A KKA az idén elfogadott pályázatok 93%-át már lezárta

Kisebbségi Kulturális Alap

A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) az idei 1555 jóváhagyott támogatási kérelemből 1441-et zárt le mostanáig.

A TASR hírügynökséget Alena Kotvanová, a KKA igazgatónője tájékoztatta szerdán. Hozzátette: az idei öt pályázati felhívás keretében benyújtott és elfogadott összes pályázat közül már csak 114 lezáratlan, vagyis az összes projekt mintegy 7 százaléka.  Kotvanová rámutatott: augusztusban még csak a sikeres projektek kevesebb mint 6,6 százaléka esetében történt meg a folyósítás. A KKA alkalmazottainak tehát nem egész öt hónap alatt sikerült a kérelmezőkkel együttműködve előkészíteni több mint 1235 szerződést, és egyszersmind folyósítani az igényelt támogatásokat.

A nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztos hivatala arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi vitán Ravasz Ábel bizottsági tag módosító javaslatot nyújtott be a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvényhez, amelynek értelmében a KKA támogathatná a kisebbségi kulturális szervezetek működését is. Jelenleg az alap csak konkrét projekteket dotálhat. „A javaslatot többen üdvözölték, de néhányan rámutattak a módosítás lehetséges kockázataira is, és további megbeszéléseket szorgalmaztak” – olvasható a kormányhivatal közleményében.

A Kisebbségi Kulturális Alap 2017-ben jött létre. Fő célja a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatása és előmozdítása a kulturális és tudományos értékek létrehozását és terjesztését támogató mechanizmusok felállításán keresztül. Céljai eléréséhez nyolcmillió eurós keret áll a rendelkezésére. 2021 júliusáig Molnár Norbert vezette a közintézményt, augusztusban Alena Kotvanová vette át a helyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?