<p>A kereszténydemokraták (KDH) újra szavazásra bocsátanák azt a törvényjavaslatot, amely szerint az üzletek vasárnaponként és ünnepnapokon is zárva tartanának. </p>
A KDH bezárná vasárnaponként az üzleteket
Július Brocka, a KDH alelnöke elmondta, hogy a munka nélküli vasárnap az európai kultúra szerves része. Úgy véli, hogy a szabad vasárnap nagy jelentőséggel bírna a dolgozók, és a gyerekes családok számára is. A javaslat szerint kibővítenék azon napok számát, amikor a kiskereskedelemben dolgozók nem vállalhatnak munkát – tehát állami ünnepnapokon és minden hét vasárnapján. „Azt akarjuk, hogy a vasárnap mindenki számára szabadnap legyen.” – nyilatkozta a képviselő.
A kormány már egyszer változtatást eszközölt e téren, amikor bevezette, hogy nem lehet a munkavállalót január 1-jén, húsvét vasárnapján, karácsony napján 12 óra után és december 25-én munkára kötelezni. Brocka szerint ez a szabályozás pozitív visszhangot váltott ki. Az alkalmazottak, főként a nők, akik eladóként dolgoznak az ünnepek alatt, nem tudnak a családjukkal foglalkozni. Szerte Európában a vasárnap ünnepi jellegű napként van számon tartva, Németországban az alkotmányban is szerepel, hogy a vasárnap szabadnap – magyarázta Brocka.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.