A kisebbségi nyelvek használatát nem ellenőrzik

Jelenleg nincs tervben az szlovák államnyelvről szóló törvény módosítása, a kisebbségi nyelvek használatát nem ellenőrzik.Pozsony.

Jelenleg nincs tervben az szlovák államnyelvről szóló törvény módosítása, a kisebbségi nyelvek használatát nem ellenőrzik.

Pozsony. Legutóbb 2012-ben, Iveta Radičová kormányzása alatt módosították a szlovák államnyelvtörvényt, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának véleménye szerint így is rengeteg értelmetlen passzus maradt benne. „A Híd viszont akkor azt állította, hogy csupán ilyen változásokra volt politikai akarat. Jelenleg ezért olyan törvény érvényes, amely alapján a kulturális minisztérium nyelvrendőrei szó szerint sikanírozhatják az önkormányzatokat, ha kedvük tartja” – mondta lapunknak Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője.

Bőst több alkalommal ellenőrizte a tárca, mindig lakossági beadvány alapján. Kifogásolták, hogy a község területén levő két emlékmű tábláján nincs szlovák szöveg, hogy a községi hangosbemondón először magyarul hangzik el a hirdetés, hogy a községi hivatal faliújságján nincs minden kétnyelvűen feltüntetve. „A honlapot átszerkesztettük, megfordítottuk a hirdetések sorrendjét és a faliújságot is átrendeztük. Látszólag nagyon jó a szlovák–magyar viszony, de ez az eset is mutatja, hogy az első adandó alkalommal belekötnek az önkormányzatokba” – nyilatkozta Fenes Iván, Bős polgármestere. Lakossági beadvány miatt kellett az Izsai Múzeum felújításáról szóló emléktáblát egy másikkal kiegészíteni, amelyre a kulturális tárca utasítására rávésték a magyar Himnusz első mondatának „Bože, požehnaj Maďara” szlovák fordítását.

Az MKP sajnálatosnak tartja, hogy míg az államnyelv használatát a legszigorúbb módon és teljes terjedelmében megkövetelik, addig a kisebbségi nyelv érvényesülését ahol lehet, gátolják vagy szabotálják. „A kisebbségi nyelvhasználat területén ugyanis számos olyan, törvényben lefektetett kötelezettsége van az államnak, amelyet egyáltalán nem hajlandó betartani. Az 1995-ben megalkotott államnyelvtörvény azon fő vonása, hogy az államnyelvet éppen a kisebbségi nyelvektől védi, továbbra is érvényes” – közölte Menyhárt József, az MKP elnöke lapunknak elküldött nyilatkozatában. Meggyőződése, hogy amíg az állam nem fogja ellenőrizni a kisebbségi nyelv betartását, addig a bősihez hasonló ellenőrzések minden egyes esetben a szlovákiai magyarok tudatos diszkriminációjához fognak vezetni.

Rigó Konrád, a kulturális minisztérium (Híd-jelölt) államtitkára szerint a minisztérium ilyen ellenőrzései nem boszorkányüldözésről, hanem egy érvényes jogszabály betartásának ellenőrzéséről szólnak. Hivatalból nem ellenőriznek, kizárólag lakossági beadványok alapján. S bár evidens, hogy az államnyelvtörvény abszurd követeléseknek és előírások betartására is lehetőséget ad, egyhamar nem fog megváltozni. „Ez nem szerepel a kormányprogramban” – válaszolta Rigó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?