A koalíció az AB-hoz fordul a mečiari amnesztiák ügyében

Pozsony |

<p>A koalíciós partnerek a koalíciós tanács ülésén megegyeztek, hogy közös beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz (AB) a mečiari amnesztiák eltörlése ügyében - értesült a TASR hírügynökség.</p>

"Amenbnyiben az AB úgy értelmezné a törvényt, hogy az amnesztiák mégiscsak eltörölhetők, abban a pillanatban meglenne a szükséges 90 szavazat, még több is" - véli Bugár Béla, a Híd elnöke. A jelenleg második olvasatban lévő, az amensztiák eltörlésére vonatkozó ellenzéki javaslatot a Híd is támogatta, ellentétben a másik két kormánypárttal, a Smerrel és az SNS-szel. Egyes képviselők csak azzal a feltétellel támogatnák a mečiari amnesztiák eltörlését, ha visszavonnák Michal Kováč exelnök amnesztiáját is, mellyel fiának osztott kegyelmet. NYUGODTAK LEHETNEK A MEČIAR-AMNESZTIÁK KULCSFIGURÁI Andrej Danko (SNS) házelnök még tavaly decemberben szólította fel Robert Fico kormányfőt és Andrej Kiska elnököt, hogy a három legfőbb közjogi méltóság közösen forduljon ez ügyben az AB-hoz. A parlament 2016 végén nyilatkozatban ítélte el ifj. Michal Kovač elrablását és a Vladimír Mečiar által osztott amnesztiákat, melyek megakadályozták az elkövetők előállítását és megbüntetését.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?