Vitafórum az első szlovákiai médiahajón

Bugár Béla és Csáky Pál a behajózás előtt. Jó hangulatuk utána is megmaradt. Dömötör Ede felvételeA meghívott politikusok, értelmiségiek, önkormányzati képviselők és újságírók hangulata, valamint az időjárás is kedvezően alakult. A szervezők először kissé idegesek voltak, szerencsére feleslegesen: nem kapott léket a Žilina, vita közben senki nem ugrott a másik torkának, az viszont tény, hogy egy-két gondolatra válaszként élénkebb hangú hozzászólás érkezett. Slezákné Kovács Edit, a Petit Press Rt. egyik igazgatója mondott rövid bevezetőt, magyarul és szlovákul. Félórával ezután, a svédasztalokon talált sajtos-lazacos ételköltemények emésztése közben kezdődött a vita. „Miért nem kristályosodott még ki a szlovákiai pártok arculata?” – tette fel az első kérdést Szilvássy József, az Új Szó főszerkesztője Grendel Lajos írónak, Szigeti László kiadótulajdonosnak, Csáky Pál miniszterelnök-helyettesnek, Bugár Béla pártelnöknek, Peter Miššík kerületi elöljárónak, Rudolf Chmel képviselőjelöltnek és Bárdos Gyula képviselőnek. Miššík – a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) képviselőjelöltjeként – rögtön kijelentette: az ő pártja igenis tudja, mit akar. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelen levő tagjai azonban akkor és a vita során később is hangsúlyozták, hogy pártjuk az egyetlen, amely tartotta magát ígéreteihez, nem is beszélve arról, hogy sikerült elkerülnie a kormánykoalícióban oly népszerű szétdarabolódást, képviselői nem vonultak át egyik parlamenti padból a másikba és legfőképp: a parlamenti voksolásnál nem csupán az általuk képviselt magyar nemzetiség, hanem az ország érdekeit tartották szem előtt, amit a partnereikről nem mindig lehetett elmondani. „Ha a többi, a tolerancia szót szívesen használó pártéval összehasonlítjuk például az MKP képviselőlistáját: a miénk az egyetlen, ahol van például ruszin jelölt” – hangsúlyozta Bárdos Gyula.

Egy hozzászólás eléggé meghatározta a vita menetét: Rudolf Chmel ugyanis azt kezdte fejtegetni, hogy a többi három visegrádi államtól eltérően Szlovákiában jelentős számú kisebbség él, az MKP-nak könynyű volt arculatot kialakítani. „Nem szeretném, ha pejoratívan értelmeznék azt a kijelentésemet, hogy az MKP nemzetiségi, etnikai vagy akármilyen párt. Ez nem dehonesztáló, ez tény. A másik dolog: lehet az MKP-nak kitűnő programja, akkor is a magyar párt ebben a szlovákiai társadalomban” – fejtegette később az Új Polgár Szövetsége képviselőjelöltje. Bárdos Gyula honatya reakciója: „Nagyon fáj, hogy az 1998-as választások előtt az értelmiségiek arra biztatták az itteni magyar választókat, hogy szavazzanak a Szlovák Demokratikus Koalícióra, mert csak ők győzhetik le Mečiart. Merem állítani, hogy ez a pár ezer szavazat legalább két képviselői helytől fosztott meg minket. Ha megkaptuk volna ezeket a mandátumokat, az elmúlt négy év is másról szólt volna. Sajnos, még nincs itt az ideje, hogy a szlovákiai magyar megengedhesse magának, hogy más pártokra adja voksát. Nézzük csak meg, hogyan viselkedtek koalíciós partnereink az elmúlt négy év alatt, nézzük meg a választási programokat!” „Egyetértek: polgári társadalom csak ott születik, ahol megtartják az egyezségeket. Az elmúlt négy év alatt azonban az MKP nagyon hamar rájött, hogy partnerei a koalíciós szerződést csupán papírfecninek tartják” – fogalmazott Grendel Lajos. „Ilyen partnerek mellett tényleg könnyű tisztességesnek maradni” – csipkelődött erre Chmel. Szóba került a sokak által félig sikerült közigazgatási reform is. „Hiába kerül több tízmilliárd koronával többe az északi nyomvonal megvalósítása, nem merik délen építeni az autópályát, mert még mindig attól félnek, hogy a magyarok elszakadnak és magukkal viszik” – mutatott rá Bugár Béla. Szigeti László összegzésként kijelentette, a szlovákiai politikát nem a társadalom igényei, hanem gazdasági és más érdekek alakítják.