Gyermekednek egyetlen gyerekkor adatott meg

Szeretnék megosztani Önökkel egy-két történetet és érzést, mert talán éppen a nyaralás hevében van itt a pillanat, és talán most van rá idő, hogy kicsit számot vessünk az életünkkel, és elgondolkozzunk néhány dolgon. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egész szabadság alatt ezzel kell foglalkozni, félre ne értsenek, nem akarom depresszióssá tenni a pihenésüket, csak a családi együttlétek előtt, és közben szeretném felhívni figyelmüket az együttlét milyenségére, az élet értékeire és veszélyeire.

Sajnos nagyon kevesek engedhetik meg maguknak, hogy az egész nyarat, azaz a teljes iskolai szünetet gyermekükkel töltsék. Aki vállalkozó, sem az anyagi kiesés miatt, sem üzletileg nem engedheti meg magának a hosszú kimaradást, aki pedig alkalmazott, ott pedig a kötelezően kiadandó szabadságot nagyon nehéz a családhoz, a jó időhöz és a helyzethez igazítani. A kényszerszabadságot, azaz a betegállományt, pedig már semmilyen munkahelyen nem tolerálják. Akinek szerencséje van, ott jelen lehetnek a nagyszülők, akik vállalják, hogy a munkával töltött kánikulai napokon – jobb esetben, hűs, falusi levegőn –, társaságként és szerető védőpajzsként szolgálnak a nyári szünetet töltő nebulónak. És természetesen ott van a táborozás, amelyet ha körültekintően választanak ki, akkor nagyon sokat tud adni, és jó megoldás, de nem egész nyáron. Vannak, akiknek egy-két hét adatott, és vannak, akik egész évben azért hajtanak, hogy egy nyugodt hetet a családjukkal tölthessenek, és a szó igazi értelmében nyaralhassanak. Mert miről is kellene szólni a nyaralásnak? Igazi együttlétről, a testi-lelki feltöltődésről, hiszen ez tud erőt adni a dolgos és stresszes hétköznapok elviselésében. De nézzük meg ennek egy kicsit más oldalát is: tehát, itt a nyár, egyre több a „kulcsos” gyermek, akik „jobb híján” a játszóterekre, lépcsőházakba, és egyéb „időűző helyekre” kényszerülnek. Természetesen ez is megoldás, ez is kézben tartható, ha van némi rálátás, ha van egy összeszokott csapat, és ahol van némi ellenőrzési lehetőség. Sajnos, azonban sok veszély is felbukkanhat, melyek gyökerei mind természeti, mind emberi oldalról megtalálhatóak.

Itt nem egy kulcsos, hanem egy már úgynevezett „csellengő” fiatal régebbi történetét szeretném ismertetni, talán figyelemfelkeltőként, talán elgondolkodtatásképpen, hiszen soha nem elég az, ahogy körülnézünk, ahogy az esetleges veszélyekre figyelünk. Mindig a lehetségesnél egy picit tágabbra kéne nyitnunk a szemünket, és főleg felhagyni a strucc-politikával, hiszen, ha nem veszünk tudomást a problémákról, attól azok még léteznek, és a figyelmen kívül hagyás – mert nem velünk történt –, még nem ad védelmet semmi alól. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenhol és mindenben csak veszélyt kell látni, hanem azt, hogy tisztán kell látni.

