Nem haza a kórházból, hanem gyermekotthonba

Komárom. A kilencnapos Vanda és a tíznapos Enikő tegnaptól a komáromi gyermekotthon lakója. Mindketten közvetlenül a helyi kórház szülészeti osztályáról kerültek az intézetbe, miután egyiküket sem akarta az édesanyja. Ideiglenes elhelyezésükről a járásbíróság döntött.

Komárom. A kilencnapos Vanda és a tíznapos Enikő tegnaptól a komáromi gyermekotthon lakója. Mindketten közvetlenül a helyi kórház szülészeti osztályáról kerültek az intézetbe, miután egyiküket sem akarta az édesanyja. Ideiglenes elhelyezésükről a járásbíróság döntött. „Az ugyan ritkaságszámba megy, hogy egy nap két kis új lakónk érkezik, de havonta bizony áltagosan 3-4 csecsemőt hoznak ide a komáromi és az érsekújvári kórházból – tudtuk meg Silvia Dorotovičovától, a gyermekotthon igazgatójától. – Hétfőre újabb újszülött érkezését jelezték, ezzel 35-re emelkedik lakóink száma.” Elvétve, évente 2-3 esetben fordul elő, hogy az édesanya írásban is lemond az újszülöttről, akit aztán rögtön örökbe lehet adni. Gyakori viszont, hogy a szülők szociális helyzete nem teszi lehetővé az egészen pici gyermekről való gondoskodást. Ilyenkor általában néhány hónapos intézeti elhelyezés után kezdik nevelni a szülők. A gyermekek körülbelül egyharmada nevelőszülőkhöz kerül, további egyharmaduk viszont mindvégig intézetben marad. Azt nehéz megjósolni, hogy a tegnap gyermekotthonba került két kislánnyal mi lesz. Sokatmondó viszont az, hogy egyiküknek már több testvére él nevelőszülőknél, és az igazgatónő elmondása szerint az újabb „családtagot” is megpróbálják testvérei gondozóinál elhelyezni. Az igazgatónő extrém esetet is említett: egy nőnek már 12 egészséges gyermeke került hozzájuk. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?