Nem beteg – pszichopata

Brüsszel. Marc Dutroux a pszichopaták iskolapéldája – jelentették ki a Belgiumban bíróság elé állított, több lány elrablásával, megerőszakolásával és közülük kettő meggyilkolásával vádolt pedofil bűnözőről a törvényszék által meghallgatott pszichiáterek.

A tegnapi belga lapok beszámolói szerint a szakértők úgy vélték: Dutroux nem bolond, s nem is beteg, azaz nem lehet gyógyítani. Ha valaki pszichopata, az nem betegség, hanem személyiségjegy. Ha a pszichopata meg akarja változtatni viselkedését, képes rá – csakhogy Dutroux esetében éppen ez a probléma, hogy ő nem akar megváltozni.

Az egyik szakértő, Walter Denys a Le Soir beszámolója szerint úgy vélekedett: eddigi pályafutása során már 3300 pszichiátriai vizsgálatot végzett, de eddig csak két–három pszichopatával találkozott, s ezek egyike éppen Dutroux. Denys professzor szerint a pszichopatát az jellemzi, hogy nincs benne semmilyen megbánás, ugyanakkor túlméretezett az önbecsülése, egocentrizmusa. Az ilyen személyiség a társadalmi együttélés szabályait elviselhetetlen kényszernek érzi. Márpedig Dutroux a vizsgálati fogság alatt azt hangoztatta: utálja a fensőbbséget, s nem ő az, aki nem tud alkalmazkodni a társadalomhoz, hanem a társadalom nem alkalmazkodik hozzá...

Egyébként a szerdai tárgyalási nap másik fontos mozzanata Dutroux szüleinek tanúvallomása volt. Dutroux nem a legjobb családi körülmények között nevelkedett, s ez nyilván szerepet játszott személyiségfejlődésében (apja zsarnoki természetű volt, később el is vált a feleségétől).

Ennek ellenére szinte mindenkit megdöbbentett az a közöny, az a fagyos viszony, amelyet a tárgyalás során a vádlott mutatott. Dutroux többször is „uramnak” és „asszonyomnak” szólította szüleit, mintha teljesen idegenek lennének számára, s ráadásul magázta őket. Victor Dutroux kétségbe vonja, hogy valóban ő lenne Marc apja, s DNS-tesztet kért ennek kiderítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?