18 megyét szeretne Simon Zsolt

Pozsony. Népszavazást szeretne a megyerendszer megváltoztatásáról, és aláírásgyűjtést kezdeményez Simon Zsolt (Híd) több polgármester támogatásával. A népszavazás célja, hogy egy 18 megyéből álló új rendszer kiépítésére kötelezzék a parlamentet.

Pozsony. Népszavazást szeretne a megyerendszer megváltoztatásáról, és aláírásgyűjtést kezdeményez Simon Zsolt (Híd) több polgármester támogatásával. A népszavazás célja, hogy egy 18 megyéből álló új rendszer kiépítésére kötelezzék a parlamentet. A kezdeményezés részleteiről ma tájékoztatnak Rimaszombatban.

A népszavazás kiírásához 350 ezer aláírást kell összegyűjteni, Simonék ezt az év végéig szeretnék megvalósítani. „Az lenne a legjobb, ha az őszi önkormányzati választásokkal egyidejűleg tarthatnánk meg a referendumot is” – mondta lapunknak a Híd alelnöke. A kezdeményezés Simon ötlete, de a Híd programjának is része. A mai bejelentésen több párt képviselője is részt vesz, a Híd mellett például az MKP vagy az SDKÚ által jelölt polgármesterek is. „Ez alulról szerveződő kezdeményezés, egyszer már felülről is megpróbáltuk megvalósítani, de nem sikerült” – magyarázta lapunknak Simon.

Simon 18 megyét javasol. „A megyék száma mellett a népszavazás módosítaná a megyei hatásköröket, a megyei képviselő-testületeket, a megyeelnökök hatáskörét, összesen 6 kérdést fogalmaztunk meg – tájékoztatott a képviselő. – Mindegyik kérdés komplex módon próbálja felölelni a problémákat azzal, hogy ha a népszavazás érvényes lesz, a parlamentnek ennek szellemében kellene megváltoztatnia a vonatkozó jogszabályokat.” Az egyik javasolt megye Gömör lenne, Rimaszombat székhellyel. „Ezzel a kezdeményezéssel szeretnénk megakadályozni a Robert Fico által tavaly felvetett, 3 megye plusz a főváros rendszer bevezetését is” – magyarázta Simon. Folytatás a 2. oldalon. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?