Nő a GDP, csökken a bér

Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2003 harmadik negyedévében 4,2 százalékkal növekedett a tavalyi harmadik negyedhez képest – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal; a növekedés üteme lényegesen meghaladta a várakozásokat.

Pozsony. Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) 2003 harmadik negyedévében 4,2 százalékkal növekedett a tavalyi harmadik negyedhez képest – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal; a növekedés üteme lényegesen meghaladta a várakozásokat. Ez azt jelenti, hogy az ország gazdasága a harmadik negyedben is a leggyorsabban növekvő gazdaság volt Közép-Európában. A GDP szárnyalása kimondottan az exportnak köszönhető, amely 23,1 százalékkal nőtt, miközben a hazai, azon belül a lakossági fogyasztás visszaesett, mégpedig 1,5, illetve 2,2 százalékkal. Az év első 9 hónapjában a GDP-növekmény 4 százalékot tett ki, a gazdaság összteljesítménye a vizsgált időszakban 879,9 milliárd koronára rúgott. A statisztikai hivatal prognózisa szerint a gazdaság idén összességében 4,1 százalékkal növekszik, vagyis 1190 milliárd koronát tesz majd ki az éves GDP. 2004 első negyedében is 4,1 százalékot várnak. Ezzel párhuzamosan az infláció is gyorsul, méghozzá éves szinten a korábban várt 8,4-8,6 százalékról 9,4 százalékra. A kitűnő gazdasági mutatók ellenére a reálbérek viszont csökkentek. A harmadik negyedévben a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak átlagbére 14 066 koronára rúgott, ami 7 százalékkal több, mint 2002 hasonló időszakában, viszont a gyorsabb infláció következményeként az utóbbi 1 évben a reálbér 1,7 százalékkal esett vissza. 2004 első negyedévében az éves szinten mért infláció 9 százalék alá mérséklődik, a munkanélküliek aránya viszont nem csökken. (t, s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?