750 ezren múlik a Thália jövője

Ha átminősítenek bennünket költségvetési szervezetté, két év múlva a Thália egy kis amatőr együttes szintjén leszRobert Šándor felvételeÚgy tudom, öt munkanapjuk van arra, hogy közadakozásból vagy „valahonnan” szerezzenek 750 ezer koronát, különben a színház pénzügyi szempontból elveszíti önállóságát.

Ez így van, a helyzet megértéséhez azonban ismerni kell az előzményeket. A parlament októberben elfogadott egy jóhiszemű törvényt, amely az eddigi költségvetési törvényt egészíti ki. Ez megpróbálja megoldani többek között a kulturális szervezetek utóbbi években felhalmozódott anyagi problémáit is. Két dolog gyakorolt komoly hatást a kulturális intézmények gazdálkodására. Az egyik az úgynevezett értékcsökkenési leírás, a másik a veszteséges gazdálkodás.

Mit jelent az értékcsökkenési leírás?

Minden intézménynek van bizonyos vagyona, és az állam azt szeretné, ha annak értéke megmaradna. Ezért a csökkenésnek megfelelő öszszeget minden intézmény köteles évente kigazdálkodni. Ez alkotja az „újratermelési” alapot. Minél jelentősebb vagyonnal rendelkezik egy-egy intézmény, annál nagyobb ez az összeg. A másik dolog, amivel az állam nem tudott mit kezdeni, hogy a működéshez szükséges támogatás általában mindenütt kevesebb a szükségesnél, ezért az intézmények több-kevesebb veszteséggel zárták az elmúlt éveket, és sok idén is mínuszban lesz. A Thália esetében ezt a veszteséget a tevékenység és a dolgozók számának drasztikus leépítésével lehetett volna megoldani. A két problémakört összesítve a parlament új törvénye kimondja, hogy az elmúlt évek tartozásait az intézmények az értékcsökkenési leírások összegeiből, illetve az ebből képzett újratermelési alapból egyenlíthetik ki. Mivel az intézmények többsége komoly vagyonnal rendelkezik, a valóságos, vagy elméletileg felhalmozott összeg fedezheti a tartozásokat.

Miért nem működik ez a Thália Színház esetében?

Színházunk a templom egeréhez hasonlítható: szinte semmi vagyonunk nincs. Egyetlen értékünk a tavaly év végén átadott, felújított épület, amelyben a Márai Stúdió és a színház adminisztratív részlege működik. Színháztermünk sem a sajátunk, hiszen a Magyar Középfokú Ipariskola épületéhez tartozik. A felújított épületből azonban tavaly még nem tudtuk az értékcsökkenési leírás útján alapunkat megnövelni. Az idei év lenne az első, amikor ezt a módszert alkalmazhatnánk. A törvény alapján fenntartónk viszont 1994-től összeszámolta az értékcsökkenési leírásokat, és ebből vonta le a tavalyi, illetve idei veszteségeinket. Az eredmény mínusz 750 ezer korona. Ha ezt az összeget valaki ajándékként kiegyenlíti a megyei önkormányzat december 15-i üléséig, a pénzügyminisztériumi rendelet alapján mentesülünk a törvény következménye alól. Egyébként az említett számítás alapján a „mínuszban” lévő intézményt át kell minősíteni költségvetési szervezetté.

Mit jelentene ez a Thália esetében?

Azt, hogy a színház eddigi, relatíve önálló gazdasági tevékenységét keményen kézbe venné a megyei hivatal, és mivel a költségvetést gyakorlatilag nem tudja emelni, viszont betartását meg fogja követelni, teljes leépítésre kerül sor a Tháliában. Olyan rendszer szerint fogunk működni, mint például az iskolák. Pedig azt mindenki beláthatja, hogy egy oktatási és egy művészeti intézmény között óriási különbség van. Két év múlva a színház egy kis amatőr együttes szintjén lesz, azaz jelenlegi formájában megszűnik létezni. Nem akarok pesszimista jóslásokba bocsátkozni, de szerintem ezt csak akkor tudnánk elkerülni, ha megkapnánk azt a költségvetési támogatást, ami járna a Tháliának, illetve a szlovákiai magyarságnak.

Mennyi pénzt kapott a színház működési költségekre?

Kassa megye 22 kulturális intézménye a 2003-as évben összesen 109 millió koronát kapott az államtól, nekünk 10,5 millió jutott, ami magában foglalt minden kiadást, a béreket, rezsi és produkciós valamint más költségeket. A 10 millió a 109-hez viszonyítva szép összegnek tűnhet, ám tudni kell, hogy a finanszírozott 22 intézmény többsége könyvtár, művelődési központ, vagy kisebb hatósugarú intézmény Négy színház van köztük, amelyekből még kettő juthat a mi sorsunkra. Jellemző, hogy pillanatnyilag a 22 intézményből kilencnek van „esélye”, hogy a mi sorsunkra jut. Mivel legjobb tudomásom szerint a többi megye megközelítőleg sem küszködik ekkora gondokkal, biztos, hogy a Kassa megyének juttatott állami kulturális támogatás relatíve jóval alacsonyabb a többi megyéénél. Úgy hiszem, hogy amennyiben képviselőink a költségvetési vita során odafigyelnének erre a tényre, juttathatnának még 5-10 milliót megyénknek, ezzel együtt a Tháliának is. Hiszen színházunk támogatása például eltörpül a kassai szlovák állami színház 68 milliója mellett, s ez is figyelmeztet valamire. Sokszor érte a Tháliát az a kritika, hogy rosszul gazdálkodik. Ha 22 intézményből 9-re vár átminősítés, feltehetjük a kérdést: mindegyik ügyetlen gazdálkodó, vagy a bajok forrása máshol keresendő?

