Víz alatt a kis-csallóközi ártér

Duna mente. Bős alatt, a Duna mentén a második falu Szap, itt egyesül a kettéválasztott folyó. A legtöbb kertet tegnap délben belvíz borította. Bartal Imre polgármester azonban nyugodt volt: „A falut védő töltés új, a víz még majdnem három métert emelkedhet, nem számítok arra, hogy a Duna elönti a falut”, mondta.

Duna mente. Bős alatt, a Duna mentén a második falu Szap, itt egyesül a kettéválasztott folyó. A legtöbb kertet tegnap délben belvíz borította. Bartal Imre polgármester azonban nyugodt volt: „A falut védő töltés új, a víz még majdnem három métert emelkedhet, nem számítok arra, hogy a Duna elönti a falut”, mondta. Az árvízvédelmi bizottság kitelepítési javaslatán csak mosolyog. Az ártért ellepő víz a töltés alját nyaldosta, és bár ott találkozik újra a két ág, nem számít másfél méteres szintemelkedésnél többre. Később lesznek gondok, amikor a talajvíz elárasztja a kerteket.

Bősön dolgozott az összes turbina, de a visszaduzzadás okozta lecsökkent szintkülönbség miatt minimális teljesítménnyel. A nagy víz átvezetésére kihasználható hajózsilipek is zárva voltak. Ján Blahuta, a vízlépcsőt kezelő vízügyi igazgató szerint az erőműn másodpercenként csak 3800 köbmétert engednek át, a többi Dunacsúnynál az Öreg-Dunába és az ártérbe kerül. Emiatt a kis-csallóközi ártér 11 év múltán újra víz alá került. A helyzet az 1991-eshez hasonló. Bár az idei árvíz nagyobb, a különbséget az erőműn át vezetik le. Mivel a víz elöntötte az árteret, víz alá került mindkét tó. Ján Blahuta szakításról nem tud, szemtanúk szerint azonban a Sülyi-tónál szerda délután négy körül átszakadt a földgát. A Vajkai-tónál a víz az erre kiképezett kavicsdugóknál szakított, de ezeket a sérüléseket könnyű lesz kijavítani.

A Kis-Csallóközben tegnap Doborgaz környéke volt a legmozgalmasabb. Az ágrendszer betápláló zsilipje tíz év után először szárazon állt, viszont az alatta levő gátat elmosta az Öreg-Duna felől érkező víz, enyhén átrendezve a táj képét. A dunacsúnyi utat a zsilip hídjánál kora délután lezárta a rendőrség. A szolgálatos főhadnagy szerint azért, hogy visszafordítsák az üdülőtulajdonosokat, így csökkentve az esetleg mentésre szorulók számát. A helyieket átengedik. Az evakuációról szóló híreket egyelőre nem kell komolyan venni. Ján Blahuta szerint ez inkább csak a készültségi tervben szerepel, de komolyan legfeljebb egy hónapos árvíz után vetődne fel ez a kérdés. Ezekben a napokban mozgalmas az élet Dunacsúnynál is. Az árteret keresztülvágó, közel egy kilométer hosszú árapasztómű mind a húsz kapuja nyitva, igaz, csak részben. Ez azt jelzi, hogy bár a pozsonyi rakparton első látásra drámai a helyzet, még bőven lenne lehetőség az elfolyó víz növelésével a fővárosi vízszint csökkentésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?