A fenti írás tulajdonosa egy gyermekotthon lakójaként, többször megszökött, tizenhárom évesen „zülőket keresett” A fiatal, mentális képességeit illetően eredendően jó adottságokkal rendelkezik. Bizonyos értelemben előbb vált felnőtté, hiszen körülményeiből adódóan előbb kellett olyan döntéseket hoznia, melyek egész további életét meghatározhatják, és ez kézírásában is nyomokat hagyott. Éles megfigyelő, gyakorlatias, technikai képessége jó. Monotóniatűrése nem megfelelő, gyakran türelmetlenné válhat, de vágyik a biztonságra. Mivel személyisége még képlékeny, működik benne a fiatalokra jellemző egészséges „raktikus átállítódás” Érdeklődési területe szerteágazó. Egyszerre munkál benne a megfelelési vágy és a belső bizonytalanság, így fokozott igénye van a cselekedeteivel és személyével kapcsolatos pozitív visszajelzések iránt. ĺgy ha Őt támogató környezetben, a megvalósítás képessége is teret kap, megtalálhatja helyét, hiszen én-fejlődése várható irányának vizsgálatánál egyértelmű, hogy meglévő képességeivel képes lesz élni. Fizikai energizáltsága jó – energia túlsúly látható –, de energiagazdálkodása nem mindig optimális. Ezt akár a kamaszkor, akár az életkörülmények is indokolhatják s így jelen esetben természetesnek tekinthető. A későbbiekben energiakészletünk működése függ a motivációs bázisunktól és hogy az általunk végzett tevékenység egybeesik-e az általunk előnyben részesített (preferált) területtel. Minél nagyobb az egybeesés, annál jobbak az eredmények. Pl. nagyobb fizikai és pszichés energia motiváció nélkül nem biztos hogy igazi eredményt mutat, viszont kevesebb energiával is hatékonyabban működhetünk, ha annak indítéka van. Jelen esetben, úgy tűnik a legfontosabb úgynevezett „otivációs tényező”a biztos háttér megteremtése lenne, hiszen mint fent említettem teljesítményét és viselkedését nagymértékben befolyásolja az Őt körülvevő, elfogadó környezet, melynek hatására remélhetőleg idővel felenged és kibontakozhat. Még sok benne a merevség. Kevésbé kötődik a múlthoz és bizonytalanság látható a jövőhöz, a külvilághoz való viszonyában. Pedig érezhető az orientáció a külvilág felé, dominánsabbak írásában az extroverzív jellegzetességek. Rendelkezik a kapcsolatteremtés igényével, hajlamos a barátságos interakciókra, de küzd a távolbanmaradás vágyával. Viselkedésében váltakozik az óvatosság, a gátlás és a feloldódás. Bizonytalan; talán még nem meri elhinni, hogy életkörülményei pozitívan változhatnak. Könnyen elbátortalanodik, és ez a kettősség, szintén sok feszültséget okozhat mind önmaga, mind környezete tekintetében. Fokozott távolságtartási igénye ellenére igyekszik úgy viselkedni, hogy elfogadják, hiszen ez a távolságtartás részéről inkább „ön-védelem” Megvan az érzelmi nyitottság igénye, de nem meri önmagát adni, mert fél a csalódásoktól. Még bizalmatlan és bizonytalan, egyelőre mélyről fakadó érzéseit is visszafojtja, mert erős gátlások fékezik, így belső késztetéseit nem tudja kimutatni. Vágyódva és mégis rettegve várja a mélyebb kapcsolatokat. Nehezen megközelíthető, bezárkózik, önmagáról nem szívesen beszél, szüksége van az elvonulásra, a magányra is. Hajlamos a konokságra, és előfordul hogy önmagával is konfliktusba kerül. Kötődési igénye erős, de helyzetétől függően változó. Megvan az igénye a kötődésre, be akar illeszkedni az Őt körülvevő kisebb vagy nagyobb közösségbe, de mivel még sem magában, sem környezetében nem biztos, így hajlamos „ékeket beiktatni”és visszavonulni. Az általa nem kedvelt dolgokat és az Őt ért negatív élményeket gyakran elfojtja. Érzelmi intenzitására a visszafogottság jellemző. Ha feloldódik, akkor érzelmei tartósak és egyenletesek. Pszichés energiái változóak, hangulatai befolyásolhatják cselekedeteit. Én-értékelése is mutat némi bizonytalanságot; nem tudja elhelyezni magát, még nem érzi biztosan hogy hová is tartozik igazán. Időt kell hagyni számára, hogy biztonságban érezhesse magát, s így reméljük, hogy megtalálja helyét és önmagát a világban...

Pontosan, amikor ezt a cikket írtam, akkor akadt a kezembe, vagyis Édesanyám kezébe akadt, és tőle kaptam egy kis régies papírra, cirádás betűkkel írt gondolatot, melyet szeretnék megosztani minden szülővel és nagyszülővel. Nagyon egyszerű és nyilvánvaló gondolatokat tartalmaz, de így összerakva még értékesebb és elgondolkodtatóbb az írás.

„„a ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,

hogy nem is kéri a lányod, vagy fiad.

Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,

előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, és nem pótolhatod

az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,

amikor már kevésbé szorítanak

megélhetési gondok, amikor már

nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,

évek múltán már

a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.

Ha most nem sétálsz velük kézenfogva,

akkor pár év múlva tényleg elengedik a kezed,

és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek

a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.

Téglák ezek, amelyekből és amelyekre

a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény...“