A belga rendőrtiszt megbüntetésével nem zárult le Chovanec ügye

Jozef Chovanec

Jozef Chovanec halálának körülményeit tovább vizsgálják. Szlovákia többször is a belga fél tudomására hozta, hogy az eset gyors kivizsgálására és a felelősök megbüntetése számít. Ezt a Kül- és Európai Ügyek Minisztériumának sajtóosztálya közölte kedden. A közlemény szerint a belga rendőrtiszt nemrég történt megrovásával még nem került pont az ügy végére.

A külügyminisztérium hangsúlyozta: André Desenfantsnak, a belga szövetségi rendőrség második legmagasabb rangú képviselőjének a megrovása nem jelenti egyben a szlovák állampolgár halálához vezető események közvetlen résztvevőinek a felelősségre vonását is. „A szóban forgó büntetés csupán egyike a belga hatóságok által kiszabott fegyelmi szankcióknak, és az ügy adminisztratív aspektusaival függ össze” – áll a közleményben, mely szerint Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő az Európai Tanács múlt heti ülésén személyesen járt közben Chovanec ügyében.

Az ellenzéki Smer és a Hlas pártok bírálták a belga rendőrtisztre kiszabott büntetést a 2018-as repülőtéri razziával összefüggésben, melynek következtében életét vesztette Jozef Chovanec szlovák állampolgár. Desenfants büntetése ideiglenes fizetéscsökkentés. Az ellenzéki pártok felszólították a külügyi tárcát és Zuzana Čaputová államfőt, hogy kezdeményezzenek tárgyalást az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?