A kórházra nem teheti rá a kezét a végrehajtó

Pozsony. Az állami intézmények mellett a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó kórházak is védettek maradnak a végrehajtókkal szemben.

Pozsony. Az állami intézmények mellett a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozó kórházak is védettek maradnak a végrehajtókkal szemben. A parlament tegnap elfogadta három egészségügyi törvény módosítását, melyek célja elsősorban megvédeni a biztosítókat és az egészségügyi szolgáltatókat a végrehajtókkal szemben. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter azzal indokolta a törvénymódosításokat, hogy az intézmények tehermentesítése még mindig nem fejeződött be, így fennáll a veszély, hogy tartozásaik miatt a végrehajtók kérhetik vagyonuk zárolását. A védettség valamennyi kórház esetében 2005 végéig hoszszabbodik meg, az egészségbiztosítókat részvénytársasággá való átalakulásukig, legkésőbb 2005 végéig védi a jogszabály.

Képviselői javaslatra az egészségügyi szolgáltatókról szóló törvény módosítása ingyenessé tette a védőoltás végrehajtását is, melyet ezentúl az egészségbiztosítók fizetnek majd. Erre a módosításra azért volt szükség mivel a törvény szerint nem volt egyértelmű, ki fizeti meg az orvosnak az oltás beadását, ezért a körzeti orvosok 50-100 korona közötti illetéket kértek a pácienstől. Ideiglenesen megoldotta a helyzetet az egészségügyi miniszter, Rudolf Zajac arra kérte a biztosítókat, hogy a tartalékalapjukból fizessék az orvosoknak ezt a teljesítményt. A képviselők jóváhagyták azt a rendelkezést is, mely szerint a gyógyszertárakban fizetett 20 koronák 25 százaléka a patikusok, 75 százaléka az egészségbiztosítók bevétele lesz. A kormány javaslatára megválasztották az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal felügyelőtanácsának tagjait is. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?