Pénz nincs, de nem lesz hosszabb téli szünet

Pozsony/Ipolyság/Fülek. Sok önkormányzati hatáskörbe tartozó alapiskolát és óvodát ideiglenes bezárás fenyeget, ha a kormány nem ad sürgősen pénzt működtetésükre, jelentette be Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke.

Az önkormányzatok számításai szerint az év végéig további 288 millió koronára lenne szükség a hatáskörükbe tartozó oktatási intézmények zavartalan működtetéséhez. A ZMOS elnöke ugyanakkor kijelentette, nem kívánják zsarolni a kormányt, tárgyalásokkal szeretnék elérni céljukat. Martin Fronc oktatásügyi miniszter jogosnak tartja a polgármesterek követelését, és ígéretet tett, mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövő évet tehermentesítve kezdhessék. „Nem szeretnék azonban illúziókat kelteni, minden a pénzügyi tárcával folytatandó tárgyalásainktól függ” – fűzte hozzá az oktatási miniszter. Véleménye szerint nem lehet olyan katasztrofális a helyzet, hogy az iskolákban kényszerből hosszabb téli szünidőt, illetve „szénszünetet” tartanának. A kormány a települési önkormányzatok fennhatósága alá tartozó iskolák támogatására idén 3,045 milliárdot különített el, szeptemberben pedig ezt 590 millióval toldotta meg, most még 288 millió kellene. A ZMOS egyebek mellett azt követeli a kormánytól, hogy az oktatásügy támogatására szánt jövő évi költségvetési tételt ne az ideihez képest növelje 12 százalékkal, hanem az iskolák ez évi valós kiadásaihoz mérten. Ellenkező esetben arra kérik majd Rudolf Schuster államfőt, hogy ne írja alá a költségvetésről szóló törvényt.

„Mivel az idei költségvetésnél nem számoltak az energiaárak növekedésével, az nem fedi teljes mértékben az iskolák fenntartásával kapcsolatos kiadásokat – közölte lapunkkal Borsányi Gyula, Pered polgármestere. – A gázszámlákat csak három hónapos késéssel tudjuk fizetni, szerencsére a gázművek engedélyez haladékot. A közművekkel szemben felhalmozott tartozásunk százezrekre rúg.” A polgármester szerint ennek ellenére nem fenyeget kényszerszünet a helyi alapiskolában és óvodában. Lőwy János ipolysági polgármester úgy látja, az év végéig futja a fenntartásra. „Ez persze a kedvező időjárásnak is köszönhető, hiszen a később kezdődő fűtési szezon csökkentette kiadásainkat. A jelek szerint nem kényszerülünk hosszabb téli szünidőt elrendelni.” Fülek polgármestere, Agócs József elmondta, nekik év végéig további 780 ezer koronára lenne szükségük a működtetéshez: „Ennek ellenére év végéig egyik iskolánkat és óvodánkat se fogjuk bezárni, mivel néhány oktatási intézmény működésének felfüggesztése is komoly, beláthatatlan láncreakciót indíthat el.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?