Érsekújvár. Betartotta a városnak tett egykori ígéretét Molnár János temetkezési vállalkozó. Tavaly év végén megnyitotta a város temetőjének szomszédságában az ország első magánkrematóriumát, melyben jelenleg is folynak az átalakítási munkálatok.
A hamvasztás olcsóbb
Érsekújvár. Betartotta a városnak tett egykori ígéretét Molnár János temetkezési vállalkozó. Tavaly év végén megnyitotta a város temetőjének szomszédságában az ország első magánkrematóriumát, melyben jelenleg is folynak az átalakítási munkálatok. Újabb hűtőpultokat szerelnek be, és mihamarabb szeretnék parkosítani az épület külterületét is. Molnár János azért vállalkozott a krematórium megnyitására, mert egyes felmérések szerint országos viszonylatban növekszik a hamvasztás iránti igény. Ez azzal is magyarázható, hogy lényegesen olcsóbb, mint a temetkezési eljárás. „Számításaink szerint a hagyományos temetkezés ma közel 12 ezer koronába kerül, míg a hamvasztás 7500 koronába” – tájékoztatott Molnár János, aki elmondta, mivel a kerület több temetkezési vállalatával is együttműködik, a létesítményben eddig 12 hamvasztásra került sor. A vállalkozó jelenleg a szertartások lebonyolítására alkalmas helyiség megépítésén dolgozik a krematórium szomszédságában. (-száz-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.