatok és a tiszteletére tűnik hitelesnek, a kettő közti kaparás pedig vagy MZS, vagy SZZS, eszerint az EP-mondatok vagy Móricz Zsigmond, vagy Szilágyi Zsófia tiszteletére íródtak. (Az első változat ellen a mondat meglehetős patetikussága szól, a második változat mellett sok minden szól.) Biztosnak tűnik azonban egy Móricz és Nádas közti párhuzam, valamint a Mondatok szerzőjének utolsó ajánlata: Olvassuk Móriczot! Olvassuk Szilágyi Zsófia könyvét, mert utána jobban tudjuk Móriczot is olvasni! (Értelemszerű, nem szó szerinti idézet.)

A rendezvényt a kalligramos Krúdy-életmű 14. kötetének bemutatása zárta (Szegedy-Maszák Mihály szövegét lásd a szemközti oldalon).

A fentieken túl jó volt azt látni, hogy sokan nem egyedül, (sőt) párban érkeztek, vendégek, szervezők, szerzők; Mészáros Sándor nyugodtan fölszólíthatta volna a közönséget, amint két nappal később Presser Gábor a koncertjén: emelje fel a kezét, aki azzal érkezett, akit szeret. Aki meg mégis egyedül és önmagában hallgatta-nézte a programot, nos, annak talán még megkérdőjelezhetetlenebb az irodalomhoz való nagy vonzalma. Aztán volt még számos kedves apróság és színes kis történet is; például (álmoskönyvesen): Esterházy Pétert látni (ezüstszín hajjal, ciklámen sállal): jelent jó estét!