A kaotikus politikai helyzet a mezőgazdászok munkáját is befolyásolja

Emil Macho, az SPPK elnöke elmondta, ilyen kaotikus politikai helyzetben nehéz hosszú távú terveket felállítani a mezőgazdászok támogatását illetően
Nyitra |

A gazdák tárgyalásokat sürgetnek a politikai pártok képviselőivel a szlovák agrárpolitika hosszú távú terveit illetően – jelentette ki Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. Hangsúlyozta, rendkívül nehéz stratégiai döntéseket hozni egy olyan politikai helyzetben, ahol évente váltják egymást a földművelésügyi miniszterek.

Macho az SPPK csütörtöki közgyűlése után állt ki a nyilvánosság elé, és ismertette a kamara álláspontját a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatban. Kiemelte, az SPPK negatívan értékeli, hogy egy földművelésügyi miniszter hivatali ideje Szlovákiában átlagban két évig tart. Hozzátette, ebből a szempontból az előző három év különösen kaotikus volt, hiszen Zuzana Čaputová éppen most készül kinevezni a harmadik agrárminisztert. Az OĽaNO 2020-as hatalomra kerülésekor Ján Mičovskýt választották meg a tárca élére, de ő 2021-ben lemondott, amikor a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) korrupció gyanúja miatt őrizetbe vette az egyik általa kinevezett tisztviselőt.

Kapcsolódó cikkünk

Mičovskýt Samuel Vlčan váltotta, aki a múlt héten jelentette be lemondását, miután kiderült, hogy családjának a cége, vagyis a Reko Recycling idén áprilisban csaknem 1,5 millió euró vissza nem térítendő támogatást kapott a környezetvédelmi minisztériumtól.

Vlčan lemondása indította el azt a politikai botrányt, aminek következtében végül Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök is a felmentését kérte Čaputovától.

Macho megjegyezte, a miniszterek távozása mellett a további fontos hivatalnoki pozíciókban is állandó váltakozás van, csak ebben a választási ciklusban 6 államtitkár és 19 igazgató cserélődött ki.

Ilyen helyzetben nagyon összetett feladatnak bizonyul a támogatási rendszer beállítása

fogalmazott az SPPK vezetője.

Szakmai konferencia

Éppen ezért a kamara vezetősége egy konferenciát szervez, amelyre állításuk szerint az összes releváns politikai párt képviselőjét meghívják, akik indulnak a szeptemberi előre hozott választáson. Hogy pontosan milyen pártokról van szó, Macho nem pontosította.

„A konferencián egyebek mellett tárgyalni fogunk a sokat hangoztatott élelmiszerárak kérdéséről, továbbá a hosszú távú fenntarthatóságról és önellátásról. Mindezt azért, hogy ne kelljen még egyszer átélnünk, hogy a politikai pártok a választás előtt ígérnek valamit, később pedig nem tartják be”

– magyarázta.

Hozzátette, további fontos téma lesz a törvényhozási folyamatok kérdésköre, hiszen az utóbbi időben a parlamentben sok olyan javaslat jelent meg, amely közvetlenül érinti a gazdák munkáját, de a kamarával mégsem egyeztetett senki.

Az új miniszter

Macho továbbá kifejtette, a kamara számára ugyanilyen fontos, hogy a politikai pártok képviselői mellett az új földművelésügyi miniszterrel is felvegyék a kapcsolatot, akit Čaputová a következő napokban nevez ki. Sajtóértesülések szerint a köztársasági elnök választása Jozef Bírešre, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hatóság (ŠVPS) igazgatójára esett, bár egyelőre hivatalosan nem erősítették meg ezt az információt.

Újságírói kérdésre Macho elmondta, az SPPK örömmel fogadná Bíreš kinevezését.

„Egy elismert szakemberről van szó, aki egyúttal megfontolt és vevő az egyeztetésre is”

– vélekedett a kamara elnöke, hozzátéve, hogy a kinevezése után szeretnének tárgyalni vele a közös agrárpolitika feltételinek a változásáról, illetve annak megvalósításáról.

Az SPPK közgyűlésén szó esett a jövő évi állami költségvetésről is. Macho elmondása szerint idén a gazdák 120 millió eurós támogatásban részesültek, és a kamara célja, hogy a jövő évi összeg is legalább ugyanekkora legyen. Emellett tárgyalniuk kell az energiaárak emelkedéséről és az adóterhekről is, hiszen ahhoz, hogy a fogyasztók kevésbé érezzék meg az infláció miatti drágulást a boltok polcain, a hazai gazdáknak konkurenciaképesnek kell lenniük.

Felszólalnak Brüsszelben

Végül pedig szóba került az ukrán gabona és az egyéb mezőgazdasági termékek importjának az ideiglenes tilalma is. Macho kiemelte, az intézkedés egyelőre június 4-ig van érvényben, és nem tudják, mi következik ezután. 

Éppen ezért az SPPK a környező országok mezőgazdászainak támogatásával részt vesz a május 23-ára kihirdetett brüsszeli demonstráción. Így akarják felhívni az Európai Bizottság figyelmét a kamara álláspontjára. Macho hangsúlyozta, nem ellenzik, hogy az Európai Unió segítő kezet nyújtson Ukrajnának az uniós tagsággal kapcsolatban, viszont azt szeretnék, ha mindenkire ugyanolyan feltételek vonatkoznának. A kamara úgy véli, igazságtalan a szlovák mezőgazdászokkal szemben, hogy az ukrán gabona nem teljesíti azokat a minőségbeli feltételeket, amelyeknek a hazai termékeknek meg kell felelniük, ezzel pedig igazságtalan hátrányba kerülnek a szlovákiai gazdák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?