A kézírás azonosító sajátosságairól

A kézírás általános sajátosságai csoportazonosító jellegűek. Kizárólag ezen sajátosságok alapján nem lehet a személyt azonosítani, de egyértelműen szűkíteni lehet a kört. Ilyenkor a kézírás nyelvezetét is meg kell vizsgálni, azaz hogy mennyire irodalmi, hivatalos, tudományos, vagy hétköznapi a szöveg tartalmi leírása. Meg kell nézni a szöveg fogalmazásmódját, hogy szűkszavú, illetve terjengős-e az előadásmód, és vizsgálható a kézírás felépítése, továbbá a tartalom leírásának következetessége is.

A lexikai sajátosságok az író személy nyelvezetének szókészletét jelentik. Minden emberre meghatározott szókészlet jellemző, amely függ a személy korától, képzettségétől, foglalkozástól, érdeklődési körétől, műveltségétől, az őt körülvevő szociális közegtől, így az írás e körülményekre utaló információk hordozója lehet. Az alkalmazott szókészlet viszont állandóan változik; egyes szavak aktivizálódnak, mások pedig passzívakká válnak. Tehát az általános szókészlet is lehet gazdag, szegény, illetve átlagos is. A szókészlet sajátosságaiként kell még értékelni a régies, vagy elavult, szavak, az idegen, szavak, kifejezések használatát, illetve az egyes nyelvjárásokra, tájegységekre jellemző szóhasználatokat is. Ide tartoznak még a zsargon szavak, melyek egy szakmára vagy korosztályra vonatkozhatnak.

A grammatikai sajátosságok: az író személy helyesírásának foka. A helyesírás elsajátítása a szabályrendszer átlátását és megértését biztosító értelmi képességek megszerzését jelenti. E szabályok helyes, vagy helytelen alkalmazásából eredő, sajátos kézírás-tulajdonságokat, helyesírási sajátosságoknak nevezzük, s így megállapítható a helyesírási fok. A grammatikai sajátosságok állandóságának teljes feltárása, és – ebből következően – megbízható értékelése csak elégséges mennyiségű, de rendeltetésében, tartalmában és céljában különböző írásminta esetében lehetséges. Bonyolultabb esetekben, a nyelvtani sajátosságok értékelése nyelvész szakértő, szaktanácsadó bevonásával történhet.

A topográfiai sajátosságok megállapításakor az írás íráshordozón – azaz a papíron – való elhelyezkedésének sajátosságait vizsgáljuk. Az elhelyezés sajátosságai igen stabilak – rendszerint még erősen torzított írásképnél is megmaradnak. Ezért az azonosító vizsgálatokban nagy értéket képviselnek (mivel készségeket és szokásokat tükröznek, ezáltal a hamisítás során általában elkerülik az elkövetők figyelmét). Itt vizsgáljuk például a margók, a bekezdések, a sorok és az írásjelek elhelyezkedésbeli sajátosságait.

A kézírásban megjelenő különleges szokásból eredő sajátosságok azonosító értéke szintén magas, mivel a hamisítók kevésbé figyelnek rájuk. Ilyen a szövegkiemelés, hiszen a szövegkiemelés fajtái igen változatosak lehetnek, ezeknek figyelemfelkeltő és nyomatékosító szerepük van. Az író személy mondanivalójának, vagy az általa leírtak hangsúlyozására alkalmazzák. ĺrásszakértői szempontból, sajátosságai elsősorban a végrehajtás módjában fejeződnek ki. Meg kell vizsgálni a rövidítések formáját és módját, ugyanis igen sokféle megoldás és változat lehetséges, mely célozhatja az író személy gyorsításra való törekvését, illetve egyszerűsítési szándékát. Bizonyos rövidítések használata szokássá válhat. A rövidítések általában szakszavak, kifejezések, intézmények stb. esetében történnek. A rövidítéseknél érdekes lehet, hogy az író személy az egyszerűsítés közben mennyire tartja szem előtt a helyesírási szabályokat. Érdekes lehet a különböző javítások értékelése. A javítások a rövidítésekhez hasonlóan, módjukat és formájukat tekintve, igen sokféle változatban jelenhetnek meg az írásképben. A javítások módját megalapozhatják iskolai tanulmányaink, a szakmai tevékenységgel kapcsolatos követelményeink is. (pl. számviteli szabályok, mérnöki javítások stb.) Értékelhető a dátumozás leírása, az oldalak számozása és még az elválasztójelek alkalmazása is.

Az író személy kézmozgás-rendszerét jellemző sajátosságok még részletesebb vizsgálatokat követelnek a szakemberektől. Például a kézírás kidolgozottsága függ az író személy írástempójától, mozgáskoordinációjától és a kézírás sajátosságainak viszonylagos állandóságától. Az írás kidolgozottságát befolyásolhatják bizonyos rendhagyó íráskörülmények is, tehát nagyon sok dologra kell figyelni. A kézírás összetettsége a tanult (sztenderd) írástól való eltérésekben nyilvánul meg. A kézírás legállandóbb tulajdonsága a mozdulatok vonala és iránya. A mozdulatok vonalán és irányán az írásjegyeket alkotó vonalak egyenes vagy ívelt jellegét, illetve az ívelések forgásirányát értjük. Értékelni kell még a kézírás dőlését, méretét, szélességét, folyamatosságát és kéznyomását is.

A különös sajátosságok, olyan egyéni jellegzetességek, melyek az egyes betűk, betűelemek leírásakor, illetve egymáshoz kapcsolásakor keletkeznek., és ezek aprólékos, betűnkénti vizsgálatával egyértelműen azonosítható a vizsgált személy, illetve a kérdéses kézírás. (Soóky – Kaszab)