Már nem követeli Dzurinda fejét a Szabad Fórum?

Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke:

Bár Ivan Šimko azt nyilatkozta, talán túl kategorikus feltétel, hogy csak akkor csatlakozunk a koalícióhoz, ha élén nem Mikuláš Dzurinda áll, a kijelentést összefüggéseiben kell értelmezni.A fejleményekről és a megoldásról elmélkedett.

Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke:

Bár Ivan Šimko azt nyilatkozta, talán túl kategorikus feltétel, hogy csak akkor csatlakozunk a koalícióhoz, ha élén nem Mikuláš Dzurinda áll, a kijelentést összefüggéseiben kell értelmezni.A fejleményekről és a megoldásról elmélkedett. A Szabad Fórumnak egyelőre nincs oka változtatni korábbi álláspontján. A három kormánypárttal ismertetjük elképzeléseinket, valószínűleg ők is vázolják sajátjukat. Bugár Béla egyébként olykor élesebben fogalmaz, mint mi, úgyhogy várjuk ki a végét.

Ha Dzurinda változtat álláspontján, enyhítik feltételüket?

Élesen bíráltuk Dzurinda módszereit és politikáját. Csak akkor térhetnénk vissza a kormányba, ha a nyilvánosságot is meg tudnánk győzni: amit kritizáltunk, megváltozott, és van garancia, hogy a kifogásolt dolgok nem ismétlődnek meg. Ha komoly párbeszéd kezdődne a reformok koordinálásáról és a visszaélések kiküszöböléséről, elképzelhető, hogy mi is előzékenyebbek lennénk. De erre a közeljövőben alig látok lehetőséget. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?