A durvuló járványhelyzet ellenére csökkent az állástalanok száma

Krajniak
Pozsony |

A koronavírus-járvány jelenlegi hulláma a legsötétebb előrejelzéseknél is rosszabbra sikeredett. A szakemberek humanitárius válsággal riogatnak, mindez azonban a szlovákiai munkapiacon egyelőre nem érződik. Épp ellenkezőleg, az elmúlt hónapban még csökkent is az állástalanok száma.

„Annak ellenére, hogy teljes erővel tombol a járvány őszi hulláma, Szlovákia foglalkoztatottsági mutatói egyelőre rendkívül jól alakulnak” – mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVAR) legfrissebb felmérésére hivatkozva. Eszerint az állástalanok aránya a szeptemberi 7,09 százalékról októberre 6,79 százalékra esett vissza. „Ilyen jó adatra Szlovákiában 2020 májusa óta nem volt példa” – tette hozzá a tárcavezető. Októberben nem egész 203 ezer álláskereső volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, nagyjából 8 ezerrel kevesebb az egy hónappal és 20 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Könnyebb elhelyezkedni

A munkaügyi miniszter szerint a most közzétett felmérés már csak azért is meglepő, mivel az őszi hónapokban általában a járványtól függetlenül is nőni szokott az állástalanok száma, mivel a középiskolákból és egyetemekről kikerülő diákok, akik még nem találtak maguknak állást, ilyenkor szoktak tömegesen bejelentkezni a munkaügyi hivatalok nyilvántartásába.

„Most azonban a pályakezdő fiatalok is nagyobb számban tudtak elhelyezkedni, októberben így alig valamivel több, mint 15 ezer álláskereső jelentkezett a munkaügyi hivataloknál. Ha csak az októberi adatokat vesszük alapul, ennél kevesebben legutóbb 2000-ben kérték a felvételüket a nyilvántartásba”

– mondta el Krajniak, aki szerint ez is azt bizonyítja, hogy a szlovák gazdaság a járvány ellenére is működőképes. Ez utóbbit támasztja alá az is, hogy míg tavaly a munkáltatók 84 tömeges elbocsátást jelentettek be, idén ezek száma 44-re esett vissza. Az állástalanok az elmúlt hónapban egyébként több mint 75 ezer szabad munkahelyből válogathattak, ezeknek azonban több mint a negyedét Pozsonyban kínálták.

Állami támogatás

„A jó hír, hogy a legnagyobb munkanélküliséggel rendelkező járások közül tízben is több mint ezerrel csökkent az állástalanok száma” – mondta el Karol Zimmer, az ÚPSVAR vezérigazgatója. A 79 szlovákiai járásból egyébként 75-ben esett vissza az elmúlt hónapban a munkanélküliek száma, kettőben (Besztercebánya, Zsarnóca) nem változott a helyzet, kettőben (Poltár, Késmárk) pedig enyhe növekedést mértek. Zimmer szerint a javuló adatokhoz a munkanélküliek elhelyezkedését segítő projektjeivel az általa vezetett intézmény is hozzájárult. Példaként a Ragadd meg a lehetőséged (Chyť sa svojej šance) projektet említette, amelyre eddig csaknem 940 kérvény érkezett, 1140 munkahely létrehozására igényelve támogatást. „Az igényelt összeg elérte a 4,5 millió eurót. Eddig 336 szerződést kötöttünk az igénylőkkel, 1,5 millió eurót hagyva jóvá számukra” – mondta el Zimmer, aki szerint a munkáltatók továbbra is jelezhetik az érdeklődésüket. Az előzetes becslések szerint erre a jövő év elejéig keríthetnek sort.

Téli lejtmenet

Mi várható az elkövetkező időszakban?

„Azzal számolunk, hogy a járványhelyzet romlása miatt a téli hónapokban megint nőni kezd az állástalanok száma. Az eddigi tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy amint javul a járványhelyzet, az állástalanok száma is elkezd csökkenni”

– állítja Krajniak. A miniszter szerint az idei végéig a kormánynak színt kellene vallania a szlovákiai munkahelyek megtartását célzó Elsősegély program újabb megerősítésével kapcsolatban is, a munkáltatók addig azonban egyéb támogatási programokat is igénybe vehetnek az alkalmazottaik számának a növelésére. „A közlekedési tárca az idegenforgalmi vállalkozásoknak nyújt támogatást, a gazdasági tárca pedig a bérleti díjak megtérítésében segíti ki a vállalkozásokat” – tette hozzá a miniszter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?