Rendőrkézen az eperjesi alvilág legifjabb vezére

Pozsony. A rendőrség nemrégiben letartóztatta és vizsgálati fogságba helyezte az eperjesi alvilág legfiatalabb, 20-22 évesekből álló bűnszervezetének vezérét, a 22 éves Dalibor L.-t – jelentette be tegnap Jaroslav Spišiak.

Pozsony. A rendőrség nemrégiben letartóztatta és vizsgálati fogságba helyezte az eperjesi alvilág legfiatalabb, 20-22 évesekből álló bűnszervezetének vezérét, a 22 éves Dalibor L.-t – jelentette be tegnap Jaroslav Spišiak. A bandavezért súlyos testi sértéssel és zsarolással vádolják, mert brutálisan megvert és halálosan megfenyegetetett egy eperjesi embert. Dalibor L. ellen tavaly már illegális kábítószergyártás- és kereskedelem vádjával eljárás indult, a bíró azonban akkor nem látta indokoltnak a vizsgálati fogság elrendelését. Spišiak emlékeztetett, hogy a banda tagjaival kapcsolatban ez már többször előfordult, ám hozzátette, a bíráknak joguk van a saját belátásuk szerint dönteni. Azt mindenesetre közölte, a vizsgálati fogság elrendelése után Eperjesen a rendőrség arra irányuló lakossági törekvéseket is tapasztalt, hogy Dalibor L.-t helyezzék szabadlábra. Leszögezte azonban, hogy a rendőri és bírói szerveket senki sem befolyásolta. Spišiak kérte a sajtó közreműködését, hogy a társadalom tudatosítsa: a kelet-szlovákiai alvilág kulcsember fogva tartása közérdek.

Dalibor L. az elmúlt két évben Karol Kolárik és Dušan Borženský maffiavezérek korábban felszámolt bandáiból alakította ki az ország északkelti részét uraló gengjét, amely sápszedéssel, tartozások behajtásával, a prostitúció felügyeletével és gazdasági bűnözéssel foglalkozott.

A rendőrség az elmúlt napokban lefülelt egy három fős pöstyéni bandát is, amelyre egyelőre 49 betöréses lopás bizonyítható – például Galántán is. Rendőrkézre került egy öt fős, autólopásra „szakosodott” csapat is: némi kozmetikázás után Ausztriába vitték ki az eltulajdonított gépjárműveket, de onnan is „importáltak”.

Vezetőjüket, a 29 éves pozsonyi Zoltán P.-t Ausztriában tartják fogva. Spišiaknak nincs értesülése arról, hogy összefüggés lenne a szétszerelt mikrobuszok és a más gépjárművek alkatrészeivel teli mocsonoki műhely esete, illetve annak a helybéli rendőrnek a halála között, akit az eddigi vizsgálat szerint a társa lőtt le véletlenül fegyvertisztogatás közben. (korp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?