Illusztráció
100 ezerből 1551 pedagógusról találtak bejegyzést a bűnügyi nyilvántartásban
A legfőbb ügyészség által a bűnügyi nyilvántartásból feldolgozott 113 378 kivonatból 1551 pedagógusról találtak bejegyzést az elmúlt hónapokban – tájékoztatott Jozef Szabó helyettes főügyész. Miután a sajtóban megjelent egy hír egy olyan esetről, amikor egy pedagógus visszaélést követett el a diákjával szemben, az összes pedagógiai dolgozót kötelezték az erkölcsi bizonyítvány kikérésére.
Szabó elmondta, az igénylők összesen 113 791 kérelmet nyújtottak be, ebből mostanáig 113 378-at dolgoztak fel, ennyi erkölcsi bizonyítványt adtak ki. Több mint 400 kérelmet utasítottak el azért, mert nem felet meg az előírásoknak, de ezeket a helyettes főügyész tájékoztatása szerint újból megvizsgálják.
Szabó elmondta, továbbra is folyamatosan érkeznek a kérvények a járási hivataloktól az ügyészségre, mintegy 50-et regisztrálnak naponta, júliusban 796 folyamodványt kaptak.
Az erkölcsi bizonyítvány igénylésekor minden pedagógiai alkalmazott köteles megadni az illetékes járási hivatalnak a szükséges adatokat. Ezt 2019. december 31-ig minden érintettnek meg kellett tennie, aki elmulasztotta, azt január 1-jétől nem tekintik feddhetetlennek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.