A Híd támogatja a nővérek tiltakozó akcióját

Pozsony |

<p>A Híd támogatja a kórházi nővérek és szülészasszisztensek béremelésére irányuló tiltakozó akcióját.</p>

A párt erről csütörtökön sajtóközleményt juttatott el az Új Szó Online-hoz. "Szükségszerűnek tartjuk a kórházi nővérek és szülészasszisztensek tiltakozó akcióját és elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy Róbert Fico annak ellenére, hogy megszavazta a béremelésükről szóló törvényt, keretet nem biztosított rá" - nyilatkozta Solymos László. Felháborítónak tartjuk továbbá, hogy míg a kormány milliókat oszt szét közeli cégeinek, százezreket költ villafelújításokra, állami pénzeken utaztatja a Smer-SD képviselőit, addig nem képes elkülöníteni a megfelelő összeget az egészségügyi dolgozók béremelésére. A nővérek béremeléséről szóló szabályozás 2012 áprilisától, vagyis már Róbert Fico új kormányának megalakulása után lépett hatályba. A jogszabály hatályosságát, három hónappal később a Szlovák Orvosi Kamara beadványa alapján felfüggesztette a Szlovák Alkotmánybíróság, majd az idén nyáron alkotmányellenesnek minősítette. A Híd elfogadta az egészségügyi dolgozók érdekvédelmi szervezetének meghívását, október 3-án csütörtökön 16:00-kor Solymos László, Bastrnák Tibor és Andrej Hrnčiar is csatlakoznak a tüntetőkhöz. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?