Szlovákia támadásba lendül az Európai Parlamentben

Strasbourg. A szlovák–magyar viszony napok óta téma az Európai Parlamentben, s az ellentmondásos nyilatkozatok miatt néhány európai politikus kezd összezavarodni. Ebben a helyzetben a legkézenfekvőbb a szlovákiai delegáció által korábban szorgalmazott megfigyelőcsoport létrehozása lenne, ám az SDKÚ képviselői miatt ez várat magára.

Hétfő délután az Európai Parlamentben több magyar képviselő is felszólalt, majd Monika Beňová bocsánatot kért a szlovákiai magyarokat ért támadások miatt. A Smer alelnöke ugyanakkor kiemelte: a rendőrség erélyesen lépett fel, és a kormány igyekszik kivizsgálni az incidenseket. Ez volt hétfőn, tegnap viszont már úgy látta, a magyar felszólalók túldramatizálják a helyzetet, sőt félretájékoztattak. Ezért a Smer saját információs anyagot és a szlovák külügy jelentését osztogatta Strasbourgban, például a tervezett szlovák–magyar megbékélési nyilatkozatról. Ezenkívül Beňová megüzente Ivan Gašparovič államfőnek: felszólalhatna Strasbourgban, már csak azért is, mert szeptember végén a magyar köztársasági elnök és a kormányfő is ezt teszi majd az EP-ben. Különben is, ez hasznosabb, mint versenyautókkal száguldozni” – jegyezte meg Beňová az államfő minapi, kisebb autós balesetére utalva. Gašparovič azonban nem megy magyarázkodni, mert „Szlovákia normális uniós tagállam”.

Az uniós politikusok alig tudnak kiigazodni a sok információ közt, erre utal Graham Watsonnak, a liberális csoport vezetőjének megjegyzése, hogy „a kocsmákban a magyar szónokokra szlovák bandák támadnak”, majd némi gondolkodás után már csak szlovák– magyar történelmi feszültségről beszélt. „Akármi is történt, hiányzik a szlovák miniszterelnök részéről a magyarokat ért támadások egyértelmű elítélése, ezért remélhetőleg az Európai Bizottság elnöke kellőképpen szigorú lesz Robert Ficóval csütörtöki brüsszeli látogatása során” – mondta Watson. Hozzátette, az Európai Uniónak különböző eszközei vannak az egyes tagállamok ellenőrzésére, az egyik a megfigyelőcsoport. Az Európai Néppárt szlovákiai delegációja nem sokkal a kormány megalakulása után javasolta is létrehozását, már csak a csoport konkrét tagjait kellene kiválasztani. Erről az EPP-frakció a napokban dönt. Mivel azonban az SDKÚ és a KDH meggondolta magát, elképzelhető, egyelőre mégsem fogják monitorozni Szlovákiát. „Pedig szükség lenne rá, mert kiderülhetne, mi a valós helyzet. Az objektivitás érdekében és taktikai szempontból is azt javasoltuk, hogy a csoportnak ne legyen szlovákiai és környező országbeli tagja” – mondta lapunknak Duka Zólyomi Árpád EP-képviselő. Leginkább Peter Šťastný hozzáállása okozott meglepetést, ugyanis a szlovákiai delegáció vezetőjeként korábban ő követelte a legharciasabban a monitoringot, ám miután Mikuláš Dzurinda otthon elutasította a közös parlamenti nyilatkozatot, az SDKÚ európai képviselői is visszatáncoltak. Szerintük erre akkor lenne szükség, ha elmérgesedik a helyzet. „Fontos a megelőzés, amikor már megtörténik valami, késő beavatkozni” – figyelmeztetett Duka Zólyomi. A strasbourgi szóváltás üzenete, hogy az uniós politikusok nagyon figyelnek arra, mi történik Szlovákiában. (t, s, sza)

Újabb levél Ficónak

Strasbourg. Értesüléseink szerint a napokban újabb dörgedelmes levelet kap az Európai Parlamentből Robert Fico miniszterelnök. Az elmúlt napok szlovákiai eseményei kapcsán Poul Nyrup Rasmussen, a szocialisták elnöke és Martin Schulz frakcióvezető ismét bíráló levelet ír Ficónak, s valószínű, hogy a Smert kizárják a szervezetből. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?