Rövidesen megnyithatják a Régi hidat

Pozsony. A Régi híd pillérjének ütközött szerdán éjfél előtt a Greifenstein tolóhajó, amely két uszállyal összesen negyven tonna gabonát szállított.

Az uszály alig egy méterre emelkedik ki a vízbőlTASR-felvételPozsony. A Régi híd pillérjének ütközött szerdán éjfél előtt a Greifenstein tolóhajó, amely két uszállyal összesen negyven tonna gabonát szállított. A szerelvény eddig ismeretlen ok miatt szétszakadt, az egyik uszály elsüllyedt, a másik elszabadult, azonban rövid időn belül sikerült megcsáklyázni és a pozsonyi kikötőbe vontatni. Előtte azonban kis híján tönkretette a kikötő egyik töltőhajóját, amelly a folyékony anyagok átszivattyúzására szolgál. Az ütközésben mindkét úszótest megsérült, a kárt 22 000 euróra becsülik. A Bradlo vontatóhajó vette végül kötélvégre az elszabadult hajót, még mielőtt az a dunacsúnyi duzzasztómű berendezéséhez érhetett volna. Bár a tűzoltók hamar a helyszínre érkeztek, nem volt rájuk szükség: az uszály legénysége idejében elhagyta a süllyedő hajótestet. Vízszennyezés nem történt, azonban továbbra is hajó cirkál Dunacsúnynál, hogy az elsüllyedt uszály darabjait még idejében meg tudják állítani, sőt a vajkai kompnál is különleges biztonsági intézkedések vannak érvényben. Bár a Régi hidat lezárták a forgalom elől –emiatt dugók alakultak ki a belvárosban –, a szakértők szerint nem valószínű, hogy megsérült a pillér, ezért csakhamar újra megnyithatják. Hogy valójában mekkora kárt okozott az ütközés, azt a Duna magas vízállása miatt egyelőre nem lehet tudni, de az apadás megkezdődött. Az elsüllyedt uszályt a tulajdonos költségén emelik, ki, a munkálatok a becslések szerint legalább egy hónapig eltartanak. (sita, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?