A halőr

Ebben az igenben benne volt minden remény, minden megvilágosodás, az elmúlt húsz év minden lelki válsága feloldódott, mint elejtett savanyúcukor a nyári pocsolyában. Miközben mondtam, hogy igen, felnéztem az égre, ami innen lentről úgy festett, mint egy nagy tó felszíne, mely szépen feszül, mintha a partról traktorokkal húzták volna szét a hullámok gyűrődéseit.

A hirdetésben az újonnan épített tóhoz kerestek halőrt és úszómestert. Azt nem jelölték meg, hogy ez most egy fő, vagy két fő. A lényeg, hogy most már nekünk is volt tavunk. Lesznek benne halak, hullámok, nádszag, meg talán néhány vízi hulla is, noha az utóbbit nem szokták tervezni, azok csak úgy jönnek maguktól, ez a sorsuk.

Már évekkel korábban gyanús lett, hogy minden második faluban tavat csinálnak, hogy legyen mit bámulniuk a turistáknak. Annyi itt a tó, hogy Dunát lehet rekeszteni vele. Lassan már a falvak lesznek a szigetek, mi meg a bennszülöttek, akik kicsit elkanyarodtak a civilizációtól. Mondjuk, ehhez nem kell tó, meg az ázott növények savanyú szaga, elég, ha bekapcsolod a tévét, egyből gellert kap benned az evolúció. Én nem tudom, de eddig jól elvoltunk tótlanul. A tótlanságban is emberek tudtunk maradni, jó, persze nekünk is megvoltak a stiklijeink, mint mindenkinek. A nyár esti sörözések, aztán dobálni a kaszát, hogy ki bírja messzibb. Biciklizések a határban, ami úgy tudott remegni, ha hason nézte az ember, mintha valami nagy gép rázná szét a tájat. A biciklisek úgy néztek ki messziről, mint valami különös állatok, amiknek kerek a lábuk. Hallgatni nagyokat, miközben ülünk a réten. Szó nélkül elvoltunk tó nélkül. Amióta meg idetették a tavat, csak a csinnadratta van, annyi az idegen, hogy már azt kezded hinni, valami másik világban élsz, ahol másként mennek a dolgok körbe-körbe.

Amikor először elmentem a tóhoz, az tetszett a legjobban, hogy úgy is lehet nézni a teliholdat, hogy nem felfelé leseget az ember, hanem nézi ott bent a vízben, ahogy szépen tükröződik. Néha olyan sima a víz, hogy legszívesebben rálépne az ember, menne szépen rajta fütyörészve, és nagyon komoly dolgokat gondolna el. Állítólag valaki ezt megcsinálta egyszer, de hogy közben fütyörészett-e, ebben senki sem biztos, bár kizárni sem lehet.

A kocsma melletti fülkéből felhívtam a számot, ahol bemondták, hogy mind a két állás üres, melyik akarok lenni. Nekem mindkettő végzettségem megvan, mivel régi vizes család a miénk, a nagymama nem engedte egyik unokát sem úgy ki az életbe, hogy ne tudja megkülönböztetni a halat a horgásztól. Úgy éltünk, mint az elefántok, a legidősebb nőstény vezette a csordát. Az úszómestert meg csak úgy megcsináltam, hogy legyen valami tanfolyam is az életemben, és ne csak úgy folyjak összevissza a világba, mint egy vödör szétöntözött moslék. Nehezen tanultam meg szépen úszni, de azt mondják, gusztusos, mikor csapkodom szét a vizet magam körül. Egyszer egy fuldoklót is kimentettem. Feküdtem a parton, hallgattam a rádiót, éppen mondták a tiszai vízállást, a hajóvonták találkozásait, mikor valaki ordítozni kezdett, hogy segítség. Először arra gondoltam, minek ment olyan mély vízbe, ha nem tud úszni, ez olyan, mintha kiállnék a sínekre, miközben sejthető, hogy a tehervonat valamivel erősebb, mint én, hiába az elhatározás, meg a bátorság. Aztán persze megsajnáltam, és beúsztam érte, hogy ne csak ott köpdössön meg verje szét a hullámokat, hanem itt a parton legyen, jobban áll neki a stégen ülés, mint a halálfélelem. Meg így talán nem gondolnak hülyeségeket róla a halak.

Gyerekkoromban sokáig nem láttam élő halat, csak mikor karácsonykor betettük a kádba, hogy ellegyen egy-két napig, amíg eszünkbe jut, hogy halászlé. Aztán már csak a nagy halhiányt lestem a kádban, és kicsit féltem beleülni, mikor fürödni kellett, közben nagyokat büfögtem a halászlétől. Vagy talán a hal beszélt belőlem, jelzett, pedig tudtommal a halak nem tudnak sokkal többet, csak úszni, meg közben nézni a vizet a nagy szemeikkel. Pár napig ilyenkor arra gondoltam, hogy ezzel az erővel disznót is tarthatnánk a nappaliban, mielőtt levágjuk. Anya gyakran mondta apámnak a nappaliban, hogy te disznó, lehet, hogy apámban egy disznó reinkarnálódott szét.

Sokáig tanakodtam magamban, hogy melyik lenne a jobb, a halőr, vagy az úszómester, a víz felett kapálódzó halakat figyelni, vagy a víz alatt kapálódzó embereket. Nem sok a különbség ezek között, annyi mindenesetre egyezik, hogy az az egészséges, ha mindenki ott akar érvényesülni, ahová való, ami megy neki, az ember emberelje meg magát, és csináljon szép életet magában, a hal meg halazza szépen magát a víz alatt és ne röhögje ki hangosan azokat, akik úsznak felette. Végül a halőr mellett döntöttem, mivel az embereket mostanában csak fenntartásokkal tudom nézni, viselni.