Mivel jár az átminősítés a gyakorlatban?

Sok mindennel. Például a színháznak nem lehet saját bevétele. Ha például eladunk két színházjegyet, a pénzt le kell adni a fenntartónak, mi nem gazdálkodhatunk vele. A fenntartó külön kérésre ugyan visszaadhatja az intézménynek a pénzt, de ez a formális megoldás csak bonyolítja a helyzetet. Mivel az átminősítéssel együtt nem emelkedik a támogatás összege, az a lényeget nem oldja meg – a működésre szánt pénz továbbra is kevés lesz. Mivel minden bevételünk közös kasszába kerül, semmiféle motiváló erő nem marad növelését illetően. Ebből is látni, hogy az egész szlovákiai intézményrendszer megérett egy átfogó reformra. Arról nem is beszélve, hogy ezen belül a nemzetiségi intézményeknek más elbírálás alá kellene kerülniük. A bennünket veszélyeztető megoldás azért is elfogadhatatlan, mert politikusaink egy időben sokat beszéltek az autonóm szlovákiai magyar kultúra megteremtésének fontosságáról. Ehelyett most a teljes lebénítás felé haladunk, és néhány éven belül felesleges lesz arról beszélni, szükség van-e a kulturális autonómiára.

Decemberben a Thália összesen hét előadást tart. Ez már a takarékos üzemmód része?

Részben igen. Nem terveztünk előadásokat a megye területén kívül, ezek ugyanis megyei szempontból ráfizetésesek. A jövő évre már lekötött 50 vidéki előadás sorsa is bizonytalan. Ha közadakozásból nem gyűlik össze december 12-ig 750 ezer korona, nem tudjuk elkerülni az átminősítést, azaz sajnos le kell mondanunk az összes megyén kívüli előadásról.

Ez esetben a színház vezetése is csupán szimbolikus vezetőség lenne?

Eldönthetnénk ugyan, mit teszünk, de csak a meglévő pénz függvényében. Ez elbocsátásokat és kevesebb bemutatót jelentene. Márpedig ha egy művészeti intézmény nem autonóm, nem fejthet ki önálló tevékenységet, a művészet, alkotás és a gondolat szabadságának megnyirbálásáról nem is beszélve. Egyfajta gazdasági hátterű cenzúráról van tehát szó, ahol ugyan nem a tartalmat felügyelik, hanem a mennyiséget és az ezzel kapcsolatos kiadásokat, de a mennyiség, tartalom és minőség szorosan összefügg.

Keserű humorral azt is mondhatnánk, hogy a Thália Társulás legjobbkor hirdetett gyűjtést a színház megmentésére...

Igen, ennek az eredménye az egyetlen lehetőségünk, hogy átmenetileg megússzuk. Február 15-ig folytathatjuk a gyűjtést, addig van rá engedélyünk. Ezen belül viszont jövő péntekig kell előteremtenünk az említett 750 ezer koronát. Aki tehát segíteni akar, legjobb, ha azonnal cselekszik, mert a helyzet napok alatt fajult idáig. A törvény ugyanis november 15-én lépett érvénybe, és nem sejtettük, hogy azonnali hatálylyal alkalmazzák. A megyei önkormányzat pedig akkor sem szavazhatna egy törvény ellenében, ha történetesen nem értene egyet a színház átsorolásával.

Lát megoldást a színház alkalmazottainak szemszögéből?

Egy biztos: civakodással és üzengetéssel nem jutunk előre. Komolyan kellene tárgyalni, számba venni a lehetőségeket, nem pedig azt nehezményezni, ha valaki kiönti a szívét. Konkrétan Petrik Szilárd színésznek az Új Szóban megjelent cikkére gondolok, aki emberi hangon, és nem politikai és gazdasági szemszögből közelítette meg a problémát. Véleménye teljes egészében kifejezi a társulat hangulatát. Ha ezt bizonyos személyek rossz néven veszik, vagy politikát igyekeznek belemagyarázni, nem ismerik a helyzetet. A színház alkalmazottai állandó nehézségek között őrlődnek és nem látnak kiutat. Szeretnének maximális energiával művészetet csinálni, de nem tudják eltartani a családjukat, ráadásul még ezek után is éreznek némi felelősséget a szlovákiai magyarsággal szemben. Ilyen helyzetben nem találom megalázónak, ha valakiből kirobban az elégedetlenség, a kétségbeesés, és megnyilvánul a sajtóban.