A Demokraták állásfoglalásra szólították fel Žilinkát Fico hangfelvételei ügyében

demokratak k

A parlamenten kívüli Demokraták párt felszólította Maroš Žilinka főügyészt, hogy járjon el a Robert Fico Smer-elnök által nyilvánosságra hozott hangfelvételek lehetséges manipulálása ügyében. Erről keddi sajtótájékoztatóján számolt be Eduard Heger megbízott kormányfő, a Demokraták elnöke. Szerinte Fico összevágta a hangfelvételeket és információkat hozott nyilvánosságra nyomozati aktákból, hogy lejárassa a bűnüldöző szerveket.

„A főügyésznek nyilatkoznia kellene arról, hogy a hangfelvételek kapcsán folyik-e nyomozás, hogy a felvételek törvényesen készültek-e, és hogyan juthatott hozzájuk Robert Fico” – mondta Heger. Szerinte Žilinkának ugyanúgy kell eljárnia, mint a vadászházban készült hangfelvételek nyilvánosságra kerülésekor. „Döntőbíróként kellene fellépnie, nem szabadna csendben végignéznie, hogyan manipulálja Fico a hangfelvételeket és a közvéleményt” – tette hozzá. Ha nem legálisan járt el, akkor a Demokrati szerint Žilinkának lépnie kell.

Heger tétlenséggel vádolja a főügyészt, emellett rámutatott, a vadászházban készült hangfelvételek nyilvánosságra hozásakor Fico azzal érvelt, hogy a nyomozati iratokból kerültek nyilvánosságra adatok, Žilinka pedig törvénysértésnek nevezte a történteket.      

Heger rámutatott, Ficónak nem volt ínyére, hogy a bűnüldöző szervek szabadon végezhették a munkájukat, pártjának volt jelöltjei pedig elkezdtek beszélni arról a rendszerről, amit Fico és Peter Pellegrini (Hlas) épített ki. Eleinte Fico csak bírálta a bűnüldöző szerveket, de Heger szerint mostanra odáig merészkedett, hogy hangfelvételeket hoz nyilvánosságra, és nem tudni, hogyan juthatott hozzájuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?